Oldalak

2011. január 14., péntek

A kovász élete. 1. rész
















Kicsit nehezen jutottam el az első részig, mert egyrészt előre akartam „dolgozni”, hogy biztos tapasztalatokat adhassak át, másrészt velem is megtörtént az, ami számtalanszor szegi kedvét a lelkes próbálkozóknak, hogy az egyik kovászom nem jó irányba fejlődött, így újra bekészítettem, és ez már tökéletesre sikeredett.
Egyáltalán nem baj, hogy így történt - nem először jártam így – hiszen ez is egyfajta építő tapasztalat a kovásszal kapcsolatban.
Amikor el kezdtem kovászt nevelni először, természetesen számtalan „szakirodalmat” hívtam segítségül, és nagy meglepetésemre igen ellentmondásos leírásokkal és magyarázatokkal találkoztam. Nem meglepő, hiszen azt a kort éljük, amikor „stábok” dolgoznak a „szakszerű” útmutatásokon, amely egy kicsit olyan, mint amikor gyermekkorunkban azt játszottuk, hogy érdekes szavakat súgtunk egymás fülébe, így adtuk tovább, és végül az utolsó bemondta, hogy hozzá milyen szó érkezett meg. Jókat nevettünk azon, hogy a kezdeti szóból, mennyire más végeredmény keletkezett.
Amikor valaki megbízik egy leírásban, és nem azt kapja, akkor ez már nem olyan vicces.
Visszatérve, most sem tudom, hogy a fehér kovászom miért „halt meg”, ugyanis a következő bekészítéshez is ugyanazokat az alapanyagokat használtam, és ugyanazon a hőmérsékleten tartottam.
Két kovászt készítettem be először, kenyérlisztből (BL 80) és fehér rozslisztből (RL-60).
A különféle kovászokat természetszerűen mindig ugyanazzal a lisztfajtával szükséges megetetni.

1. nap. A tiszta, zárható üvegbe két evőkanál jó minőségű joghurtot (friss, teljes) elkevertem 4 evőkanál liszttel (35 g) és 3 és ½ evőkanál hideg (18-20 C fok) csapvízzel (40 g). Az üveget lezártam és szobahőmérsékleten (22-24 C fok), nem napos helyen hagytam állni másnapig. Az üvegekre alkoholos filccel felírtam a bekészítés napját, és a bekészítéshez használt liszt kódját.
A naplóba ugyanígy feljegyeztem a bekészítés napját, a liszt minőségét, és az aznap elvégzett teendőket. A továbbiakban erről nem teszek említést, hiszen érdemes a naplóba feljegyezni minden nap a történteket. Később nagy hasznunkra válnak feljegyzéseink.

2. nap. A keverék kicsit vizenyősödik, kevés opálos levet izzad másnapra. Ezen a napon először etettem meg a kovászt, úgy, hogy a kezdeti keveréket 3 ½ evőkanál vízzel, villával elkevertem, majd hozzáadtam 4 evőkanál lisztet és alaposan elkevertem. Az üveget visszazártam, és ugyanazokon a körülményeken tartottam ismét másnapig.

3. nap. A harmadik napon jó esetben már látjuk az erjedést buborékok formájában, ha rossz irányba fejlődik a kovászunk, akkor már ilyenkor észrevehető. Az erjedésnek nincs rossz illata, egyszerűen kovász illata van, de nem büdös, acetonos. Az egyre erősebb acetonos szag, illetve a renyhe küllem, kovászműködés jelzi, hogy nem érdemes ezt a bekészítést tovább megtartani. Bekészítünk egy frisset, és már haladunk is tovább.
Tehát, a harmadik napon újra elvégezzük azt a műveletet, amit a második napon is megtettünk: a kezdeti keveréket 3 ½ evőkanál vízzel, villával elkevertem, majd hozzáadtam 4 evőkanál lisztet és ezzel is alaposan elkevertem. Az üveget visszazártam, és ugyanazokon a körülményeken tartottam ismét másnapig.

4. nap. A negyedik napra láthatóan élénkül a kovász, jól mutatkoznak rajta az erjedés jelei. Habosodik, bugyborékol. Ezen a napon a villával alaposan összekeverjük a kovászt, a háromnegyedét leöntjük a lefolyóba. A maradékot először 100 gr vízzel, majd 100 gr liszttel keverjük el, visszazárjuk az üveget, és ugyanazokon a körülményeken tartjuk az elkövetkező napokban is.

5-10 nap. Minden nap elvégezzük a negyedik napon elvégzett teendőket: villával alaposan összekeverjük a kovászt, a háromnegyedét leöntjük a lefolyóba, és a maradékot először 100 gr vízzel, majd 100 gr liszttel keverjük el, visszazárjuk az üveget, és ugyanazokon a körülményeken tartjuk az elkövetkező napokban is.

Jó tanácsom: A kovász háromnegyedét, melyet le kell öntenünk ezekben a napokban, úgy szoktam pontosan kimérni, hogy lemérem előre az üres üveget, melyben a kovászt tárolom. Amikor elérkezik a nap, hogy meg kell válni ettől a mennyiségtől, akkor újra lemérem az üveg kovászt tartalmazó súlyát. Az üveg súlya, és az ekkor mért súly közötti különbség a kovász saját tömege. Ennek a tömegnek az egynegyedéhez hozzáadom az üveg „tiszta” súlyát, és annyit öntök le a kovászból, hogy ezt az értéket kapjam meg.
Így pontosan tudok dolgozni.

A 10. napon a kovász már alkalmassá válik a kenyérsütéshez. Az én kovászom most lett készen. Szívem, és tapasztalataim alapján még várnék néhány napot a kenyérsütéssel, de az összehasonlítás kedvéért, már ebben a „korai” időszakban is megsütök egy-egy kenyeret. Hiszen jelen sorozatom célja a közös tapasztalatszerzés.






























Ennek tükrében várom mindenkitől, aki belekezd velem együtt a kovásznevelésbe a tapasztalatokat és kérdéseket. Örülök minden visszajelzésnek.

Én magam sem vagyok pék, sem „képzett” szakács, pusztán egy tapasztalt, érdeklődő házi szakácsnő vagyok, aki nagy örömét leli mind a főzésben, mind a sütésben, mind a tapasztalatszerzésben, mind ennek átadásában.
Ami még a legfontosabb, hogy fölösleges stáb és körítések nélkül, első kézből adom át a tapasztalataimat, ahogyan "a régi szép időkben" is kézről kézre, szájról szájra terjedtek a konyhai technológiák, különösen azokban az időszakokban, amikor még „nélkülöznünk kellett” a gyorséttermeket, az online ételkiszállítást, a fél-, és késztermékeket, végső, de nem utolsó sorban pedig a tisztázatlan eredetű receptgyűjteményeket.

93 megjegyzés:

  1. ... tetszik! ...élet "születik"... Számomra megható...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves alexa christi, a kovasz keverese utan a 3/4-et leontod. miert? mi lenne , ha azt is felhasznalnam egy masik uvegben tobb kovasz keszitesere ? es akkor egy idoben tobb kovaszt keszithetek tobb kenyer suteshez , mert azt irod , hogy egy hetig is elall a kovasz a hutoben . tehat ha folyamatosan tovabb tobbszorozom leontes nelkul a "felesleges" kovaszt, akkor minden napra van uj kovaszom , uj kenyeret sutni. a masik kerdes : nem emlited a tojast hozzaadni a kovaszkesziteshez. akkor miert van a kepen egy tojas odakeszitva ? megakarom csinalni a kovaszodat , mert kisse rosszul allok a kenyersutessel, de addig nem fogok hozza , mig meg nem gyozodok arrol , hogy kell e tojas bele , vagy nem ? koszonom a figyelmed; leslie

      Törlés
    2. A negyedik napon a kiöntendő kovászból nagyszerű kenyeret sütöttem. Minden nap a felesleges kovászt felhasználtam, nem kell kidobni, tökéletesen használható állapotban van.

      Törlés
    3. Ez igaz!!!
      Értékes kovászt kidobni nem szabad!

      Törlés
    4. Kedves Alexa Christi, pazarolni vétek, a lefolyóba szánt ötnapos kovász"maradékkal" megsütöttem életem első kenyerét, tökéletes lett, laza, és nagyon finom! Köszönöm a tanítást, nagyon sokat jelent értékes kenyeret tenni az asztalra, ezer éve nem ettünk ilyen finom kenyeret!

      Törlés
  2. Spájzcetli: Örülök, hogy tetszik! A kovászból vasárnap kisülő első kenyérhez már készleten van a bivaly mozarella, a fürtös koktélparadicsom, és holnap készül a borjúmáj pástétom, most egy másik elképzelés szerint...:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a leírást, nagyon jó!
    Én mondjuk joghurt nélkül kezdtem el, de így is működik.
    Annyit kérdeznék, hogy ha a kész kovászt el szeretném tenni hűtőbe, akkor azt hogyan tegyem?
    Etetés nélkül?
    Etetés után egyből?
    Etetés után egy nappal?

    Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Saca: Az a helyzet, hogy amikor folyamatosan sütök kenyeret, akkor inkább visszaveszek a mennyiségéből, de minden nap megetetem, sütés előtt pedig megszaporítom. Hűtött kovászt még nem használtam fel, sajnos így nem is teszteltem.
    Viszont a fáma szerint közvetlenül etetés után kell hűtőbe tenni. Sajnos a fagyasztás nem biztos, hogy működik, pedig állítólag fagyasztani is lehet a kovászt. Egy olvasóm (Gizella) kipróbálta és sajnos nála "meghalt" a kovász.
    Ha kipróbálod a hűtést, akkor kérlek, hogy oszd már meg velem/velünk a tapasztalaltodat!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha valakit még esetleg érdekel, nálam simán működik a hűtés, etetés után kiteszem a napra, megvárom míg buborékosodik, aztán irány a hűtő. kenyérsütéskor a hűtőből egyenesen a tésztához keverem, lehet, hogy ez egy picit hátráltatja a kelést, de ha a napocska besegít az is hamar megvan...

      Törlés
    2. Rozslisztből készítettem kovászt: 1 csésze rozslisztet 1 csésze vízben elkeverünk és három napig pihenni hagyjuk (szabadon hagyva, így én ruhával szoktam letakarni). Első alkalommal nagyon türelmetlen voltam, így a három napos buborékos, ecetes szagú elő kovászból sütöttem meg a kifliket, de így is mennyeiek lettek. Ezt követően az elő-kovászhoz három csésze rozslisztet és három csésze vizet keverünk, amit ismét hagyunk, hogy a B-vitamin termelő bacik buborékos, ecetes szagúvá tegyenek. Végül a kovászhoz ismét három csésze rozslisztet, vizet és egy kiskanál sót adunk, jól összekeverjük. A "ragacsom" olajos kézzel tökéletesen formázható. 1 órán át kell sütni, ahogy a hagyományos kenyereket is.

      Törlés
  5. Nekem már az is elég, hogy "közvetlenül etetés után kell hűtőbe tenni". Ebből már el lehet indulni. Köszi az infót, és írom majd a tapasztalatokat.

    VálaszTörlés
  6. A kenyérmesét ismeritek? Nagyon jó kis filmecske, aki tudja töltse le, megéri! Aki nem találja, annak szívesen elküldöm postán is akár tök ingyé :)

    VálaszTörlés
  7. Engem érdekelne az a film.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Alexa Christi,
    tényleg nagy szenvedéllyel csinálsz mindent, gondolom ezért is tökéletes az eredmény. Mindent végigolvastam (azt hiszem), mert a folytatásokat elég nehezen követtem, és főleg, mert a bejegyzések rovat rá van csúszva nagyon az alsó linkekre. Amit nem értek, miért fontos mindig csak a kovász 1/5-ét meghagyni? sajnálom ugyanis eldobni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nalam is ez a jelenseg van , a piros iras eltakarja az uzenetet , de megoldhato , mert kattints ra a valasz szora es akkor beugrik az iras haboritatlanul

      Törlés
    2. kattints ra a ; valasz szora , es beugrik az uzenet haboritatlanul

      Törlés
  9. Vebe:

    Nálam rendben van a blog szerkezete, lehet, hogy a géped vagy a böngésződ más és emiatt "torz" nálad a kép ... szívből sajnálom. Már mondta más is, hogy van, ami pl. a firefoxnál nem jelenik meg, vagy másképpen. Sajnos tehetetlen vagyok, mert az én szerkesztőm így szerkeszti a blogot ...

    Azért kell leönteni - és nem szabad sajnálni egy cseppet sem! - mert frissíteni kell, hogy élénk, egészséges maradjon az "erjedési folyamat" vagy hogy is mondjam. Ha elöregszik (túl sok öreg kovászt hagysz benne), akkor a hatékonysága alaposan alul marad.
    Így tartod egészségesen és aktívan a kovászt.

    Amikor már hűtheted (4-5-6 rész a sorozatban) akkor már nem kell csak akkor frissítened - egyszer -, mielőtt használod. A maradék kovászt megeteted, és visszateszed a hűtőbe ...

    Amikor szaporítasz, akkor is tudsz felhasználni nagyobb mennyiséget, de pl. kétszeres szaporításnál 2 X 1/5 mennyiségű kovászt ... nem többet! Hogy a frissítési arány jó legyen.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Alexa Christi,

    Érdeklődöm, hogy tönköly búzából sikerült-e neked (valakinek) kovászt készíteni?
    Búzalisztből, rozsliszt búzaliszt keverékéből többször sikerült jó kovászt készítenem (igazából egyszer sem volt acetonos), viszont most próbáltam tönköly búzából, és egymás után kettő is acetonos lett. Az első a harmadik, a második a második napon már acetonos szagú volt.

    Most készül tiszta rozslisztből, az szép, és jó illatú is.

    Köszi, Laci

    VálaszTörlés
  11. Csatlakoztam, és el is kezdem, tudom, kicsit lemaradtam, de sebaj, tetszik a blogod!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isten hozott nálam! :)

      Semmiről nem maradtál le, várom a kérdéseket és a beszámolókat! :)

      No, és köszönöm!

      Törlés
  12. Hű, végre egy klassz leírás! :)
    Már el is készítettem az első lépést, és izgatottan várom, hogy mi fog történni.
    Egy kg liszthez mennyi kovászt kell felhasználni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Ez még csak az első lépés! :)
      Ezt a bejegyzést és a vonatkozó linkeket olvasd át:

      http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2011/10/kovasz-elete-5-resz-az-alvo-kovasz.html

      Egyébként 1 kg liszthez 40 dkg körüli kovászmennyiséget használok.
      Ha kérdésed van, akkor írj nyugodtan! :)

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszod! :)
      A 4. napnál járok és attól tartok, kezd acetonosodni a kovász. Az előzővel is ez volt a gond. :( Mit csinálok rosszul?

      Törlés
    3. Tartsd egy kicsit melegebb helyen, 25 fok körül, ha tudod.

      Etesd tovább, mert a hűtött kovász is acetonosodik, mégsem megy tönkre.
      Két nap múlva írj, hogy mi történik, de ne öntsd ki a kovászt.

      Remélem rendbe jön! :)

      Törlés
    4. ... még annyit, hogyha keletkezne opálos folyadék a kovász felszínén, azt egyszerűen öntsd le mielőtt megeteted.

      Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre fejlődik a kovászod.

      Egyébként a hűvöstől acetonosodik ... én a konyhapulton tartom, ott mindig van 25 C fok körül.

      Törlés
    5. Tovább folytattam az etetését és igazából nincs változás. A szaga ugyan szúrós, de ha kiszellőzik egy kicsit, nem annyira elviselhetetlen. ;)
      Ha nem változik semmi, ezt fel lehet használni? Nem lesz bajunk tőle?

      Törlés
    6. Nem, sajnos nem. Nem kelt életre ... bajotok nem lesz tőle, csak a kenyér nem fog megkelni.
      Sajnos, újat kell nevelned. Én is jártam már így korábban, egyszer ezt is ki kell próbálni, hogy tudd, hogy milyen, amikor életképes.

      Éppen ilyenkor nem szabad feladni. Ma készíts be egy új kovászt ...

      A következő kovászod nem fog férni a bőrében! :)

      Törlés
    7. :( Igazán sajnálom. :(
      Mindenesetre nagyon köszönöm a válaszaidat és a segítséged!
      Épp azon gondolkodtam, hogy ha nem sikerül, megvárom a jóidőt, és azt, hogy 25 fok legyen a lakásban, mert ha valóban a hűvöstől acetonosodik, akkor felesleges a próbálkozás.

      Törlés
  13. Én a hűtőben tartom. Fél éves már, sosem volt rossz szaga, szóval pusztán a hidegtől nem lesz baja. Hetente kb. kétszer sütök kenyeret, épp itt hűl egy. Nálam a háromnegyed kilós kenyérnél 22 dkg kovász megy 35 dkg liszthez (és 2,5 dl víz).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kovász "altatására" korábban nem találtam semmilyen forrást, mi több, a hideg helyen tartott kovászról azt olvastam, hogy acetonosodik, és tönkremegy. Azért kezdtem el vizsgálni úgy egy éve, hogyha hűtőbe teszem, hogyan viselkedik. Ezt vezettem le 5-6 részben a kovász élete sorozatomban.
      A szag minősége szubjektív, mindenképpen megváltozik a szaga is és a külleme is. De ez természetes.
      A lényeg az, hogy a hűtött kovász újra aktiválható.
      Most azon kísérletezek, hogy mennyire érett kovászból milyen kenyeret lehet sütni, illetve mi a kovász, liszt, víz optimális aránya.
      Mostani tapasztalataim azt mondatják velem, hogy a túl sok kovász használata is kevésbé pozitívan befolyásolja a kenyér minőségét.

      Bárki el tud indulni a kovász nevelésében, altatásában, aktiválásában, szaporításában az elmúlt több mint egy év alatt megjelentetett leírásaim szerint. Hamarosan összegezni is fogom, hogy milyen tapasztalatokra tettem szert immár az apró részletekben rejlő tökéletesítésben.

      Törlés
  14. Sziasztok!

    Most találtam az oldalra. Szerintem fantasztikus. Már bekészítettem a kovászt, mert jövő héten bográcsbuli lesz. Remélem fantasztikus kenyeret sikerül kerítenem belőle. Majd beszámolok, hogy sikerült.
    További sok sikert. És ismét lett egy lelkes követőd.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és Isten hozott!

      Várjuk a beszámolót! :))

      Törlés
  15. Kedves Alexa Christi! A kovász elkészítésében a 4. napon járok, és bár 3 nappal a soraim írása előtt az esti órákban készítettem be, nem tapasztalok semmilyen aktivitást. MI lehet a baj? Nem acetonos, nem büdös, csak sima savanyú kovász illata van. Öntsem ki és kezdjek újat? Egyébként sima BL50-es liszttel és ásványvízzel csináltam, mivel a csapvizünk klóros, és azt gondoltam az nem tenne jót a kovásznak. Valami tanácsod esetleg? Köszönettel: Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Attila!

      Sajnos ezt a megjegyzést nem láttam, kérlek, hogy bocsáss meg, hogy csak most reagálok.
      Ha nem mutat semmilyen aktivitást a kovász, akkor újra be kell készíteni. Sima BL 55-ös lisztből is neveltem kovászt, ez baj nem lehet. Szerintem az ásványvíz sem lehet gond, bár szerintem a csapvíz is tökéletesen megteszi. Talán a sima finomliszt valóban kevésbé aktív, mint a kenyérliszt (BL 80) a kovászban, a rozslisztből nevelt kovász is kevésbé habzik, ez biztos. Ha vártál még néhány napot, akkor lehetséges, hogy kialakult az aktivitása ...

      Remélem újrakezdted, vagy azóta rendben van a kovászod...

      Ha esetleg beszámolsz róla, mi történt, azt megköszönöm!

      Annyira sajnálom, elkerülte a megjegyzésed a figyelmemet! ... (((

      Törlés
  16. Sziasztok!

    Először is nagyon köszönöm Alexa Christinek ezt a blogot! Régen kerestem már ilyen vagy ehhez hasonló írást, végre ide találtam!
    A kérdésem az, hogy elkezdtem nevelni a kovászt, az ötödik napnál tartok. Az első háromban finom joghurt illata volt, a negyedik naptól kezdődően pedig kissé szúrós mikor levesezem a tetejét, ekkor a kiírt mennyiséget eltávolítom és hozzáadom a friss hozzávalókat, kb 6-9 óra múlva jól felhabosodik, tehát él a kovász nemde? Ebben a melegben (idebent kb 28 C van)nem e korábban kellene etetni mint 24 óra? Illetve azt írjátok, hogy a szúrós szag nem jó jel...
    A másik kérdésem, hogy a sok olvasásban keverednek bennem az információk: Itt az van leírva, hogy a kovász 3/4-ét kell leönteni, egy másik bejegyzésben pedig folyamatosan 4/5-ös mennyiségről van szó... Melyik arány a megfelelő? :)
    És megy utolsó kérdés: ha jól értem akkor egy pl három napos kovász nem alkalmas kenyérsütésre, legalább 10 napos kell, hogy legyen?

    Köszönettel: Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gábor!

      Az érett kovásznak erősebb az "illata", ami nem jelenti azt, hogy nem jó, vagy aktív.
      Több részben is megosztottam a tapasztalataimat, itt írtam korábban arról, hogy pl. a hűtött kovász acetonosodik, de attól még aktív és felhasználható. Ilyenkor le kell önteni az opálos folyadékot a tetejéről, meg kell etetni, és, ha felhabzik, akkor él és felhasználható. Mi több nálam a hűtött és felélesztett kovász működik a legjobban, ebből sütöm a legfinomabb kenyeret.

      Visszatérve, szerintem ne etesd meg korábban, mint 20-24 óra. Igyekezz 25 C fok körüli helyen tartani, hogy ne legyen túlzott az aktivitása.
      Figyeld meg, hogy mennyi idő múlva habzik fel - most azt írod, hogy 6-9 óra, és sütés előtt ehhez számítsd ki, hogy mikor eteted meg. Nekem az a tapasztalatom, hogy akkor jó a kovászt felhasználni, amikor el kezd a habzás után összeesni.
      Tehát, az egyszerűség kedvéért, ha 10 óra alatt habzik fel a maximumra és kezd el összeesni és reggel 6-kor akarsz belőle kenyeret sütni, azaz összekészíteni a tésztát, akkor este 8-kor etesd meg, a kovászt előtte.
      Ha addig reggel etetted meg, akkor sem gond, ha most 12 órát "késel" az etetéssel, nem lesz semmi baja a kovásznak. Ha nem sütsz, akkor ne etesd gyakrabban, mint 20-24 óra.

      Az én tapasztalatom az, hogy 6-7 napos kortól már lehet vele kenyeret sütni. Az én javaslatom az, hogy 14 napos koráig neveld, utána tedd hűtőbe. A kovász élete 5. részben írtam erről.
      Ha el kezded hűteni, utána mindig lesz kovászod. Ha nem sütsz belőle kenyeret, akkor kb. 4 hónap múlva múlik ki, azaz, nem tudod már feléleszteni. Akkor viszont, ha sütsz belőle kenyeret, tehát feléleszted, a maradékot megeteted és visszahűtöd, akkor mindig lesz jó kovászod. Én többet is tartok lehűtve.

      6-7 napos kortól lehet már sütni vele, 10 napos kortól már kifejezetten érett a kovász, 14 naposan pedig már alkalmas a továbbörökítésre. :) Vannak külföldi források, ahol 21 napig nevelik a kovászt, mielőtt kenyeret sütnek belőle.

      Bár mindenki nagyon sajnálja leönteni a kovászt, mert pazarlásnak tűnik, de sajnos ez a kovász nevelés rendje. Ha felnevelted, akkor már le tudod hűteni és tudsz spórolni ezzel.
      Minimum 3/4 részét szükséges leönteni, hogy aktív, megfelelően frissített kovászod legyen, de akár 4/5-öd rész leöntése is ajánlott, hogy nagyon friss és aktív legyen a kovászod.

      Ha van még kérdésed, írj bátran, igyekszem válaszolni!

      Isten hozott házi pékségemben! :)

      Alexa

      Törlés
  17. Kedves Alexa!

    Köszönöm a megnyugtató választ! :)
    Már nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre! Vasárnap lesz a napja, hogy kipróbáljam!
    Már több mint egy éve próbálkozok kenyérsütéssel a saját magam építette kemencében, többé kevésbé már sikerült sütni benne kenyeret... Természetesen a hozzám tartozók elfogultak és tetszik is az eredmény, viszont én tudom, hogy közel sem tökéletes az eddigi produktum
    Ezért nyomoztam a neten, és szívből örülök, hogy rátok találtam!

    Üdv: Gábor

    VálaszTörlés
  18. Kedves Alexa!

    Bekészítettem a kovász, és egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban:
    Én egy csatos üvegben találtam szállást a kovászomnak, és kérdezem: becsatoljam az üveget, vagy csak lazán eresszem rá a tetőt, mert esetlegesen gázosodik munka közben a kovász?

    Üdv!
    Feri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Feri!
      Csatold rá, zárt üvegben kell tartani a kovászt. Éppen ezért megfelelő méretű üvegben kell elkezdeni a nevelést, ugyanis a kovász, amikor már ereje teljébe kezd lépni többszörösére is felfut, felhabzik, a térfogata jelentősen növekszik.
      Ez az üveg, amiben tartom a kovászt úgy 1 l-es lehet és ennek is gumival illeszkedik a teteje, hogy jól záródjon. Mivel van úgy 10-15 altatott kovászom, egy részük egyszerűen befőttes üvegben van ... :))

      Várom majd a fejleményeket! ;)

      Törlés
    2. Köszönöm a gyors választ, lezártam az üveget. :-)

      Törlés
    3. Túl az első etetésen, úgy gondoltam hogy itt dokumentálom a készítést, így mindenki hozzáférhet:

      Törlés
    4. Fantasztikus ötlet! Én már bekukkantottam! Izgatottan várom a fejleményeket! :)

      Törlés
  19. Egyből semmi! A következő majd jobb lesz! :-)

    VálaszTörlés
  20. Elkezdtem egy rozskovászt is nevelni. Elég meglepő az eredmény. Bővebben itt

    VálaszTörlés
  21. Szia Alexa,
    sikerült megcsinálnom, isteni finom lett a kenyér. Más blogokon és fórumokon azt írják, hogy a kovászos kenyérnek van egy savanykás mellékíze, de ez egyáltalán nem igaz. Szerintem az íz attól függ, hogy mennyi ideig neveled a kovászt. Ha 2-3 napig, akkor nyilván fennáll annak a veszélye, hogy tömör és savanyú lesz a kenyér. Mindent úgy csináltam, ahogy leírtad a különböző fázisokat, kb 14 napig neveltem a kovászt, minden nap etettem, még nem mertem hűteni.
    Köszönöm a receptet!
    Erika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! No, és szívemből szóltál! :)

      U.i.: ... nyugodtan tedd be a hűtőbe és kezeld, ahogyan leírtam. Még jobb kovászt kapsz, ha néhány héten vagy 3 hónapon belül feléleszted!

      Törlés
  22. Kedves Alexa!

    A kovász lefolyóba öntéséről csak annyit,hogy nem túl jó ötlet,olyan ez,mint használt olajat önteni a lefolyóba...Ahol emésztőgödör van,ott meg hatványozottan nem ajánlott.De a kovász a vékony csőben könnyen megakadhat,vagy lerakódást képezhet,aztán amikor jön felfelé az élesztővel turbózott áldás a lefolyón,az nem túl jó.Vagy ha elakad a szifonban,aztán indul a buli a mosogatóban...Inkább bezacskózva kukába vele,de még ott is lehetnek meglepik.A szüleim egyik kedvenc gyerekkori csínje volt faluhelyen a mogorva szomszéd bácsi pottyantós vécéjét nyáron megkínálni egy kis maradék kenyértésztával,élesztővel.Ha-ha-ha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet igazad ... bár én még nem jártam így. Anno a követett szakirodalmakban így olvastam, hát én is a lefolyóba öntöm, bár bő vízzel öblítem és még nem okozott gondot.
      Mivel kifejlesztettem a kovász altatását, így nem olyan gyakori ez a művelet, mint a kezdetekben ... ennyit még nálunk - eddig - elbírt a lefolyó és a csatornahálózat! :)))

      Törlés
  23. A 3. napnál járunk és még minden rendben, remélem a kovász is annyira lelkes marad mint én! =)
    Bár ma nem sikerült délután megetetnem, csak későn este, de remélem ezt nem veszi zokon... :)

    VálaszTörlés
  24. Szia Alexa!
    Nagyon tetszik a blogod, főleg, mert eddig rengeteg ellentmondásos infót találtam arról, hogy lehet kovászt nevelni. A Te leírásod viszont érthető és világos, mindenképpen meg fogok vele próbálkozni, és van két kérdésem: az egyik, hogy így télvíz idején, amikor kb. 20-21 fok van a lakásban, éjjel és napközben még annyi sem (lévén dolgozunk, és hát baromi drága a gáz) egyáltalán nekikezdjek kovász nevelésnek? Ilyen hőmérsékleten fog történni valami? A másik, ha már magam sütöm a kenyerem, szeretném minél egészségesebbre, ezért kerülném a sima kenyérliszt használatát, és teljes kiőrlésű (bio) liszttel állnék neki. Kivitelezhető-e, és ha igen - és van Neked vagy bárki másnak - ilyen jellegű tapasztalata, finom lesz-e az így készült kenyér? Nem olvastam végig mindent még a kovásszal kapcsolatban, így ha valahol már született válasz a kérdéseimre, elnézést az ismétlésért.
    Egyébként most készítettem el a gombás kencédet házi majonézzel (amióta rátaláltam Nálad a házi mayo receptre, még véletlenül sem veszek boltit, ill. minden héten az egyik nap a gombás kence kerül a szendvicsbe, isteni finom, gratulálok!), és ehhez szeretnék majd sütni igazi kovászos, de egészséges tk lisztből készült kenyere.
    Köszi, üdv. és további jó munkát: Brenda

    VálaszTörlés
  25. Szia Alexa!
    Nagyon tetszik a blogod, főleg, mert eddig rengeteg ellentmondásos infót találtam arról, hogy lehet kovászt nevelni. A Te leírásod viszont érthető és világos, mindenképpen meg fogok vele próbálkozni, és van két kérdésem: az egyik, hogy így télvíz idején, amikor kb. 20-21 fok van a lakásban, éjjel és napközben még annyi sem (lévén dolgozunk, és hát baromi drága a gáz) egyáltalán nekikezdjek kovász nevelésnek? Ilyen hőmérsékleten fog történni valami? A másik, ha már magam sütöm a kenyerem, szeretném minél egészségesebbre, ezért kerülném a sima kenyérliszt használatát, és teljes kiőrlésű (bio) liszttel állnék neki. Kivitelezhető-e, és ha igen - és van Neked vagy bárki másnak - ilyen jellegű tapasztalata, finom lesz-e az így készült kenyér? Nem olvastam végig mindent még a kovásszal kapcsolatban, így ha valahol már született válasz a kérdéseimre, elnézést az ismétlésért.
    Egyébként most készítettem el a gombás kencédet házi majonézzel (amióta rátaláltam Nálad a házi mayo receptre, még véletlenül sem veszek boltit, ill. minden héten az egyik nap a gombás kence kerül a szendvicsbe, isteni finom, gratulálok!), és ehhez szeretnék majd sütni igazi kovászos, de egészséges tk lisztből készült kenyere.
    Köszi, üdv. és további jó munkát: Brenda

    VálaszTörlés
  26. Kedves Alexa!
    A minap nekiálltam én is kovászt nevelni,teljes kiőrlésű rozslisztből,és már a 2.napon gyönyörűen felhabzott,tele volt hólyagokkal,sőt ki is futott a kovászom annyira aktív volt,majd a harmadik napra semmi aktivitást nem mutatott,etetést követően sem..Nem tudom mit ronthattam el..Esetleg tudnál segíteni,hogy mi lehetett a probléma?
    Válaszod előre is köszönöm! Ibi

    VálaszTörlés
  27. Üdvözlöm!
    Érdeklődnék, hogy ha napközben látom, hogy púposodik a befőttesüveg, amiben van a kovászom, akkor baj-e, ha kinyitom gyorsan kicsit, hogy kimenjen a sok fejlődött levegő, és utána visszazárom?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem NE. Hadd végezze a dolgát a kovász. Naponta egyszer kell törődni vele. :)

      Törlés
    2. Nem fog robbanni az üveg, vagy esetleg a túlnyomás nem rontja a kovász növekedését?

      Törlés
  28. Továbbá még azt szeretném megkérdezni ha nem gond, hogy én nem kenyérlisztből, hanem sima búzalisztből csináltam, és kihagytam a joghurtot. Ez miben befolyásolja a dolgokat, kell-e valamire jobban odafigyelnem, fog-e máshogy alakulni a kovász? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Befolyásolja. Szerintem tovább tart majd a kovász fejlődése, de nem válik hátrányára. A finomliszt nem gond, de más a sikér tartalma és a szerkezete.
      Várom a beszámolót az első kenyérről! :)

      Törlés
  29. Még mindig lenne egy dolog ami érdekelne :)
    Ugyebár a 4. naptól leengedem a kovász egy részét, majd 100g víz/liszt, és naponta ezt ismétlem. Ha én az 5. naptól, például 2 naponta a leengedett mennyiségből kenyeret szeretnék sütni, hogy tanuljam hogyan kell helyesen csinálni, azt megtehetem? Amennyit leengedek annyi elég hozzá? Érdemes megtennem, vagy rossz ízű lesz tőle a kész kenyér? Előre is köszönöm a válaszokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki lehet próbálni az éretlen kovászból is a sütést. Annyi kovászt érdemes használni minden kenyértípusnál, amennyit megjelöltem az egyes recepteknél. Kíváncsian várom a végeredményt.

      Én tutira mentem, így mindennek kivártam a sorát. Még mindig tartom, hogy a frissen nevelt kovászt hűtőben érdemes érlelni a tökéletes kenyérhez.
      Beszámolót kérek! :))

      Törlés
    2. Ez a hűtőben érlelés mit takar? Még a tenyésztés ideje alatt érdemes hűtőben érlelni, vagy majd csak a 10. nap utántól?
      Most tartok a 3. napnál, hellyel-közzel, mert tegnap este lett volna az etetés, csak volt egy kisebb gondom, ami miatt csak ma reggel tudtam megcsinálni. Ez befolyásol valamit is? Félek tőle hogy elrontottam ezzel. A holnapi nap meg akkor már öntsem le a 3/4-ét, és a leírt módon járjak el?

      Törlés
    3. http://www.nemvagyokmesterszakacs.blogspot.hu/2012/11/termeszetes-kovasz-kovaszneveles-es.html

      Kellemes ünnepet, kovásznevelést és kenyérsütést kívánok!

      Törlés
    4. Köszönöm, és viszont, Kellemes ünnepeket! Beszámolok a fejleményekről majd.

      Törlés
    5. 8. nap, és fut ki az üvegből, pedig minden ugyan úgy volt, meg uygan annyi, ahogy eddig, és msot jön ki kupakon keresztül :) mit tudok tenni ellene?

      Törlés
  30. Hello
    Mit lehet tenni akkor, ha kicsinek bizonyul az az üveg, amiben elkezdtem a nevelést? leöntés/etetés első lépésénél tartok, de sokkal jobban felfut mint az első 3 napban, és még csak fél nap telt el.

    VálaszTörlés
  31. És az még miért van, hogy az első 3 napban mikor csak hozzáadtam a vizet és a lisztet, akkor az üveg feléig se ért, most viszont mikor leöntöttem a 3/4-ét és 1dl víz plusz 10dkg lisztel 6-7 óra alatt az üveg tetejéig felfutott? Mit tegyek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én úgy olvastam, h nem 1 dl víz, hanem 100 gr. Itt akár 1 evőkanálnyi különbség is van..

      Törlés
  32. Csak 1 db olyan idióta péket mutassatok nekem, aki a lefolyóba önti az "életet" !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Például Párizsban találsz párat (több tucatot is), vagy Olaszországban, ahol igazi kenyeret sütnek a pékek, természetes kovásszal, lisztből, hagyományos eljárással. Magyarországon valóban nem nagyon találsz, mert itt pékkeverékből (kétes liszt tartalom és összetétel, adalékanyagokkal és térfogatnövelővel vegyítve) sütnek tömb, ipari élesztővel. Úgyhogy jogos a felvetésed, honnan is tudnál is ilyenről ...
      Az élethez szükséges az életben tartás, ennek okán szükséges erősíteni, frissíteni a kovászt, hogy ereje teljében használhasd fel. Amit leöntesz a lefolyón az víz és liszt, az élet az, amit a frissítéssel kapsz.

      Törlés
  33. Kedves Alexa!
    gyönyörű dolgokat sütsz, biztos isteniek is. én a gyökérkenyér miatt jutottam el az oldaladra, és had osszam meg veled a negatív tapasztalatomat is, ami engem nagyon bosszantott olvasás közben. Tillik h nagyon hosszan írsz, és sok a linkelgetés ide-oda. Először azt gondoltam azért csinálod mert a sok link miatt a googliban előrébb sorolódik a te oldalad. Csak annyit szeretnék megjegyezni, h megnehezíti a tájékozódást. Építő kritikaként írom, nagyon remélem h nem veszed bántásnak. Szupereket sütsz és pont ezért bosszankodtam, h én nem fogok tudni egy órát rászánni arra hogy elolvassam az összes linkelést, és hosszas leírást, nem lesz türelmem. Jó lenne ha egy recept egy oldalon meglenne, max egy plusz oldalt kellene megnyitni ahhoz h meg tudjam csinálni (pl kovász készítése), és az összes többi ajánló, ha már nagyon akarod reklámozni őket, a bejegyzés végén lenne. További jó sütögetést! Üdv Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. T. Gabi! /és Persze Alexa!( vagy Cristi?)(először is gratulálok az oldalhoz, meg a bloghoz, meg a képeihez, meg a szemléletéhez! Most úgy érzem, az én ars poétikám is lehetne az ideológiája.)/
      Szóval T. Gabi! Engem meg pont a természetes, közvetlen, emberi, majdnem baráti és lenyűgöző stílusa, na meg a gyönyörű képei, és a sok oldalról megközelített egyéni karaktert, színeket belevivő kis változtatásai miatt olyan olvasmányosnak érzem, hogy például egyik délután 5 körül leültem olvasnia blogot, meg a kommenteket és éjjel kettőig szinte fel sem tudtam állni a gép és blog mellől. Érdemes néha eltévedni, csatangolni, sőt elveszni, akár a sorok között is... Kinek a pap, kinek a papné.... nekem a NeVaMeSza jön be. Tisztelettel (és elfogadva , hogy vannak célratörőbb, haszonelvűbb emberek is) üdvözlöm : Zala Kálmán,a NeVaMeSza oldal új rajongója és a receptjeinek kipróbálója.
      /Bocsánat, de valamiért, csak "névtelen" ként tudok válaszolni/

      Ui.: 3. napos a baba-kovászom, szépen etetem, itatom, jól fejlődik. Nem bírtam tovább és ma sütöttem egy (életem első!!!)kenyeret, de nem az új kovászból, hanem a gyors "lusta Háziasszonyok " kenyerét, DNK-t, sima spáros liszből és élesztőből. Isteni lett- eléggé betartva a recept előírásit, útmutatásait. El sem tudom képzelni, milyen lesz akkor a kovászos változat!
      Üdv. Zala K.

      Törlés
  34. Kedves Alexa Christi,
    Igazán sok munkát fordított e kovász elkészítésére. Tapasztalatom azt mondja, hogy igen túlbonyolította ezt a rendkívül egyszerű eljárást...
    Hasonlóan "gyönyörű kenyereket" sütök az így készült kovászból...
    AMI A LÉNYEG, HOGY NEM VÉTKEZEM ÉS NEM DOBÁLOM EL A LISZTET, MIBŐL VALAKIKNEK NEM TELLIK !
    1. nap
    3 kanál liszt, kb 3-4 kanál langyos víz. (közepes sűrűségre)
    2. nap ETETÉS
    1 kanál liszt, kb 1,5 kanál langyos víz.

    AZ ETETÉST ismételgetem 5-6 napig mig a kovászom el nem nyeri a kívánt állagot és illatot. (a hőmérséglettől függően lehet 7 nap is)
    Ezután nyugottan hozzákeverek:
    3 kanál liszt, kb 4 kanál langyos víz.
    Mehet 1-2 joghúrtospohár a lisztbe...
    Mielőtt a hütőbe tenném megetetem (azzal a mennyiséggel amivel az első napokon etettem.
    NEM KELL EZT TÚLBONYOLÍTANI. AZ ÉLET ÍGY IS ELÉG BONYOLULT...
    Üdvözletem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Mehet 1-2 joghúrtospohár a lisztbe..." Miért kell a műanyag joghúrtospoharakat a lisztbe tenned? Azzal egyszerűsíted le?

      Törlés
  35. Kedves Alexa!

    Tök örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra és ahol végre a kovászt és a készítését illetően lehull a lepel. Én úgy érzem hasznos, hogy ennyire részletesen és hosszasan írod le az elkészítést, nekem sokat segít. Mindjárt el is kezdem az első kovászom elkészítését :) Remélem én is hasonlóan gyönyörű kenyereket fogok készíteni:)

    Azonban már csak egy aprócska kérdésem lenne: ha az általad írt 22-24 fokosnál pár fokkal melegebb helyre tudom csak tenni, tekintve, hogy az egész házban kb. 26 fok van, történik valami egetrengető vagy csak a folyamat kicsit felgyorsul a picivel magasabb hőfok miatt?

    Nagyon köszönöm!

    Pörli

    VálaszTörlés
  36. Kedves Alexa!
    Mindegy, hogy milyen lisztet adok hozza?
    Nagyon jók a kenyérnek,en is megpróbálom! Koszi
    Üdv
    Aniko

    VálaszTörlés
  37. Kedves Alexa,

    Az lenne a kérdésem,hogy laktózérzékenyek a görög joghurtot helyettesíthetik e laktózmentes joghurttal?
    Várom válaszod.
    Köszönettel:Kamy.

    VálaszTörlés
  38. Kedves Alexa!
    Én tk. tönkölyliszttel sütök, kovásolok, de a leírásod alapján indultam el, főleg a dagasztást illetően. Azt tapasztaltam, hogy a tönköly tisztán gyorsan dolgozik, ezért az időket lerövidítettem. Hozzá teszem a tönköly saját termésünk, s azon túl, hogy minden évben más, minden kis területről is más lesz, ahogy az is befolyásolja, hogy aznap frissen őröltem és szitáltam, vagy pár napos (pár hetes nálam már nincs, vagy régebbi, mert mindig annyit készítek elő, amennyi kell). A kovászt minimálkoncepciósan készítem, hogy a 720-as üveg aljára teszek 3 ek lisztet, egy kis vizet (ez nálam kútvíz), hogy olyan sűrű palacsintatészta állagú legyen. Naponta párszor felkeverem, és 3 napig nevelem, úgy hogy minden nap + 1 ek liszt és kis víz. Nyáron gyorsan acetonosodni tud az igaz, csak egy szalvétával fedem le, ha eszembe jut, vagy unom a muslincák érdeklődését. Amikor pár nap is elfelejtkeztem róla, és már gyanússá vált, akkor egy pici vízet tettem rá, óvatosan leöntöttem róla a tetejét (volt mikor majd az egészet kellett) és újra kis víz és liszt került bele, és újra élt tovább. Már telesen menthetetlen szagút is visszahoztam így. Akkor még 1 nap után is gyanús volt a szaga, az állaga nem, s abból szaporítottam a második kovászt, amiből tettem félre újra. A kenyér is jó lett és a tovább nevelt kovász is visszanyerte illatát. Sajnos azt mondhatom, hogy a bolti tönköly lisztek, azon túl, hogy nem frissek, és mégcsak legtöbbnek a fajtája sincs ráírva (amin rajta van, az aranyárban van, mert az olyan), de ha bio is, akkor se biztos, hogy 100%-osan abból van, ugyanis előírás szerint elég 15%-ban tönkölynek minősített lisztet tartalmaznia. Ezért szoktak csalódni a glutén érzékenyek, hogy ehetik a tönkölyt, de a bolti tönköly lisztre tünetekkel reagálnak. (Glutén és glutén között van különbség, nem a vegyszerezés miatt, hanem van emészthető és emészthetetlen, s ez utóbbi fordul elő nagy %-ban az ipari mezőgazdaság által termelt fajtákban - lehet ez az oka, hogy különböző fehér lisztek között óriási különbséget tapasztaltok sütésnél, ugyanis ez befolyásolja a működését, márpedig a sikér minősége befolyásolja a tészta állagát is.) Ritkán keverem a lisztet, inkább csak magokat teszek hozzá, vagy egy kevés másfajta gabonát is őrlök hozzá. A tk miatt, és a magok miatt is morzsálósabb, de íze rabulejtő, laktató. Én is kikisérleteztem a 2 óra alatt megkelő kenyeret, meg a 4 órásat (hosszabb kelésnél nekem túl savanykás lesz). 2 óráshoz egy kk cukrot és egy tk olajat is teszek, és picivel kevesebb sót az 1 kg lisztre számolva, a 4 órásnál 3/4 ek só kerül csak és semmi más, mint a kovász, víz, liszt (esetleg magok, pl. 1-2 ek hántolt köles is ). Ami még szerintem minden ételnél számít, hogy ki, milyen lelkülettel készíti. Ez akár még a kelést meg is tudja akasztani, ha nem a jó dolgaidat teszed bele magadból. Sütni mázas kerámia formákban szoktam, aminek tetejét alufóliával takarom le, kb. 250 fokon 10-20 percet, majd vissza 220 fokra még 40 percre, majd leveszem az alufóliát és még kb. 20 percet, amennyir sülten akarom a tetejét. Ki a formából, jól meglocsolom és vagy a sütőben, vagy rácson hagyom kihülni. Köszönöm, hogy ennyi tapasztalatodat leírtad és mások is megtették ezt. Szeretettel: Mariann

    VálaszTörlés
  39. Szia,
    Eddig 3 kovászomból 1 sikerült jól. A másik kettő már a kezdetektől acetonos lett. Most is ezzel küzdök. RL90-es rozslisztből van, kb 23 fok van a konyhában és nem tudom miért aceton illatú már a 3. napon...
    Szépen feljön, buborékosodik csak egy kicsit rossz szagú, érdemes lehet folytatni, vagy kuka az egész?

    Szeretettel: Soma

    VálaszTörlés
  40. Sziasztok!

    Pontosan követtem a leírtakat, a harmadik napon viszont bepenészedett az üvegben a kovász. Van valakinek tippe, mi okozhatta?

    Köszi :)

    VálaszTörlés
  41. Kedves Alexa!Most kevertem be a Te leírásod szerint a kovászt.Kiváncsian várom,hogyan fejlődik majd.Nagyon szépek a kenyereid.Üdv Erika

    VálaszTörlés
  42. Kedves Alexa! Acsa vagyok!
    Élő még az oldalad? Egy ideje azt látom, nem válaszolsz a kérdésekre.Sajnálnám, ha nem lennél, mert azt hiszem, illetve tudom, nekem a Te instrukcióid jönnek be. Millió oldal foglalkozik kenyérsütéssel, kovász készítéssel, de a végére minden olyan zavaros lesz. Várom válaszod! Remélem vagy.
    Nekem a dagasztással lenne kérdésem. Hány percig érdemes egy egy alkalommal dagasztani, mert aki még soha nem látott kenyértésztát, annak nagyon nehéz eldönteni, mikor hagyja abba a dagasztást. Várom válaszod!

    VálaszTörlés
  43. Kedves Alexa! Acsa vagyok!
    Élő még az oldalad? Egy ideje azt látom, nem válaszolsz a kérdésekre.Sajnálnám, ha nem lennél, mert azt hiszem, illetve tudom, nekem a Te instrukcióid jönnek be. Millió oldal foglalkozik kenyérsütéssel, kovász készítéssel, de a végére minden olyan zavaros lesz. Várom válaszod! Remélem vagy.
    Nekem a dagasztással lenne kérdésem. Hány percig érdemes egy egy alkalommal dagasztani, mert aki még soha nem látott kenyértésztát, annak nagyon nehéz eldönteni, mikor hagyja abba a dagasztást. Várom válaszod!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Első dagasztás 5...10perc.
      Fél óra pihentetés, utána megint 5 perc dagasztás.

      Törlés
  44. Végigolvastam a kovász elkészítésének a titkait!
    Ezért hálás vagyok!

    VálaszTörlés
  45. 3 napos kovásszal sikerült jó kenyeret sütni!!!
    A titok: érezni kelll a kovász működését!!!
    Nem kell pontossan mérni az etetetés mennyiségét, érezni kell az adagolást...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Nagyi!
      Kár, hogy ezt az érzést, és tudást megtartod magadnak. Valami támpontot biztos lehetne adni a kezdőknek, hogy segíts nekünk.
      Köszönettel: W.S. Ági

      Törlés
    2. A tudást meg kel tapasztalni, szerezni...!
      Szívesen segítenék ha tudnék...(sajnos nem tudok)
      A receptek nekem csak tájékoztató jelegűek!
      Én egy kísérletező férfi ember vagyok!

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. http://indabox.hu/p7kpx1

      Törlés
  46. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  47. Hát ez a kovászkészítés biztosan nem az ősi tudás alapján van, olvasom is, hogy sokan nincsenek megelégedve az eredménnyel. Másrészt a jó háziasszony a kovászból soha nem öntött ki semennyit sem, az vétek lett volna és pocsékolás. A kovászt soha nem tették lefedett üvegbe, csak vászonba csavarták, és hűvös helyre (nem hűtőbe!) tették, a kovász külseje így kiszáradt, megkérgesedett, de belül élő és jó, megérett kovász volt, tehát nem vacakoltak naponta vízzel, liszttel és kutyulgatással. Ha az első kovászt megcsinálták, utána csak a begyúrt, kenyértésztából vettek ki egy jó marékkal, amit eltettek kovásznak a következő sütésig. Valóban érdemes több helyről összeszedni az információt a kovászkészítéssel kapcsolatban!

    VálaszTörlés