A meghívás kapcsán egyszerre tört elő belőlem az öröm és a félelem, hiszen nekem semmilyen gyakorlati tapasztalatom nincsen a csúcsgasztronómia területén.
Azt gondoltam, talán másoknak sem. Ebben tévedtem, hiszen én voltam egyedül, aki ismeretlen volt a nyertes pályázók körében. Mindenki más ismerte egymást, gasztroblogok és korábbi pályázatok kapcsán, illetve voltak közöttünk nagyobb számban professzionális konyhai gyakorlattal is.
Az „amatőr” csapatban nagyszerű embereket ismerhettem meg, Buda Bernadettel az élen, akivel egy konyhában főztem. Szerintem az ő pályamunkája volt koncepciójában a legértékesebb, azért nem írom le miért, mert érdemes a Bűvös szakács oldalon elolvasni a versenyen történteket, valamint a bejegyzés utáni kommenteket.
Rengeteg hibát vétettem izgalmamban a másfél órás időkeretbe szorított bemutató főzés folyamán.
Például a fél kilogramm vajspárgát elfelejtettem meghámozni, így 3 cm-esre darabolt állapotban hámoztam meg egyenként őket. A tányérokat tálalás előtt elvétettem előmelegíteni és a túl hosszan melegen tartott alapételem kicsit besűrűsödött, így sósabbá vált, illetve rájöttem arra, hogy a kapribogyó mennyiségét még az első verzióm alapján mértem, ki, ami tovább növelte az ételem sótartalmát. De nem volt katasztrofális, csak nem volt elég professzionális.
A galuskafelfújt szerintem is, és a zsűri szerint is jó ötlet volt, viszont ahogyan Mautner Zsófia nagyon kedvesen kommentálta, a funkcióját ugyan betöltötte, de nem volt eléggé könnyű.
Most szándékosan a saját magammal szembeni kritikákat fogalmazom meg, viszont a zsűri ugyan élt kritikával, de dicsérettel még inkább. Az egész verseny, a főzés, az ételek bemutatása és a rövid kis levezető „gála”, ahol egy-egy pohár pezsgőt is kaptunk, annyira kellemes és felemelő hangulatban telt, hogy csakis köszönetet és elismerést tudok tolmácsolni a szervezőknek valamint a zsűri oldalon résztvevőknek.
Molnár B. Tamásnak, Segal Viktornak, Cseh Jánosnak, a magyar csúcsgasztronómia nagyjainak bemutatni a saját készítésű ételemet, nagyszerű és megtisztelő volt.
Az én szakterületem, a házi, családi konyha és nem a csúcsgasztronómia, de ez az esemény és siker megerősítette bennem azt, hogy e területen is tovább akarok próbálkozni, az újabb fordulókra nevezni, ezen a területen is tovább fejlődni, alkotni.
Ugyanakkor a házi, családi konyha, ezekkel az értékes kitérőkkel is marad az én küzdőterem, hiszen a hétköznapi életünk/ételünk minősége pontosan olyan fontos, vagy talán még fontosabb, mint az ünnepnapjaink (é).
Azt gondoltam, talán másoknak sem. Ebben tévedtem, hiszen én voltam egyedül, aki ismeretlen volt a nyertes pályázók körében. Mindenki más ismerte egymást, gasztroblogok és korábbi pályázatok kapcsán, illetve voltak közöttünk nagyobb számban professzionális konyhai gyakorlattal is.
Az „amatőr” csapatban nagyszerű embereket ismerhettem meg, Buda Bernadettel az élen, akivel egy konyhában főztem. Szerintem az ő pályamunkája volt koncepciójában a legértékesebb, azért nem írom le miért, mert érdemes a Bűvös szakács oldalon elolvasni a versenyen történteket, valamint a bejegyzés utáni kommenteket.
Rengeteg hibát vétettem izgalmamban a másfél órás időkeretbe szorított bemutató főzés folyamán.
Például a fél kilogramm vajspárgát elfelejtettem meghámozni, így 3 cm-esre darabolt állapotban hámoztam meg egyenként őket. A tányérokat tálalás előtt elvétettem előmelegíteni és a túl hosszan melegen tartott alapételem kicsit besűrűsödött, így sósabbá vált, illetve rájöttem arra, hogy a kapribogyó mennyiségét még az első verzióm alapján mértem, ki, ami tovább növelte az ételem sótartalmát. De nem volt katasztrofális, csak nem volt elég professzionális.
A galuskafelfújt szerintem is, és a zsűri szerint is jó ötlet volt, viszont ahogyan Mautner Zsófia nagyon kedvesen kommentálta, a funkcióját ugyan betöltötte, de nem volt eléggé könnyű.
Most szándékosan a saját magammal szembeni kritikákat fogalmazom meg, viszont a zsűri ugyan élt kritikával, de dicsérettel még inkább. Az egész verseny, a főzés, az ételek bemutatása és a rövid kis levezető „gála”, ahol egy-egy pohár pezsgőt is kaptunk, annyira kellemes és felemelő hangulatban telt, hogy csakis köszönetet és elismerést tudok tolmácsolni a szervezőknek valamint a zsűri oldalon résztvevőknek.
Molnár B. Tamásnak, Segal Viktornak, Cseh Jánosnak, a magyar csúcsgasztronómia nagyjainak bemutatni a saját készítésű ételemet, nagyszerű és megtisztelő volt.
Az én szakterületem, a házi, családi konyha és nem a csúcsgasztronómia, de ez az esemény és siker megerősítette bennem azt, hogy e területen is tovább akarok próbálkozni, az újabb fordulókra nevezni, ezen a területen is tovább fejlődni, alkotni.
Ugyanakkor a házi, családi konyha, ezekkel az értékes kitérőkkel is marad az én küzdőterem, hiszen a hétköznapi életünk/ételünk minősége pontosan olyan fontos, vagy talán még fontosabb, mint az ünnepnapjaink (é).
Czifray- az amatőrök értékelés a Bűvös szakács oldalon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése