Még nem szakadtam el teljesen az eredeti hivatásomtól, sok mindenről a korábbi élmények jutnak eszembe. A napokban például Michael Jackson halálának első évfordulójáról az, hogy múlt évben már javában Andalúziában kalandoztunk a gyerekekkel, amikor a neten olvastuk a hírt. Az elmúlt három évben eltöltöttünk itt pár hetet, és minden évben eggyel többet.
A kora júniusi időszak kifejezetten ideális, Spanyolországban kicsit később ér véget a tanév, illetve a turisták csak június közepe után lepik el a térséget, így a múlt évi három hétből kicsit több mint kettő nyugalmasan telt.
Andalúziában sohasem megyünk szállodába, interneten foglalok tengerparti, medencés, zárt kertes apartmanlakást, olyat, ahol többségében maguk a tulajdonosok laknak. Így szinte beilleszkedünk a helyi életbe.
Már elég jól ismerjük a környéket, vannak kedvenc éttermeink, üzleteink és kiránduló helyeink. A környékbeli kedvenc éttermeinkben, a Sardinales-ben és a Rancho-ban név szerint ismernek minket, öleléssel fogadnak és köszönnek el tőlünk.
Külföldön nem könnyű jó éttermet találni, ugyanúgy, mint itthon, ha nincs tapasztalatunk. Megtanultam az évek során, hogyan kell elkerülni a turista szagú éttermeket. Spanyolországban például, ahol előre gyártott paellát szolgálnak fel. Ahol egy személyre is adnak paellát, az már gyanús.
Az étlap mindenképpen jó kiindulópont, illetve ahol sok a helyi vendég, az már önmagában elárul valamit. Valamint szeretem a "kockás terítős" éttermeket, ott mindig kisebb az árnyékra vetődés esélye, mint a központi fekvésű, gyanúsan nagy alapterületű éttermeknél, ahol a homlokzat tele van az ételek fotóival:-(
Ahol pedig nincs csak spanyol étlap, és még a spanyol tudásunk mellett sem értjük az ételek nagy részét, ott járunk a leges legjobb helyen! Csak bökjünk rá valamire és együnk. A jó helyi éttermek nem flancosak, a jó ételekkel flancolnak. Ilyen tipikus „chiringito” a Sardinales is.
Andalúziában, Marbella közvetlen környékén szállunk meg mindig, és minél többet kirándulunk 500 km-es körzetben, annál inkább azt érezzük, hogy igazából szinte semmit sem láttunk még belőle.
Mijas-ba, a kedvenc, festői, vakítóan fehér hegyi faluba például ottlétünk alkalmával többször is ellátogatunk. Csak sétálunk és ebédelünk egyet, utána megyünk tovább. A kézműves mézes mandulát, a „garrapinada”-t is minden évben ugyanattól az öregúrtól vesszük itt ”senor Juan”-tól, már ő is megismer minket. Fél tucat ráadást kapunk tőle, de nem ezért megyünk hozzá vissza évről-évre. Mielőtt hazarepülünk, összepakolva elköltünk itt még egy ebédet, már volt, hogy majdnem lekéstük a gépet.
A kora júniusi időszak kifejezetten ideális, Spanyolországban kicsit később ér véget a tanév, illetve a turisták csak június közepe után lepik el a térséget, így a múlt évi három hétből kicsit több mint kettő nyugalmasan telt.
Andalúziában sohasem megyünk szállodába, interneten foglalok tengerparti, medencés, zárt kertes apartmanlakást, olyat, ahol többségében maguk a tulajdonosok laknak. Így szinte beilleszkedünk a helyi életbe.
Már elég jól ismerjük a környéket, vannak kedvenc éttermeink, üzleteink és kiránduló helyeink. A környékbeli kedvenc éttermeinkben, a Sardinales-ben és a Rancho-ban név szerint ismernek minket, öleléssel fogadnak és köszönnek el tőlünk.
Külföldön nem könnyű jó éttermet találni, ugyanúgy, mint itthon, ha nincs tapasztalatunk. Megtanultam az évek során, hogyan kell elkerülni a turista szagú éttermeket. Spanyolországban például, ahol előre gyártott paellát szolgálnak fel. Ahol egy személyre is adnak paellát, az már gyanús.
Az étlap mindenképpen jó kiindulópont, illetve ahol sok a helyi vendég, az már önmagában elárul valamit. Valamint szeretem a "kockás terítős" éttermeket, ott mindig kisebb az árnyékra vetődés esélye, mint a központi fekvésű, gyanúsan nagy alapterületű éttermeknél, ahol a homlokzat tele van az ételek fotóival:-(
Ahol pedig nincs csak spanyol étlap, és még a spanyol tudásunk mellett sem értjük az ételek nagy részét, ott járunk a leges legjobb helyen! Csak bökjünk rá valamire és együnk. A jó helyi éttermek nem flancosak, a jó ételekkel flancolnak. Ilyen tipikus „chiringito” a Sardinales is.
Andalúziában, Marbella közvetlen környékén szállunk meg mindig, és minél többet kirándulunk 500 km-es körzetben, annál inkább azt érezzük, hogy igazából szinte semmit sem láttunk még belőle.
Mijas-ba, a kedvenc, festői, vakítóan fehér hegyi faluba például ottlétünk alkalmával többször is ellátogatunk. Csak sétálunk és ebédelünk egyet, utána megyünk tovább. A kézműves mézes mandulát, a „garrapinada”-t is minden évben ugyanattól az öregúrtól vesszük itt ”senor Juan”-tól, már ő is megismer minket. Fél tucat ráadást kapunk tőle, de nem ezért megyünk hozzá vissza évről-évre. Mielőtt hazarepülünk, összepakolva elköltünk itt még egy ebédet, már volt, hogy majdnem lekéstük a gépet.
Gyakran főzök én, hiszen olyan alapanyag kínálat van errefelé, hogy szinte tobzódok. A kifogástalanul bontott húsfélék mellett olyan sonka és szalámi választék van, hogy a nagyobb üzletekben sorszámot kell húzni és van, hogy fél órát várni, míg ránk kerül a sor. Friss zöldségből, halból, rák és kagylófélékből is itt élem ki magamat.
A lakás kiválasztásánál mindig fontos szempont számomra a tágas, és nagyon jól felszerelt konyha. Legutóbb különösen jó fekvésű apartmant sikerült választanom, a konyhámnak teljes szélességben volt ablaka a hátsó, gondozott kertre és kisebb medencére, amit mór stílusú kovácsoltvas "védte". Óriási kiadópult nyílás volt a nappalira, a nappali pedig a gyönyörű front kertre nézett a hatalmas teraszon keresztül. Így, amikor a konyhában foglalatoskodtam akkor is együtt voltam a gyerekekkel.(Folyt. köv.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése