Oldalak

2010. szeptember 22., szerda

Pikáns sütőtök krémleves







Bevallom őszintén, hogy amikor bébipapi íze van egy sütőtökös ételnek, akkor nem kedvelem. A sült sütőtököt például olajos magvakkal, olívaolajjal, és kékpenészes sajttal megszórva szeretem, a krémlevest pedig így, pikánsan.

A bácsinál vettem a szép tököt, akinél a friss tormát, csombort, ilyesmit szoktam vásárolni a piacon, olyan szép volt a tök, mint egy szobor.
Krémlevest a tökből csak alaplével készítek, inkább csülöklével szoktam, de most a császárhús csontjából főzött csontlé került bele.
A tököt konyhakész állapotban felkockáztam, egy nagy fej, apróra vágott fehérhagymával vajon, sóval, borssal elkezdtem párolni. Amikor már nem volt egészen nyers, akkor a fokhagymát is hozzáadtam és felöntöttem annyi alaplével, hogy egy kicsit ellepje. Amikor megpuhult, akkor két késhegynyi őrölt szerecsendióval és gyömbérrel fűszereztem.
Nálam a sós és édes íznek a tökkrém levesben, egyensúlyban kell lennie, mégpedig, úgy, hogyha megkérdezik tőlem, hogy melyik íz dominál, akkor azt mondjam, hogy mindkettő.
A tököt a főzőlevével együtt összeturmixoltam, és egyszerűen egy kis sűrű tejszínnel nyakon öntöttem. Már csak éppen, hogy felforraltam.








Most egy kis szárazon pirított tökmaggal tálaltam, de a non plus ultra levesbetét hozzá, az lapra szeletelt parmezán és rukkola.
Nem minden héten kerül nálunk az asztalra sütőtök krémleves, de amikor már ott van, akkor mondhatom, hogy nagy kedvvel fogyasztjuk, mert így pikánsan, különösen finom!



9 megjegyzés:

  1. Jukka:
    Köszönöm szépen a curry történelmi áttekintést, aki tudja, hogy ez így van, annak is érdekes valahányszor olvasni róla, aki nem, annak pedig rendkívül hasznos:-))

    Ugyanis, ész nélkül, és ismeret nélkül dobáljuk időnként a fűszereket az ételekbe, pedig nem ártana, ha tudatosan és indokkal tennénk ezt valahányszor a fűszerszóróért nyúlunk:-))

    Úgyhogy csak köszönni tudom, hogy minezt leírtad!
    A chipoltet, az valami olyasmi lehet, mint a pimentón de la Vera a spanyol konyhában, én mondjuk dulce-t haszálok, de van csípős is belőle. Ez is piros fűszerpaprika, ami füstölt. Még a fürj tükörtojásra is ezt szórom, amit sóskafőzeléken tálalok:-)))

    Szeretem a fűszereket, de úgy érzem, hogy e téren is megvilágosodtam már, a múltkor is írtam, hogy sokkal tudatosabban fűszerezek, mint korábban.

    A húsmentességgel pedig nincs semmi gond, sőt, aki nem vega, annak is jó tudni, hogy hogyan lehet hús nélkül is ízletes fogásokat összedobni!
    Egy szelet roston hús és krumpli vagy sali, ebben nem merül ki a konyhaművészet:-)))

    VálaszTörlés
  2. Nem vagyok mesterszakács

    Nyilvan nem vagyok a tema tudosa :o) Csak azt irtam le, amit tenyleg tudok. A fuszereket viszont nagyon szeretem. Aki hus nelkul foz, az szerintem jobban ra van kenyszerulve ezek megismeresere. Mert, ha egy darab erett uruhust vagsz ra a lavakore, ahogy ezt Mongoliaban teszik, akkor egy keves so is fel tudja dobni az izet. De probald meg ugyanezt megtenni egy szelet cukkinivel!
    Mas hozzaallast igenyelnek a zoldsegek, mint a husok. En igazabol akkor kezdtem el komolyabban erdeklodni a szakcsmuveszet irant, miutan felhagytam a husevessel.

    VálaszTörlés
  3. Én még sosem ettem sütőtök levest :) Nagyon guszta

    VálaszTörlés
  4. Jukka, érdekes, amit írtál. Néha azt kívánom, bárcsak vega lennék, de még nagyon ragaszkodom a húsokhoz. Igaz ritkábban, de azért vágyom rájuk :)

    Nevamesz, sütőtököt egyedül én eszem a családban :) Mondhatni, a családban egyedül én eszek meg (majdnem) mindent :)))
    Guszta :DDD

    VálaszTörlés
  5. Bea:-DDD

    Nincs semmi bajom a vegetáriánus étrenddel, amíg engem nem érint:-)), de komolyra fordítva, én speciel valóban túl sok húst eszem, de normális mennyiségben húst enni nem egészségtelen. Sőt.
    Sőt zsírt sem egészségtelen fogyasztani, kacsa és libazsírt, valamint mangalicazsírt különösen előnyös kis mennyiségben.

    A sütőtök az, az étel, ami szerintem nagyszerű alapanyag, de önmagában csak egyéves kor előtt adnám barkinek!:-))
    Kéksajttal sütve, valami mennyei, az a lényeg, hogy jól válasszunk hozzá fűszereket, amik kihozzák belőle a szunnyadó értékeket:-))

    VálaszTörlés
  6. ...curry -mint zöld fűszernövény- nem különlegesség profi kertészeti körökben, nekem is könnyedén sikerült szereznem, a sziklakertbe ültettem, három évig vígan elélt, kora tavasszal alaposan visszavágtam. (A sziklakert azóta elbontásra került.) Vigyázat, néhány helyen úgy árulják, mint ezüstcipruskát, vagy hamvas cipruskát. A currynak ezüstös, LÁNDZSÁS levele van, míg az ezüst-hamvas cipruskának apró, sókristályokra hasonlító "levelek" díszítik. A sárga, apró pomponos termésük nagyon hasonló, de a levélzetük illata különböző...

    VálaszTörlés
  7. Nem vagyok mesterszakács

    Ugy latom, az elso kommentem, amire te is reagaltal, elszallt. Vagy csak en nem latom? De akkor Spajzcetli miert reagal ra?
    Furi. A lenyeg, hogy en curry-nek becezett fuszerkeverekkel keszitem.

    Spajzcetli

    En nagyon szeretem a curry leveleket es ha lenne kertem, most biztosan megprobalnek termelni egy keveset :o) Eddig meg eszembe sem jutott! Budapesten a Culinaria boltban lehet kapni frissen, de szaritva is jol megtartja az aromajat!

    VálaszTörlés
  8. Jukka:

    Bea és spájzcetli is panaszkodik, hogy elszállnak kommentek. Én is jártam már így és ex-Hobbiszakács is.

    Csak azt nem tudom, hogy kinél jelezzem, mert ez szerintem rendszerhiba és nem pedig beállítási probléma.
    Megkérdezem azt a bizonyos technikust:-))), de ő a blogműködésben nem annyira van otthon, inkább weboldalakban zseni.

    Ha valakinek van ötlete, akkor nagyon megköszönöm a tanácsot!!!!:-))

    VálaszTörlés
  9. Egyébként nekem a gmailen megvannak az elszállt kommentek is, tehát én ott látom, csak innen tűnik el, csak nem értem, hogy miért???

    Vagyis bocsi, mert van amikor megírok egy kommentet, és már meg sem jeleníti.......ez úgy vettem észre, hogy akkor szokott bekövetkezni, ha többen is entereljük a kommentünket, és kiütik egymást szó szerint:-(((

    VálaszTörlés