Oldalak

2010. szeptember 17., péntek

Füstölt lazacos, sprotnis és tonhalkrémes szendvicsek - friss tormás-snidlinges mascarpone krémmel





Nagyon szeretem a halas szendvicseket. A kaviárt most kihagytam a sprotni kedvéért, mert gyermekkoromban az egyik kedvencem a sprotnis szendvics volt, a kaviár, megbocsát érte.
Kétféle krémet kevertem hozzá.
Hüvelykujjnyi friss tormát lereszeltem, sóztam, borsoztam, majd kicsit később mascarponéval habosra kevertem. Már csak apróra vágott snidlinget és egy kis friss citromlevet adtam hozzá, és mondhatom, hogy nagyon finom alapkrémet kaptam.
A lazacos, és sprotnis szendvicseket ezzel a krémmel ízesítettem, díszítettem.



A tonhalkrém a másik kedvencem, mondhatni havonta egyszer keverek egyet.
Tonhaltörzs konzervről az olajat kétharmad részt leöntöttem, és villával összetörtem.
Most ehhez is mascarponét használtam, de van, amikor egyszerűen egy evőkanál tejföllel keverem ki.
Fehérhagymát és fokhagymát reszeltem bele, kevés sóval, és több borssal ízesítettem. Frissen facsart citromlével kevertem készre. Néhány szem kapribogyó sem árt neki, de én most még ezt sem tettem bele.
Apró, friss citromdarabkákkal, kaporral, uborkával, salátalevéllel és újhagymával, főtt fürj és tyúktojással díszítettem a szendvicseket.
Édeskés szendvicskenyeret szúrtam ki fánkszaggatóval, és erre halmoztam a tengeri jókat.


Azt hittem, hogy a sorozat derekára megunjuk a szendvicseket, de nem. Minden nap eggyel bővül a szendvicsvarázs sorozat, és a családom tagjai minden nap megkérdezik, holnap milyen szendvics lesz?
Azért vérfrissítésnek készülök most egy-két megkapó húsétellel, de a szendvicsek, tagadhatatlanul még talán nagyobb kedvencek lettek, mint eddig voltak!

13 megjegyzés:

  1. ...mutatósak, ízlésesek, kiművelt ínyrevalók...
    Kipróbálásra javaslom: készíts egy ízlésed szerinti padlizsánkrémet és törj bele füstöltsprotnit. A halas kenőkék között ez a feleségem kedvence.
    Az én favoritom az anchoiade (szardella pástétom). Sótól kiáztatott és szálkátlanított szardellákat simára keverem fokhagymával, némi citromlével, olívaolajjal. Kiváló amuse bouche...

    VálaszTörlés
  2. A lazacosak a kedvenceim. Úúúúúúúgy bekapnék egyet!

    VálaszTörlés
  3. spajzcetli: szívesen készítenék Veled egy tükörblogot, én feldobnám a témát, és elkészíteném az én verziómat, Te pedig a sajátodat. Hozzá tennéd a Te ízeidet, saját tapasztalataidat:-) Az lenne a címe, hogy ketten főzünk:-))
    Egyébként két debreceni srácnak van a facebookon ezzel a címmel "főzőműsora", szeretem őket, úgyhogy sajnos más alcímet kellene választanunk:-(
    Bárcsak a holnapi palócleves főzésen velem lennél......nem izgulnék annyira, és jó kis kettenfőzünk lenne:-))
    Lesznek jó pálinkák és borocskák is, a Both-Degás Tibi szervezi....majd természetesen írok róla, tudod....:-))

    VálaszTörlés
  4. tutora: sajna, késő bánat, ezek a szendvicsek igen rövid élettartamúak:-))
    Viszont a labdát, az elkészítéséhez feldobtam:-))

    VálaszTörlés
  5. Nevamesz, játszadozzatok el a csillagjegyetekkel. Nem tudom, mik azok, de könnyen társíthatók. Pl.: Mérlegen a Bika, Szűznek Halak, Oroszlán és Kos, Ikrekben a Nyilas stb. Talán a Szűzben Bika az mégis jobb vagy Bika Szűzben...
    Hogy köze legyen az ételekhez, csak hozzá kéne biggyeszteni, hogy GasztroBika GasztroSzűzben :)

    VálaszTörlés
  6. Bea, nagyon jó ötlet!
    Az a baj, hogy ígérgetem a heti menüt is, de még mindig nincsen kész. Pedig már csak át kellene fésülni.....pedig, 3-4 óráig fent vagyok, reggel kilenc körül pedig már újra a prondon vagyok.
    Most pedig elmegyek húst sütni, mert tegnap kimaradt a technikus miatt:-)))
    A családom sülteket szeretne most, ami a kedvenc foglalatosságom, úgyhogy most megyek és alkotok!

    VálaszTörlés
  7. Ez a technikus nekem nagyon gyanús :)
    Jó alkotást!
    Örülj, hogy legalább 4-5 órát tudsz azért aludni.

    VálaszTörlés
  8. Hű valami csodásak, nagyon finom

    VálaszTörlés
  9. Nem vagyok mesterszakács
    Fuuuu! Hol kezdjem? Talan a tonhalasat kapom be elsore es teliszajjal elmondom, milyen boldogga tett, hogy megneztetek a belinkelt Tampopo jeleneteket! Sok szeretettel tettem fel, ...de nem igazan hittem, hogy valoban megnezitek!
    Na meg egy tonhalasat, mert az a kedvencem! Nem. Szalvetat nem kerek hozza. Koszi!
    Es ha meg tetszett is,....az maga hawaii nekem :o)
    A Szeretot nem lattam, de micsoda veletlen: megvan konyvben es olvastam is! Figyeltetek, hogy jonnek fel a koreaiak, kinaiak? Nem csak az evi 10% koruli GDP novekedesre gondolok, hanem minden masra is. Sorra nyerik a dijakat a filmfesztvalokon.
    A lazacos sem rossz, ...de egy jo kis sprotnis nalam viszi a palmat. Most ugyis mindenki a lazacra bukik. Tenyleg finom,...csak nem szeretem a sznobbbbbokat ;o)
    Egyik kedvenc kinai filmemet kb. 15 eve lattam eloszor: Farewell My Concubine (Isten veled, agyasom!). Phhh. Igazi kulturalis es emberi sokk volt!
    Na jo! A lazacosbol is veszek egyet,...de ez meg sem kozeliti az en gravlax-omat. Igaz, az nem is fustolt. Jol van, na! Nem tehetek rola, hogy folyton a sajat dolgaimhoz hasonlitom, amit itt eszek. Finom. Nana, hogy finom,...de ...? De..., de....most nem jut eszembe semmi kifogas. OK? Majd gondolkozom rajta es akkor jol megmondom a velemenyemet! Vagy nem. De addig adnal abbol a sprotnisbol meg egyet? Ha nem kered rola az ubit, en szivesen atveszem. Nagyon faradt vagyok, hogy atnyuljak erte. Tenyleg faraszto hetem volt....Nagyon faraszro!

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok fiúk, lányok!
    Bocsi, hogy eltűntem, de készültem a palóc projektre, így sem aludtam túl sokat:-((((
    Túl vagyok rajta, jól sikerült:-)))
    Holnap találkozunk?

    VálaszTörlés
  11. Nevamesz, gratulálok!
    Várom a képes-szöveges beszámolót!

    Jukka, ez nagyon-nagyon jó volt :)

    VálaszTörlés
  12. jhhnn8jjg vfcdysyeswy

    VálaszTörlés
  13. Hol van itt az ohom receptye

    VálaszTörlés