Miért irigy? Mert sajt!

Lassan már kóros tulajdonsággá fejlődik ki bennem, hogy az alapanyagokat emberi tulajdonságokkal ruházom föl. Így is bánok velük. Szeretgetem, ízlelgetem, babusgatom, őket, vagy kerülöm, szidom, olykor zabolázom tulajdonságaikat. Ennek függvényében is gondolkodom felőlük, egyeseket királynőként kezelek, másokat rabszolga sorba taszítok.

Amikor a sajtról az irigység jutott az eszembe, nem azért történt, mert történetesen valóban sárgás, hűvös, ruganyos tejszármazékot tartottam a kezemben, hanem mert egy kicsit megsajnáltam. Vannak átkozottul előnyös tulajdonságai, illata akár még vonzó is lehet, íze időnként megosztó, de jó emberek kóstolgatják a legérettebbeket, legnemesebbeket közülük. Külcsínében is vannak bájosak, formásak, már csaknem szépek, de szinte mind gusztusosak. Mégsem az övék soha a főszerep. Vagy előznek, vagy követnek, vagy kiegészítenek. Mindig irányul rájuk figyelem, hiszen hivalkodóak, de az igazán nagy szerepeket, a legjobb felvonásokat nem rájuk írják. Talán lényükből is fakad, hiszen már állagukkal, bukéjukkal tolakodnak, olykor erőszakosan, így a gyakorlott szakács pusztán előnyeiket aknázza ki, de nem engedi tolakodásukat egészen felszínre törni. Mindenki észreveszi őket, de ez nekik nem elég. Lehet, hogy pont azzal rontják el, hogy erőszakoskodnak, hogy még jobban értékeljék, még inkább megszeressék őket. Megszeretni, értékelni igazán azt lehet, ami láthatatlan, szerény, nem hivalkodik, hogy amikor véletlenül találkozunk vele kezdjük el megismerni, ízlelgessük, lényegét megérezzük, és akkor döbbenjünk rá, hogy mennyire csodálatos vele.
Nos, valljuk be, hogy a sajt nem ilyen. Már amikor ránézünk, érezzük túlzó illatát, fenntartásaink vannak, hogy vajon jó lesz-e az élmény vele. És még ha fantasztikus is, akkor is legközelebb újra vannak kétségeink, fenntartásaink, így van ez vele minden alkalommal.
Ha jól belegondolunk valahol jogos a sajt irigysége a főszereplőkkel szemben, hiszen a sajt már rendelkezik önmagában azzal az illatanyaggal, zamattal, tartalommal, amivel önállóan is készen áll a hódításra. Mégis egy se íze se bűze értett bélszín vagy libamáj előbb vagy utóbb kiüti őt a nyeregből. Nem érti meg, hogy a bélszín, bár valóban csak egy rostos húskupacnak, vagy a libamáj kéttenyérnyi zsírpacninak tűnik, de bennük ott van maga a lehetőség varázsa. Hiszen ők csak gondosság, hozzáértés, alázat, és szeretet által kelnek életre, készítőik képesek csak kihozni belőlük legjobb tulajdonságaikat, megalkotni belőlük a tökéleteset, táncra perdíteni őket, megszelídíteni, megfűszerezni, elrontani, vagy felemelni. De ehhez alaposan meg kell őket ismerni. Tisztelni, szeretni, és látni bennük a lehetőséget, mellyel, ha jól sáfárkodnak, akkor a mennyei élmény, a siker nem marad el, az így kialakult harmonikus kapcsolat, vagy szerelem akár egy életre is szólhat.

Így fejtegettem magamban a sajt irigységének általam megsejtett okait, és végül valahol nagyon is együtt éreztem vele. Még egy utolsó gondolat viszont átsuhant az agyamon.
Egy esetben nem tudnék a sajt irigysége fölött szemet hunyni. Abban az esetben, ha hamis értékekkel akarna másokban maga iránt irigységet kelteni. Ugyanis ez esetben - tagadhatatlanul túltengő önbizalma ellenére – még annak csíráját sem érezné magában, hogy saját értékeiért irigyeljék…