Friss erdélyi élményeim: Nyárádremetén farsangoltunk. 1. rész.

Bár anyósom Nagyszalontán született, és apai nagyapám évekig praktizált Nagyváradon, nem elsősorban családi kötelékek miatt utazunk rendszeresen Erdélybe az elmúlt körülbelül 15 évben. Üzleti kapcsolatokból kialakult baráti meghívásoknak tettünk először eleget, majd rendszeressé vált, hogy Székelyföldön és Csángóföldön egyre több helyet járunk be, hol baráti társasággal, hol a családdal. Szinte minden évben ellátogatunk családi és baráti körben a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A férjem tagja annak a debreceni baráti körnek, akik minden évben indulnak – igen eredményesen – a parajdi töltött káposzta-főző versenyen.

Marosvásárhelyi barátainknak nyaralója van Vármezőn, így Vármező is a kedvenc úti célok közé tartozik, ha Erdélybe kirándulunk. Vármező közigazgatási szempontból Nyárádremetéhez tartozik, innen évek óta a meghívás a nyárádremetei farsangi bálba. Múlt évben én nem tudtam menni, csak a férjem, idén kapva kaptam az alkalmon.
Az utat kívülről ismerjük, én magam is vezettem már le Vármezőre, sajnos mindössze 70 km autópálya van, az is egy évvel ezelőtt épült meg, de így is el lehet jutni 5-6 óra alatt, attól függ hányszor állunk meg útközben.
Sajnos csak szombat délelőtt tudtunk elindulni, így a délutáni órákban érkeztünk. Még előző este begyúrtam egy adag sajtos-leveles pogácsát, amit éjszakára hideg helyre tettem és reggel sütöttem ki, ezt már a farsangra szántam, mert nem illik üres kézzel érkezni. Különleges barackpálinkát vittünk még kínálásra.

Kálmán barátunk nyaralója festői helyen fekszik a Nyárád partján, Vármezőn, ilyenkor télen is csodálatos a kilátás, nyáron pedig összehasonlíthatatlan. A levegő friss és súlyos, néhány perc alatt átlényegül itt az ember. Az erdélyi vendéglátást aki hírből ismeri, az pontosan nem tudja elképzelni. Mindenhol kedves, választékos magyar szóval fogadnak és azonnal kínálnak. Az érkező pálinka után rögtön indultunk a pisztrángos tóhoz, az itt található étterem mostanában újult meg, ide jöttünk estebédre friss, ropogós pisztrángot enni.
Nyáron lehet pisztrángot fogni, de a kifogott pisztrángot meg is kell vásárolni. Volt már, hogy a gyerekek tömérdek pisztrángot kifogtak, akkor Zetelakán laktunk magánháznál, fogadóban, Csilla a háziasszony sütötte ki nekünk másnap ebédre. Csoda jó volt.
Most Kálmán és én pisztrángot kértünk, a férjem paraszt csorbát és somlói galuskát. Már alig vártam, hogy újra élvezzem a vármezői pisztráng ízét, zamatát. A pisztránghoz muzsdéj is járt természetesen, Kálmán petrezselymes krumplit, én puliszkát kértem köretnek.

Kálmán felesége nem tudott velünk lenni, mert éppen most érkezett haza látogatóba Svédországból egy barátnője, így ő Marosvásárhelyen maradt. Kibeszéltük a régebbi élményeket és a mostanában történteket, úgy eltelt az idő, hogy gyorsan felfrissítettük magunkat a vacsora után és indultunk a mulatságba. Magáról a farsangi bálról a következő részben számolok be.

Hajnali négy órakor csak azért fejeztük be a mulatságot, mert reggel időben kelnünk kellett, hiszen körbe akartunk nézni a környéken, valamint a helyi pékségben és még a hazautazás is előttünk állt.
Fantasztikusan aludtunk, csodálatos kilátásra ébredtünk. Kálmán első osztályú reggelit készített nekünk, hagymás-gombás rántottát, hozzá helyben, kemencében sült kovászos kenyeret kaptunk, valamint megkóstolhattuk a házilag készült szarvas és vaddisznó kolbászt és szarvas szalámit.

Összeszedtük magunkat és visszatértünk a pisztrángoshoz, mert vármezői pisztráng nélkül nem akartam hazajönni. Utána körülnéztünk Vármezőn, sok új nyaraló és új vendégfogadó épült, köztük a jurta kemping, ami igazi újdonság. Tartozik hozzá pisztrángos tó, nyitott jacuzzi, étterem és hatalmas területen jurta tábor.

Kívülről megnéztük a History panziót, mesés hely a mesés környezetben.
Itt már többször is laktunk, egyszer egy nagyszabású névnapi mulatságra is eljöttünk ide egy nagyobb baráti társasággal. Egyedi koncepciójú a panzió, nagyon kellemes a miliője, a kilátás, a levegő és az étterem konyhája mondhatom páratlan.
A nyárádremetei pékségben előre tudtam, hogy nem lesz frissen sült kenyér, ezért útközben még megálltunk egy étteremnél, ahol fatüzelésű kemencében sütik a kenyeret és főleg vad és pisztrángételeket kínálnak. A vaddisznótokány és a diós pisztráng a konyha specialitása. Itt vásároltam egy háromkilós krumplis-kovászos kemencés kenyeret és indultunk a faluba.

Nagyon eltelt tőlünk az idő, így már a fiatal pék nem tudott megvárni minket, mert mentek a vasárnapi misére a templomba. Viszont nyitva hagyta a pékműhelyt nekünk, így tudtam készíteni néhány képet az egyedinek számító sárból égetett téglakemencéről. Az innen származó kemencés kenyeret ettük a bálban és Kálmánnál is. Nehéz leírni a kenyér ízét és zamatát, had maradjak annyiban, hogy ez igazi kenyér. Ha Debrecenben ilyet kaphatnék minden nap frissen, akkor biztosan nem sütnék magam.

A pékműhely látogatás után Kálmán még elkísért minket Mikházáig, itt elköszöntünk egymástól, megköszöntük a fantasztikus, szíves vendéglátást. Mikházán még tettünk egy gyors látogatást, ahol megnéztük az 1678-ban újjáépített kolostort és hozzátartozó kápolnát, majd felmentünk a temetőkertbe, ahol a római katolikus kápolnát is megnéztük. Ez már csak egy villámlátogatás volt, mert indulnunk kellett haza.

Még egy könnyű estebéddel vezettük le az élményeket Marosvásárhelyen, a Laci csárdában - a város (egyik) legjobb éttermében -ettünk egy-egy csorbát és túrófánkot. Gyönyörű az étterem, szép vendégszobák is tartoznak hozzá, a konyha pedig kitűnő. Az itt elköltött erdélyi csorba ihlette már másnap az itthon készült tárkonyos bablevesemet.
Mindössze 36 óráig voltunk távol, a farsangi bál élményeiről még nem is beszéltem, és ennyi minden történt velünk, ennyi fantasztikus élmény ért minket. Kálmánnal meg is beszéltük, hogy nyáron egy hétre eljövünk a gyerekekkel és alaposan bejárjuk a környéket.

Számtalan fogadó, szálloda épül a gyönyörűséges környezetben, ahol a konyhákban igazi alapanyagokból igazi ételek készülnek, ahol a magyar emberek választékosan beszélnek és a bálban csárdást táncolnak, mert erre felé ez maga a tánc. Semmit sem mondok el azzal, hogy ismét nagyon jól éreztük magunkat.

Csak egy napig voltunk távol, de itthon is kedves fogadtatás várt ránk. A lányom vezérletével a gyerekek moszkauert és csokoládés muffint sütöttek fogadásunkra. A lányom cukormázzal írt, rajzolt az édességekre szívhez szóló motívumokat.
Szívmelengető lezárása volt ez a kirándulásunknak.