Mielőtt a receptre térnék, egy kicsit hadd meséljek. Aki
csak a receptért jött, az görgessen.
Szeretett nagymamám a híres debreceni Schneider pék lánya
volt, tehetős, középpolgári családból származott. Nagyapám szegény paraszti
családban született, de a józan paraszti ésszel megáldott egyszerű emberek is
elküldték egyetemre az eszes szegénylegényeket, így nagyapám ügyvéd lett. Nem
is akármilyen, jó hírű, köztiszteletben álló jogtanácsos.
Amikor Nagyváradon praktizált, nagymamám nagy háztartást
vezetett, természetesen személyzettel. Aztán jött a háború.
A nagymamám 3 fiúgyermekkel és eggyel várandósan maradt
egyedül, nagyapámat orosz fogságba hurcolták el. Azért volt némi szerencséje,
mert jól beszélt németül és a fogságban igyekezett minél gyorsabban megtanulni
oroszul, így viszonylag gyorsan tolmács lett. Így Ő később hazajutott.
Addig viszont, amíg fogságban volt, addig a család
nélkülözött. A festmények és értékes mű és használati tárgyak hamar és áron
alul elfogytak, mi tagadás, több nap volt, mint kolbász. Azért nem
nélkülöztek még jobban, mert nagymamám a semmiből is megfőzött a gyermekeinek.
Édesapám
órák hosszat szokott erről mesélni a családi ebédeken, a terülj, terülj
asztalkám mellett.
Én már a nagymamám háború utáni konyháját ismertem meg,
annyit emlegetem az oldalon, hogy tagadhatatlan ez irányú lelkesedésem. Pedig
nagyon egyszerűen főzött, mindig friss, szezonális alapanyagokból,
természetesen és ízletesen.
Amit viszont már gyermekként megtapasztaltam, hogy
a konyhájában soha semmi nem veszett el, csak átalakult. Megtanította velünk –
nem hangos szóval, oktatással, „mindössze” példamutatással – hogy minden falat étel érték, és bármilyenek
a körülményeink, akkor sem szabad kárba veszni hagyni semmit, ami táplálékul
szolgálhat.
Arra emlékszem, hogy ők mindig adtak és sosem kértek.
Valahonnan, nekik mindig volt.
Nem fűzöm tovább a szót, szerintem a lényeg, amit szerettem
volna elmesélni, az benne van a szösszenetemben.
A május elsejei hosszúhétvégét Erdélyben töltöttük (a
részletes beszámoló már készül:) indulás előtti nap ki akartam mindent főzni a
hűtőből. Jobban mondva valami harapnivalót kellett készítenem, de igazából „semmi”
sem volt a hűtőben, mégis sok mindenféléből egy kicsi.
Így készült ez a medvehagyma fűszervajas leveles pogácsa,
minden előzetes rákészülés nélkül. Amikor langymelegen beleharaptam az első
pogácsába, akkor a nagymamám jutott az eszembe. Az, hogy büszke lenne rám, hogy
bár nem a szükség visz rá, a semmiből is tudok ízletes, ínycsiklandó ételt
varázsolni az asztalra a családnak.
Hozzávalók körülbelül 50 db pogácsához:
35 dkg rétesliszt
15 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
1 tojássárgája
A hajtogatáshoz:
½ dl medvehagymás fűszervaj
15 dkg füstölt sajt
A kenéshez, szóráshoz
15 dkg Gouda sajt
1 tojásfehérje
A medvehagymás fűszervajnak is története van. Ugyanis nem
csak fűszervajat, hanem az előző nap készült medvehagymás fűszervajjal, cserépben sült
csirke összes maradék fűszervajas szaftját felhasználtam a pogácsához.
Tulajdonképpen ez a maradék vezetett arra rá, hogy medvehagymás pogácsát
süssek:
Medvehagymás
fűszervajban sült csirke – egészben, cserépben
Körülnéztem a hűtőben és nagyjából mindent találtam,
ami egy jó leveles pogácsához szükséges.
A rétesliszt sem volt szándékos, mindössze 15 dkg finomliszt
volt készleten. Először 20 dkg rétesliszttel pótoltam meg, de rájöttem, hogy
akkor már elhasználom az összes fűszervajas szaftot és az egész doboz
joghurtot, így fél kiló liszthez kipótoltam a mennyiségeket. Egyedül az
élesztőből maradt benne kevesebb, de ez nem vált a pogácsa hátrányára.
Úgy készítettem a leveles pogácsát, ahogyan szoktam:
Tepertős leveles
pogácsa. Most zöldhagymaszárral és füstölt sajttal.
40 percig kelesztettem és 30 perces időközökkel most csak
kétszer hatogattam meg.
A fűszervajas szaft tetejéről lemertem a szín fűszervajat és
ezzel kentem meg a tésztát a hajtogatáskor, és a füstölt sajttal szórtam meg.
Végül késsel berácsoztam a tésztát, megkentem a felvert tojásfehérjével,
megszórtam a durvára reszelt Gouda sajttal és kiszaggattam.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgattam, mire mindet kiszaggattam,
már kezdtem is befűteni a sütőt 200
C fokra. 18-20 percig sültek a pogácsák.
Mivel most több készült, mint készíteni szoktam, így maradt
másnap az útra is. Igazi útravaló, „hamuban” sült pogácsa volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése