Nagyszerű hétvége 3. rész. Hot dog helyett polpetti.

Nem töltöttünk el azért sok időt az ebéddel, mentünk is vissza a gyerekekhez. Nagyon élvezték a bobozást, hiába tiltakoztam, a kisfiam engem is elvitt egy körre. Ahogy a bobot húzták fölfelé a pályán, észrevettem, hogy van gomba elvétve az erdő szélén.
Amikor véget ért a „kihívás”, elindultam, hogy a környéken gomba után nézzek.

Sajnos nem találtam olyan ösvényt, ahonnan meg tudtam volna lepni az erdőt egy kis gombászásra, így kiültünk a napra olvasgatni, valamint dolgozgatni a heti menü rovatomon.
A bérletek leteltek, a gyerekek pedig farkaséhesen előkerültek.

Közölték, hogy felejtsük el az éttermet, mi már úgyis ettünk, ők hot dogot és gyrost szeretnének enni. Nem akarom az efféle ételek varázsát azzal növelni, hogy tiltom őket tőlük, miért is ne, Tokajig úgyis éhen halnának, jobb, ha életben maradnak.

Míg boboztak, mi ittunk egy kávét a közeli büfében, sajnos láttam, hogy milyen melegszendvicset készítenek. A kenyér még nagyjából rendben is volt, de a büfés hölgy egy dobozból a legolcsóbb „multis” kockasonkát és lapsajtot tette rá, csak úgy a’la nature.
Nem szerette volna pazarolni az alapanyagot, így átfedést nem alkalmazott, hanem a sonkát és a sajtot kézzel ketté tépte, és így egészítette ki, a kenyeren szabadon maradt helyet.

A közeli szállodának is volt egy kis büféje, láthatóan gyér forgalommal, megkérdeztem, hogy a hot doghoz frissek-e a hozzávalók, mire a kishölgy elmosolyodott és azt mondta: hááááát friss.
Összenéztünk, és a gyerekek azt mondták, hogy jó lesz mégis az éttermi étel.

Polpettit rendeltünk nekik, sült burgonyával, rendes adag volt, normális árban, mind egy szálig meg is ették. A palacsinta egészen elfogadható volt, a férjem már az ebédnél elvolt vele, abból is elpusztítottak egy adagot.
Mikor kijöttünk, akkor azt mondtam a férjemnek, hogy olyan szép a zempléni környezet, úgy eljönnék ide lakni, elvezetni itt egy jó kis büfét. Micsoda szendvicseket, tapast, könnyű frissen sülteket adnék a vendégeimnek, limonádé, forró tea, házi szörpök és forró csoki mellett.
No, és jó Tokaj-hegyaljai bort.
A férjem azt mondta nekem, bolond vagy te, nincs itt erre igény, örülnek, ha ebből a kínálatból megélnek.
De miért nincs igénye rá az embereknek? Szerintem csak annak nincs, akinek otthon sincs, és ezzel újra visszaérkeztem a filozófiámhoz, hogy addig, amíg a családok megelégszenek a vegetás halászlével és gyenge feltétes melegszendviccsel, addig semmi nem fog változni.
A magyar közízlés fejlődését a családi konyhák széles rétegben történő formálásával lehet elérni.

Nem pusztán pénzkérdés jót adni errefelé. Az erdő tele van gombával, vaddal, a folyó karnyújtásnyira friss magyar hallal, a dűlők szőlőtőkével, a vidék házi terményekkel, termékekkel, akkor miről beszélünk?
A legfőbb probléma az, hogy a kereslethez van alakítva a kínálat. Sajnos.

Néhány éve elmentünk Olaszországba egy általunk összeállított fly & drive programra a gyerekek nélkül, a férjemmel. Velencéig elrepültünk, eltöltöttünk ott egy pár napot, majd négy keréken, Toszkánán keresztül autóztunk, Rómáig.
Én voltam a mitfahrer, olyan utakat kerestem a toszkán vidéken keresztül, melyek a térképen is alig voltak jelölve.
Nagyszerű volt, bementünk a chianti vidéken privát borgazdaságokba, kóstoltunk, vásároltunk, és élveztük, hogy az úton gyakran csak mi vagyunk.
Megéheztünk egyszer koradélután, megegyeztünk, hogy a következő faluban megállunk enni. Az első, szemrevaló trattoriánál megálltunk, és be akartunk menni. 10 perce zárták be, a délutáni siesta miatt.
Megláttak és beengedtek minket, megkérdezték, hogy mit szeretnénk enni. Annyira lekötelezve éreztük magunkat, hogy azt mondtuk, hogy nem akarunk alkalmatlankodni sokáig, azt eszünk, amit adnak.
Hoztak nekünk vegyes ízelítő tálakat, egyiket a másik után, kaptunk mellé chiantit és láthatóan elégedettek voltak vele, hogy élvezzük az ételeket és az ottlétet.
Toszkán kenyér, articsóka, szalámi, szalonna, bivaly mozarella és különféle sajtok, érlelt sonkák frissen szeletelve, valamint zöldségek egymás után.
Végül szóltunk, hogy nem fér belénk több, elég!

És itt az igaz mese vége.