Jaj, Isten ments, hogy elvegyem a mesterszakácsok kenyerét
azzal, hogy oktatásba kezdek, sokkal inkább szeretném megosztani hétköznapi konyhatündér társaimmal tapasztalataimat e
téren.
Tény, az éttermek étlapjain nem tartozik a legolcsóbb
fogások közé, és valljuk be, sokan jártunk már úgy, hogy vagy túl rágós volt,
vagy túl véres … L
Én azt gondolom, hogy azért nem sütünk át teljesen bizonyos húsféléket,
mert, ha teljesen átsütnénk, akkor elveszítené szaftosságát, porhanyósságát és
száraz, kemény húsdarab volna a végeredmény.
Persze vannak, akik azért tartják magukat ínyencnek, mert
véresen eszik a kacsamellet vagy a steaket én nem ebbe a táborba tartozom. A
steaket félig átsütve, a kacsamellet pedig rózsaszínre sütve szeretem, mert ez
esetben a hús puha és szaftos marad még, de már nem nyers.
Úgyhogy a célom az volt, hogy szaftos, rózsaszín kacsamellet
süssek, amely már egyáltalán nem nyers, de még nagyon puha, omlós.
Első osztályú, de teljesen átlagos fajtájú pecsenyekacsa mell
állt a rendelkezésemre (25 dkg/db) és mondhatom, hogy csodás végeredményt kaptam belőle.
Az eljárás nagyon egyszerű.
Bemelegítettem a sütőt 200 C fokra.
A szobahőmérsékletű kacsamellet Maldon sóvirággal és frissen
őrölt borssal fűszereztem és bőrével lefelé hideg, vastag aljú serpenyőbe
helyeztem és maximumra vettem a hőt alatta. Amikor komolyabban sercegni
kezdett, akkor 25%-al mérsékeltem a hőt alatta.
Addig sütöttem, amíg láthatóan szép piros, ropogós nem lett
a bőre, de ne süssük túl sötétre. Ekkor megfordítottam. Addig sütöttem a másik
oldalán, amíg szép színt nem kapott, tehát kérget sütöttem rá, hogy a szaftok
bent maradjanak.
Ekkor betoltam a forró sütőbe és 15 percig sütöttem. (Ha véresen szerettem volna, akkor 10-12
percig, ha jól átsütve, akkor 18 percig.)
Deszkára emeltem, 10 percig pihentettem és csak ekkor
szeleteltem.
Semmilyen más fűszerezést vagy eljárást nem igényelt, mert a
maga egyszerűségében volt tökéletes.
Sokkal gyakrabban fogok ezután kacsamellet sütni! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése