Sohasem ragaszkodtam ahhoz a meghatározáshoz, hogy eredeti
olasz pizzát sütök. Erre vonatkozólag egyébként úgy tudom, hogy még törvényi
szabályozás is létezik, hogy a kereskedelemben mit lehet eredeti olasz pizzának
titulálni.
Jómagam a pizzát, mint konstrukciót éljenzem: rugalmas, vékonyra
nyújtható, hersenős alapú pizza tészta legyen az alap házi paradicsomszósszal
megkenve és bármilyen feltét szóba jöhet, ha ízben és formailag harmóniában
állnak egymással.
Ez ügyben aránylag szigorú vagyok, többször hangot adtam már
annak, hogy az átlagízlésnek elkötelezett „pizzériákban” elborzasztó feltét-variációkkal
is gyakran találkozom. Az a fajta vagyok, aki gondolatban is érez ízeket, így
gyakran érzem gyomorforgatónak ezeket az íz-szörnyszüleményeket. A feltétek
minőségéről nem is beszélve.
A kivételek erősítik a szabályt, fehér alappal is készítek
pizzákat. Egyéni ízlésemnek a halas, gombás, francia sajtokkal kombinált
pizzáknál a fokhagymás-majonézes alap jobban fekszik.
Házilag is készítek aiolit, de előfordul, hogy van
tojásmentes spanyol aioli is itthon, ilyenkor ezt használom egy-egy pizzához.
Számtalan nemzeti konyhában megtalálhatóak a pizzához
hasonló lepények feltéttel sütve, de ezek alapja – hasonlóan nagyszerű, de –
másféle összetételű tészta. Mint például a magyar lepénykenyér, melyet nem
kevésbé kedvelek, mint a pizzát, de a magyar lepénykenyér nem pizza tésztából
készül, hanem egy más recept alapján. Így a pizza tésztával készült „lepényeket”
én pizzának hívom.
Jó ideje ugyanazt a pizza tészta receptet alkalmazom, melyet
nagyjából Dan Lepardtól kölcsönöztem, a kedvenc ausztrál pékmesteremtől. Számtalan
jó és rossz pizzériában ettem pár pizzát a világban, én a magam pizza
tésztájával és az abból sütött pizzákkal több mint elégedett vagyok. Szerencsére
így van ezzel a családom is és számtalan olvasóm:
Bevált pizza
tészta alaprecept
Csak ezért bontogattam most ki ez irányú gondolataimat, mert
nagyszerűnek hiszem a pizzát, mint konstrukciót, azonban semmiképpen nem
misztifikálnám azzal túl, hogy nagyon érdekelne, hogy eredeti olasz pizzát
sütök-e, mert ez számomra maximálisan indifferens. Legyen szemrevaló és ízletes
és mindez „kerek” harmóniában.
A férjem kedvenc pizzája kifejezetten az olasz vonalra
épül. Mutattam már be „férj pizzája” elnevezéssel. Most még fokoztam az olaszos
feltétkínálatot azzal, hogy a szárított paradicsomot is bevettem közé.
Nem találtam jobb megnevezést a végeredményre, minthogy ez
egy jó kis olasz pizza.
Hozzávalók egy 30 cm átmérőjű pizzához:
1 adag pizza tészta (22-25 dkg)
4 evőkanál házi paradicsomszósz – az új szószomból
4 szárított paradicsom összevágva
15 dkg mozzarella – másfél golyó szeletelve (a legjobb a
bivalymozzarella)
csipet morzsolt oregánó
4 szelet pármai sonka
1 marék olasz salátakeverék – rukkola, lollo rosso,
galambbegy saláta, bébi spenót
parmezán forgácsok
A formát megspricceltem olívaolajjal majd megszórtam kevés
kukoricaliszttel. A formába igazítottam tésztát megkentem a
paradicsomszósszal. Leraktam rá a mozzarella szeleteket, majd megszórtam a
szárított paradicsommal és meghintettem oregánóval. 230 C
fokra előmelegített sütőbe toltam és 12 percig sütöttem.
Minden negyedbe egy-egy szelet pármai sonkát „halmoztam”, a
közepébe egy nagy marék olasz saláta keveréket, majd krumplihámozóval forgácsokat szeltem rá a parmezántömbből.
Nagyon ízlett a páromnak, és egy percig sem gondolt arra,
hogy eredeti olasz pizzát eszik-e vagy sem. Mert az igényes fogyasztónak is a
jó étel az elsődleges, nem az ideológia.
Pizza receptjeimet itt gyűjtöm.
Köszönöm szépen, hogy leírtad a receptet (is)!
VálaszTörlés