Olasz pizza

Sohasem ragaszkodtam ahhoz a meghatározáshoz, hogy eredeti olasz pizzát sütök. Erre vonatkozólag egyébként úgy tudom, hogy még törvényi szabályozás is létezik, hogy a kereskedelemben mit lehet eredeti olasz pizzának titulálni.

Jómagam a pizzát, mint konstrukciót éljenzem: rugalmas, vékonyra nyújtható, hersenős alapú pizza tészta legyen az alap házi paradicsomszósszal megkenve és bármilyen feltét szóba jöhet, ha ízben és formailag harmóniában állnak egymással.

Ez ügyben aránylag szigorú vagyok, többször hangot adtam már annak, hogy az átlagízlésnek elkötelezett „pizzériákban” elborzasztó feltét-variációkkal is gyakran találkozom. Az a fajta vagyok, aki gondolatban is érez ízeket, így gyakran érzem gyomorforgatónak ezeket az íz-szörnyszüleményeket. A feltétek minőségéről nem is beszélve.

A kivételek erősítik a szabályt, fehér alappal is készítek pizzákat. Egyéni ízlésemnek a halas, gombás, francia sajtokkal kombinált pizzáknál a fokhagymás-majonézes alap jobban fekszik.

Házilag is készítek aiolit, de előfordul, hogy van tojásmentes spanyol aioli is itthon, ilyenkor ezt használom egy-egy pizzához.

Számtalan nemzeti konyhában megtalálhatóak a pizzához hasonló lepények feltéttel sütve, de ezek alapja – hasonlóan nagyszerű, de – másféle összetételű tészta. Mint például a magyar lepénykenyér, melyet nem kevésbé kedvelek, mint a pizzát, de a magyar lepénykenyér nem pizza tésztából készül, hanem egy más recept alapján. Így a pizza tésztával készült „lepényeket” én pizzának hívom.

Jó ideje ugyanazt a pizza tészta receptet alkalmazom, melyet nagyjából Dan Lepardtól kölcsönöztem, a kedvenc ausztrál pékmesteremtől. Számtalan jó és rossz pizzériában ettem pár pizzát a világban, én a magam pizza tésztájával és az abból sütött pizzákkal több mint elégedett vagyok. Szerencsére így van ezzel a családom is és számtalan olvasóm:

Bevált pizza tészta alaprecept

Csak ezért bontogattam most ki ez irányú gondolataimat, mert nagyszerűnek hiszem a pizzát, mint konstrukciót, azonban semmiképpen nem misztifikálnám azzal túl, hogy nagyon érdekelne, hogy eredeti olasz pizzát sütök-e, mert ez számomra maximálisan indifferens. Legyen szemrevaló és ízletes és mindez „kerek” harmóniában.

A férjem kedvenc pizzája kifejezetten az olasz vonalra épül. Mutattam már be „férj pizzája” elnevezéssel. Most még fokoztam az olaszos feltétkínálatot azzal, hogy a szárított paradicsomot is bevettem közé.

Nem találtam jobb megnevezést a végeredményre, minthogy ez egy jó kis olasz pizza.

Hozzávalók egy 30 cm átmérőjű pizzához:

1 adag pizza tészta (22-25 dkg)

4 evőkanál házi paradicsomszósz – az új szószomból

4 szárított paradicsom összevágva

15 dkg mozzarella – másfél golyó szeletelve (a legjobb a bivalymozzarella)

csipet morzsolt oregánó

4 szelet pármai sonka

1 marék olasz salátakeverék – rukkola, lollo rosso, galambbegy saláta, bébi spenót

parmezán forgácsok

A formát megspricceltem olívaolajjal majd megszórtam kevés kukoricaliszttel. A formába igazítottam tésztát megkentem a paradicsomszósszal. Leraktam rá a mozzarella szeleteket, majd megszórtam a szárított paradicsommal és meghintettem oregánóval. 230 C fokra előmelegített sütőbe toltam és 12 percig sütöttem.

Minden negyedbe egy-egy szelet pármai sonkát „halmoztam”, a közepébe egy nagy marék olasz saláta keveréket, majd krumplihámozóval forgácsokat szeltem rá a parmezántömbből.

Nagyon ízlett a páromnak, és egy percig sem gondolt arra, hogy eredeti olasz pizzát eszik-e vagy sem. Mert az igényes fogyasztónak is a jó étel az elsődleges, nem az ideológia. 

Pizza receptjeimet itt gyűjtöm.