



Ahogyan a tejes kifli variációk első részénél elmeséltem már, mindig próbálkozok újabb és újabb péksüteményekkel. Bármilyen finomak is, melyek már elkészültek, mégis mindig kipróbálok valami újat.
Ugyanebből a tésztából készültek és nagyszerűen sikerültek a sós-köményes egyenes kiflik, belül lazák, foszlós lettek a kiflik, ennél a bejegyzésnél meg lehet nézni.
Egymás után sütöttem a különböző formájú és ízesítésű kifli variációkat, jó kis menet volt, de megérte. Összesen háromféle kiflit sütöttem, úgyhogy még lesz egy verzió.
Az alaptészta megegyezik a sós-köményes egyenes kiflik tésztájával.
18 db kiflihez:
25 dkg rétesliszt
30 dkg finomliszt
3 dkg élesztő
1 evőkanál porcukor
1 evőkanál finom só
4 dkg vaj
1 tojás
3 evőkanál olívaolaj (ebből
A lisztet átszitáltam és fészket készítettem a közepében. Belemorzsoltam az élesztőt, hozzáadtam a porcukrot, felöntöttem 0,5-
Könnyedén átgyúrtam, majd 3 részre osztottam a tésztát. Kettőt lefedve félretettem, egyet pedig kinyújtottam 2-
A tészta cikkeket a szélesebb végétől szorosan feltekertem, kifli formára igazítottam és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Már vettem is elő a következő cipót és nyújtottam.
Amikor az első adag kifli jó 30 percig kelt, akkor bemelegítettem a sütőt





Könnyű, finom, foszlós belül, de kívül ropogós kifliket sütöttem. Ezt sütöttem utoljára, most azt mondom, ez a legfinomabb! :)

A telő (dagadó) holdra mondom, gyönyörű :-)
VálaszTörlés(Minthogy a croissant ezt - is - jelenti. Annak idején először csodálkoztam, miért írták a falra ezt: "Zöld kifli". Aztán rájöttem, hogy ez a Vöröskereszt neve - például Algériában :-) A keresztet ugye annyira kedvelik, mint ördög a szenteltvizet, a zöld meg a Próféta színe, ezért szent szín - nem is ajánlatos tréfálni vele.)
Nagyon szépek! :)
VálaszTörlésGyönyörűek! :) Megsütöttem, nekünk is nagyon ízlett. :)
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, hogy a "profiknak" is bejött! :))
TörlésElőkészítve, holnap tudom írni hogyan sikerült.
VálaszTörlésVégeredmény?! :))
TörlésKöszönet a receptért! Isteni finomra sikerült!
VálaszTörlésNagyon szívesen! Megnéztem a "kicsikéket", nagyon guszták lettek! :))
TörlésSzeretném megkérdezni milyen fajta kenyérlisztet használsz. Sok oldalon a tótkomlósi lisztre esküsznek de azt nem lehet Szabolcs megyében kapni. Előre is köszönöm ha válaszolsz! Ja a kovászt az útmutatásaid alapján elkezdtem készíteni. A következő kenyeremet abból fogom sütni. Üdv Vali
VálaszTörlésA helyzet az, hogy kipróbáltam a tótkomlósi lisztet és nem is tudom ...
TörlésMostanában a Nagyi titka liszttel sütöm a legjobb kenyereket. Éppen tegnap vettem egy raklappal igen olcsón, akcióban. Az Intersparban.
Tegnap én is bekészítettem egy adag új kovászt, nagyon szépen bugyorog máris. Össze karom hasonlítani a friss kovászból sült kenyeret az altatott kovásszal készülttel. Kísérletezem.
Ha van kérdésed írj, igyekszem gyorsan válaszolni! :)
Liszttel kapcsolatban szeretném én is kérdezni, BL55, BL80, mi a különbség?
VálaszTörlésPl. a tejes kiflit megsütöttem BL55-tel, na nem is lett olyan szép....
De megettük mert finom volt, bár az én családomban ez az órákig kelesztés nem megy valami egyszerűen, csak akkor ha nincsenek itthon.
A péksütemények, kenyerek vagy a pizza tészta kenyérliszttel, rétesliszttel keverve "jobban működnek". Más a sikértartalma és az őrlés finomsága, abban különböznek, nagy szakértője nem vagyok a témának.
VálaszTörlésElméletileg finomliszttel is jól kell, hogy működjenek ezek a receptek, gyakran a körülmények is közrejátszanak, nem csak a liszt minősége.
Az élesztő, a hőmérséklet vagy a páratartalom például.
Nekem sem egyformán sikerülnek mindig a kelt tészták, de ezzel mindenki így van szerintem. Becsúszhat egy-egy alul vagy túlkelt tészta is, szerintem kár csüggedned.
Remélem valamicskét azért segítettem a kérdésben ... :)
... még valami. A rétesliszt például kevesebb vizet vesz fel, ezért, ha kiváltod egy receptben finomliszttel, akkor kicsit több vizet kell hozzáadnod.
TörlésÍme egy példa, amikor átírtam egy kifli receptet réteslisztre:
http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2011/11/majdnem-hot-dog-virslivel-toltott.html
http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2011/12/szilveszteri-menuajanlat-kolbaszos.html
Konkrétan a rétesliszt mennyiségét növeltem egy kicsit a receptben ...