Indul a „Főételek szendvics-köntösben” sorozat, valamint „Csajszi néni főzőiskolája”!

Már elmélkedtem a szendvicsekről a „Szendvics vagy nem szendvics? Ez itt a kérdés!” című bejegyzésemben. Akkor arról, hogy népszerű ételféleség-e manapság a szendvics, valamint tüzetesebben is bemutattam néhány változatát.
Tetszik vagy nem tetszik, a piacot a követhetetlen utakon beszerzett alapanyagokból és adalékokkal telenyomott szendvicseket gyártó multik uralják. Rohanó világunkban, ha van elég pénzünk, akkor néhány perc alatt hozzájuthatunk egy jóízű szendvicshez, percek alatt végzünk vele és már siethetünk is tovább.

Véleményem szerint nem is magával a szendviccsel van a gond, hanem az életmódunkkal, a rohanással. Azzal pedig, hogy semmire sincsen elég időnk, kitesszük magunkat annak, hogy méregdrága pénzért olyan ételt tegyenek elénk, mely a hagyományos konyhák alapjaiból mazsolázva, logisztikai és marketing alapon működtetve lakat jól bennünket és főként gyermekeinket.

Spórolunk nagy ellenfelünkkel, az idővel: bolondok lennénk mi elkészíteni az ételt, ha azt készen megkaphatjuk. Azt még megértem, hogy az interneten gyorsabban szeretnénk információhoz jutni, vagy hamarabb szeretnénk beérni az iskolába a gyerekkel, de, ahogyan az életünk leteltét sem szeretnénk siettetni (és jó esetben egyes felnőtt elfoglaltságunkat sem), úgy az étkezést is ki kellene vonnunk a rohanás bűvköréből.

Nem pusztán az elköltését, hanem az elkészítését is, hiszen, ha az ételekhez hagyományos úton jutunk hozzá, akkor megfelelő választékot is tudunk nyújtani. Kicsi az esélye annak, hogy egy háziasszony egymás után kétszer szeretne töltött káposztát főzni, rántott húst sütni, vagy szendvicskenyeret dagasztani.
Ezzel az elméletemmel oda jutottam, hogy amennyiben én készítem el a családomnak azokat az ételeket, beleértve a szendvicset, melyeket kedvelnek, azzal többszörösen nyerek, ugyanis így friss, ízletes házi kosztot ehetnek, nagyságrendekkel jobb alapanyagokból és kevesebb költségből. Nem mellékesen pedig napról napra változatosságot viszek az étrendjükbe.

Munkához láttam hát. Magam kísérleteztem ki a szendvicskenyereket, ízletes feltéteket készítettem, azokhoz illő zöldségeket kínáltam házilag készített öntetekkel. Az elgondolásom igazolást nyert. Sikerült frissebb, finomabb, választékosabb szendvicseket kínálnom - ezzel nyertem meg őket. Sőt, várakozással töltötte el őket az, hogy mi kerül legközelebb a tányérra, kíváncsiak voltak az újabb és újabb feltétekre, az ételkörök variációira.

Azóta megszűnt a multi-szendvics iránti vágyuk; kérdezgetnek a jóízűen elfogyasztott paprikás csirke után, hogy anya, és szendvics melyik nap lesz?

Másodlagos, ugyanakkor nagyon is fajsúlyos érv az is, hogy durva számításaim szerint a házilag előállított szendvicseim bekerülési ára 20%-a, a „hasonló” szendvicseket kínáló éttermek árainak.
A sikeren felbuzdulva szeretném szélesebb körben megosztani a tapasztalataimat és a recepteket. Bízom benne, hogy az eddig leírtak az olvasóimat arra inspirálják, hogy ne csak az oldalon kövessék figyelemmel a praktikáimat, hanem a háztartásukban is alkalmazzák azokat.

Szendvics sorozatom indításával egyidőben oldalamat más színfolttal is bővítem: kedves blogtársam, barátom, V. Gänszler Beáta újságíró, író, remekbe szabott szösszeneteivel. A történetek természetesen kapcsolódnak az én tematikámhoz. Ezért nem véletlen, hogy Csajszi néni főzőiskolájában is pont szendvicseket készítenek…

Csajszi néni egyéb történetei itt olvashatók.