Két hete volt a 25 éves érettségi találkozóm, a nyolcvanas évek egyik legjobb helyi gimnáziumába jártam. Többnyire tudósok, sebészek, különféle orvosok, közép és felsővezetők, nyelvtanárok, ügyvédek, gazdasági szakemberek, kitűnő családanyák és háziasszonyok, ismert vállalkozók váltak belőlünk.
És ami a legfontosabb, magmaradtunk önmagunk. Ugyanolyak voltunk most is együtt, mint anno, infantilisan csibészkedtünk, humorizálunk, pedig egyik másikunkat azért már alaposan próbára tett az élet, ilyen, vagy olyan területen.
Kétnapos találkozókat szervezünk, így van időnk kibeszélni, hogy mi történt az elmúlt 5-25 évben velünk, illetve elmélkedünk a rideg valóságról is. Én 5 éve sajnos nem tudtam csatlakozni, így kétszer annyi időszakról számoltam be.
Nagy érdeklődés övezte azt, hogy nem régen az idegenforgalomból átneveztem a gasztronómia kalanderdejébe.
Természetesen határozott elveim vannak a tárgykörben, de mivel a házi, családi konyha a „szakterületem”, így különösen kíváncsi vagyok az általam elérhető emberek szokásaira, gondolataira, véleményére.
Az egyik tüneményes, szívsebész, volt osztálytársam azt mondta a beszélgetés közben, hogy sajnos még mindig jellemző a magyar közízlésre, hogy hétvégén, vagy különösen vasárnap húsleves, rántott hús, sült krumpli és uborkasaláta van ebédre.
Azonnal visszakérdeztem, hogy mi a gond ezzel? Én ezért küzdök családon belül, és most már kívül is, hogy kerüljenek az asztalra hétvégén ezek az ételek, ugyanakkor általánosságban ne csak ezek. Úgy érzem, hogy meggyőztem az érvelésemmel.
Tulajdonképpen én is ezt tettem szombaton asztalra, valószínűtlenül friss borjú csontból és nyesedékből készült gőzölgő húslevest óriás bajorgombóccal, vajpuha borjú karajból készült rántott hús szeleteket, egyeseket Manchego sajttal és Serrano sonkával megtöltve, frissen készített, tanyasi tojásból, és alaposan lecsöpögtetett zsíros tejfölből kevert majonézmártással. A saját készítésű kovászos kenyeremből frissen őrölt, szezámmaggal dúsított panírba forgattam a husikat, és lehelet vékony, ropogós burgonya chipset tálaltam mellé.
A kemény juhsajt reszelését a kisfiam vállalta magára, ő az én állandóan lelkes sajt reszelő segítségem:-)
A hátszín végből még este készítettem, egy amolyan Stroganoff borjú hátszínt, vargányával, új főzőhagymával, dijoni mustárral, friss kakukkfűvel és tejszín-tejföl keverékkel, jó borsosan, babérosan. Olyan csodálatosan friss és puha húshoz jutottam most, hogy ezt a darabkát, már a mélyhűtő zacskóból mentettem vissza, „hogy csak készítek még egy ételt”, ha már van friss húsom és vargányám is. Hiszen ajándék, hogy most szezonja van a vargányának és „véletlenül” volt még frissen, a pénteki piaclátogatásból a hűtőmben.
Másnap a friss alaplével a fele mennyiségű jázminrizst kártus alatt megpároltam, kevés vajjal és sok aprított petrezselyemmel elkevertem és ezzel tálaltam fel.
Nos, ki az, aki a fenti ételsort ne enné meg szívesen a világ bármely pontjánhétvégén a családdal? Pedig alapvetően húsleves és rántott hús került az asztalra.
Hogy "ez" a húsleves és rántotthús nem "az" a húsleves és rántott hús? Hát igen, valószínüleg a hozzáállásban és a kreatívitásban rejlik a különbség, hogy ami már majdnem snassznak számít, abból valami újszerű és különleges legyen.
És ami a legfontosabb, magmaradtunk önmagunk. Ugyanolyak voltunk most is együtt, mint anno, infantilisan csibészkedtünk, humorizálunk, pedig egyik másikunkat azért már alaposan próbára tett az élet, ilyen, vagy olyan területen.
Kétnapos találkozókat szervezünk, így van időnk kibeszélni, hogy mi történt az elmúlt 5-25 évben velünk, illetve elmélkedünk a rideg valóságról is. Én 5 éve sajnos nem tudtam csatlakozni, így kétszer annyi időszakról számoltam be.
Nagy érdeklődés övezte azt, hogy nem régen az idegenforgalomból átneveztem a gasztronómia kalanderdejébe.
Természetesen határozott elveim vannak a tárgykörben, de mivel a házi, családi konyha a „szakterületem”, így különösen kíváncsi vagyok az általam elérhető emberek szokásaira, gondolataira, véleményére.
Az egyik tüneményes, szívsebész, volt osztálytársam azt mondta a beszélgetés közben, hogy sajnos még mindig jellemző a magyar közízlésre, hogy hétvégén, vagy különösen vasárnap húsleves, rántott hús, sült krumpli és uborkasaláta van ebédre.
Azonnal visszakérdeztem, hogy mi a gond ezzel? Én ezért küzdök családon belül, és most már kívül is, hogy kerüljenek az asztalra hétvégén ezek az ételek, ugyanakkor általánosságban ne csak ezek. Úgy érzem, hogy meggyőztem az érvelésemmel.
Tulajdonképpen én is ezt tettem szombaton asztalra, valószínűtlenül friss borjú csontból és nyesedékből készült gőzölgő húslevest óriás bajorgombóccal, vajpuha borjú karajból készült rántott hús szeleteket, egyeseket Manchego sajttal és Serrano sonkával megtöltve, frissen készített, tanyasi tojásból, és alaposan lecsöpögtetett zsíros tejfölből kevert majonézmártással. A saját készítésű kovászos kenyeremből frissen őrölt, szezámmaggal dúsított panírba forgattam a husikat, és lehelet vékony, ropogós burgonya chipset tálaltam mellé.
A kemény juhsajt reszelését a kisfiam vállalta magára, ő az én állandóan lelkes sajt reszelő segítségem:-)
A hátszín végből még este készítettem, egy amolyan Stroganoff borjú hátszínt, vargányával, új főzőhagymával, dijoni mustárral, friss kakukkfűvel és tejszín-tejföl keverékkel, jó borsosan, babérosan. Olyan csodálatosan friss és puha húshoz jutottam most, hogy ezt a darabkát, már a mélyhűtő zacskóból mentettem vissza, „hogy csak készítek még egy ételt”, ha már van friss húsom és vargányám is. Hiszen ajándék, hogy most szezonja van a vargányának és „véletlenül” volt még frissen, a pénteki piaclátogatásból a hűtőmben.
Másnap a friss alaplével a fele mennyiségű jázminrizst kártus alatt megpároltam, kevés vajjal és sok aprított petrezselyemmel elkevertem és ezzel tálaltam fel.
Nos, ki az, aki a fenti ételsort ne enné meg szívesen a világ bármely pontjánhétvégén a családdal? Pedig alapvetően húsleves és rántott hús került az asztalra.
Hogy "ez" a húsleves és rántotthús nem "az" a húsleves és rántott hús? Hát igen, valószínüleg a hozzáállásban és a kreatívitásban rejlik a különbség, hogy ami már majdnem snassznak számít, abból valami újszerű és különleges legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése