Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 29., vasárnap

Vasárnapi ebéd a Pálmában







Mióta belemerültem a gasztronómia kalanderdejébe, azóta „csőre töltve”, fényképezőgéppel és a témára kihegyezve járok-kelek a világban.
A Pálma Sörözőt már korábban felvettem a bemutatásra érdemesnek talált éttermek sorába, egyik figyelemreméltó fogásukat, a borjúpofa pörköltet szándékozom bemutatni hamarosan, amit juhtúrós galuskával tálalnak.
Elég gyakran eljárunk étterembe, alapkoncepcióm, hogy a jó házikonyha sem váltja ki az éttermi étkezés nyújtotta élményeket, és fordítva is ugyanezt vallom. Szeretek főzni, otthon étkezni és étterembe járni is.
Ételfutárral a családnak online étlapról rendelni, no, az a műfaj, ami számomra vörösposztó.

A tegnapi egész napos program után megszavaztuk, hogy étterembe megyünk, egyhangúan a Pálmára szavaztunk. Debrecen egyik legnépszerűbb étterme, színes ételkínálattal, az Egyetemváros közelsége miatt sok tex-mex és nemzetközi étellel, kevésszámú, de különleges magyaros fogással.
Nem túl gyakran eszem csirkemellet, vannak elegen, akik pótolják a miattam kieső „forgalmat”, úgyhogy az a tény, hogy több csirkemell alapú ételkedvencem is van a Pálmában, jelzés értékű.
Firenzei csirkemellet rendeltem, ez az egyik legfinomabb.

Ez az étel egy mutatós torony, grillezett csirkemell alapról építkezik, egy szelet grillezett, főtt olasz sonka következik, újabb csirkemell szelet, fölötte párolt, enyhén fokhagymás paraj, majd egy mindkét oldalán átsütött tükörtojás, ezen grillezett mozarella szelet, majd újra egy egy kisebb szelet csirkemell, majd a torony tetején egy fél grillezett paradicsommal fejeződik be. Burgonyapürével és pecsenyelével tálalják.
Családunk minden tagja szerint itt a legjobb a tartárbifsztek a városban, a gyerekek ketten egy 15 dkg-os adag tartárt kértek.
A férjem nagy rajongója a Pálmában készült csirkés enchillada-nak, csak fél adagot kért, mert rendkívül gazdagon mérik itt az adagokat.

Desszertnek feketecsokival töltött mandulalinzert rendelt a kisfiam, melyet vaníliafagylalttal és meggyöntettel tálalnak. A férjem és a lányom kettétálaltatott egy alpesi csokoládétortát, a két féladagból mindketten tökéletesen jól laktak.
A gyerekek óriás limonádét kértek mindketten az ebédhez, ezt is itt készítik talán az egész városban a legfinomabban. A lányom véleményére adok, hiszen ő igen sok helyen megfordul egy limonádéra a barátokkal. A férjem sört ivott, és kávéztunk is.
9.000 Ft-ot fizettünk, és még egy kis tatárt haza is hoztunk.

Mindig sok pincér van műszakban, és évek óta ugyanazok a készséges és villámgyors „srácok” szolgálnak ki minket.
Számos életszerű ételkülönlegesség van a Pálmában az étlapon, ha valaki Debrecenben jár, csak ajánlani tudom.
A Pálmában készülő borjúpofáról és további kitűnő ár-értékarányban álló ételekről, valamint magáról a Pálma Pubról a legközelebbi látogatásom alkalmával számolok be.

2 megjegyzés:

  1. Szinte hihetetlen, hogy midezt megusztatok 9 ezerbol! Gondolom, a borravalo meg plussz volt. A csirkemelles recept nagyon tetszik. Ki fogom probalni,...csak hallal.

    VálaszTörlés
  2. Tegnap a családdal mi is a Pálma pub-ban vacsoráztunk.Az alpesi csokitortát imádom.
    Csak ajánlom másoknak is!!! :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails