Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 28., szombat

Nagyszerű Gulyás Nap, rengeteg élménnyel, kevés, de sokatmondó képpel







Mi szűk körben üdvözöltük az első Nemzeti Gulyás napot. Egyik legkedvesebb barátainkat hívtuk meg, a lányommal nagyjából hasonló korú gyermekeikkel. A keresztgyermekeink is velünk voltak, ők is hasonló korúak, a kisfiam, pedig aki a legkisebb közülük, a legfőbb haszonélvezője a helyzetnek.
Reggel kilenckor tudtam nekikezdeni az előkészületeknek, nem akartam aggódni, ez a mi napunk, minden rendben, és időben készen lesz.
72 darab eldőlős, leveles sajtos pogácsát sütöttem, 28 darab fánkot, hortobágyi szürkemarhából pörköltet és alföldi gulyást főztem.
Nem engedtem a huszonegyből az eső miatt, a férjem felszerelt a bográcsosra egy napernyőt :-)))), ez alatt főztem. Közben kelesztettem, szaggattam, sütöttem.

Fényképezésre kevés időm adódott, de nem bántam, mert a nap folyamán több mint nagyszerűen éreztük magunkat, és ezzel foglalatoskodtam.
Az ebéd után a gyerekek nagy játékba fogtak, a házunk egyik előnyös adottságának helyszínén, ezt most nem részletezném. Alaposan kifáradtak, megéheztek és mivel gyakorlatilag minden étel elfogyott a nap folyamán, a Gulyás Napot fogóssal fejezték be.

A későesti órákban ürült ki a ház, tőlem szokatlan módon még a mosatlannal sem fogalakoztam a vendéglátás folyamán.
Szerintem ettől nagyszerűbben nap, ünnep, vagy vendéglátás nem sikerülhet, úgyhogy közre bocsájtom a nap folyamán készült kevés számú, de beszédes képet.









6 megjegyzés:

  1. Üres már a bogrács,
    kihűlt rég a platni...
    Nem maradt más hátra...
    Nyomás mosogatni!
    S ha felpaprikázott volna
    az a csípős gulyás,
    lecsillapít talán
    egy kis összebújás!

    :)))))

    VálaszTörlés
  2. Jó ötlet volt a romokról is fotókat készíteni - illusztrálják a vacsora sikerét.
    :-)

    VálaszTörlés
  3. Engem ez a kép mennyiség is meggyőzött, hogy finom volt amit készítettél!:)

    VálaszTörlés
  4. Aha, szóval ez egy amolyam "csak a kollektív tudatban együtt töltött" gulyásnap volt? Hah, holnap bepótolom...

    VálaszTörlés
  5. sz2laci: jól látod. De kiábrándítalak, 364 napot kell várnod a következőre.....
    Egyébként a kezdet kezdetén, pont erről szólt alapból a NGN, hogy bárhol élsz, vagy tartózkodsz ezen a napon, a nemzeti ételünk megfőzése/elfogyasztása köt minket össze, a nemzetet.
    Sokan voltunk szerintem (ahogyan olvastam is róla) hogy szívesebben ültük meg úgy ezt a nevezetesnek ígérkező napot, mint pl. a Karácsonyt, hogy lélekben legyünk együtt mindenki mással, aki ezt az ünnepet vallja, fontos számára, ünnepli, fizikailag pedig a közvetlen szeretteinkkel.
    Ha ez a szegmens nem létezne a NGN-on, akkor majdnem olyan lenne, mint egy akárhanyadik fesztivál.......szerintem.

    VálaszTörlés
  6. Latom, nem volt unalmas a szombat delelottod :o)
    A gulyas izerol nem tudok nyilatkozni, de a koritesrol igen: nagyon hangulatos az udvarotok es egyszeru, de gyonyoru volt a terites is. Gratulalok a jol sikerult naphoz!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails