Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. szeptember 1., szerda

Kolbásztöltelékes-juhtúrós melegszendvics svájci gyökérkenyéren



Már egy ideje foglalkoztat, hogy pont a kolbásztöltés hazájában miért nem lehet kapni „csak úgy” kolbásztölteléket.
Az angolok pitét, a franciák patét is készítenek belőle, számtalan recept alapanyagaként találkoztam már a kolbásztöltelékkel.
Az olaszok pedig előszeretettel alkalmazzák a salsiccia kolbász töltelékét például crostinira.
Mióta az elmélkedésbe belekezdtem terveztem, hogy készítek egyszer magyar kolbásztöltelékkel melegszendvicset. Most ez bekövetkezett.
Egy svájci gyökérkenyeret 8 részre vágtam és rackajuhtúróval elkevert kolbásztöltelékkel jól megpakoltam.
Kedvenc hentes 2.-nél vásároltam a friss, saját töltésű kolbászt, rackajuhtúróm volt itthon, amit kézműves mestertől vásároltam, jó párosításnak ígérkezett.
Már említettem, hogy a mikrom forrólevegős, és van benne grillprogram. Előmelegítettem 250 fokra, majd a juhtúrós kolbászkrémmel vastagon megkent rusztikus kenyérdarabokat 12 perc alatt ropogósra grilleztem.
Míg a szendvicsek pirultak, csemegeuborkát és lilahagymát apróra vágtam, amikor a szendvicsek elkészültek, ezzel kínáltam.
Kb. 20 perces menetidő, egyszerű elkészíthetőség, bombabiztosan végeredmény!





5 megjegyzés:

  1. Jó retro ez is!
    Egy gondolat a lilahagymáról, mely sokáig a kedvencem volt ("hagymát hagymával!"). Most nem gyomorégető és "kéjgátló" hatására hanem az ízlelést tompító hatására gondolok. Nem érezni a hozzá/vele fogyasztott ital - bor sör - ízét. Ja, hogy van friss forrásvíz is?
    :-))

    VálaszTörlés
  2. ex-Hobbiszakács: mostmár értem a múltkori célzást, olyan érzésem volt, hogy divatjamúltnak ("jómagyaros" szokásnak) tartod a hagymázást:-)

    Még nem érzékeltem, hogy tompítaná az érzékeimet a nemes nedűk vonatkozásában, de ha választanom kellene egy pohár vörösbor, és a lilahagyma között egy libazsíros, vagy szalonnazsíros kenyér tekinetében, akkor döntésképtelenné válnék:-D

    Ha a friss forrásvízről lenne szó, az már meggondolandóvá válna:-)))

    VálaszTörlés
  3. Ildy: kivételesen délután tálaltam fel, de éjfél után szoktam "összedobni" és élvezni legjobban az efféle finomságokat:-))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails