Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. május 1., vasárnap

Tökéletes sonkás-sajtos kiflik kelt tésztából, ínyenceknek









A húsvéti sonkamaradék számomra inkább áldás, mint haszontalanság. Direkt két - hagyományos eljárással készült – sonka darabot főztem húsvétkor, az egyiket a cipóban sült sonkához, a másikat a sonkaleveshez betétnek, a tojással sült foszlós kalácshoz szeletelve, valamint számítottam belőle némi maradékra ezen felül is.
Már húsvét hétfőn készítettem melegszendvicset reggelire belőle, a végső sonkamaradékból pedig sonkás-sajtos kifliket tervezetem kedden vacsorára.
15 dkg szín sonkát apróra felkockáztam. A legutóbbi Spanyolországból érkező manchego sajtszállítmányból tartogattam még egy keveset, mely mára kicsit már összeszáradt. A manchego a legfinomabb spanyol juhsajt, pl. a Metroban is lehet kapni, szívből ajánlom mindenkinek. Hasonlóan aromás mint pl. a parmezán vagy a pecorino. 15 dkg manchego sajtot felkockáztam, majd robotgépben morzsává őröltem. Összekevertem a sonkával, ezt szántam tölteléknek.




Elkészítettem a kiflik tésztáját. Nem akartam túlzottan nagy mennyiséget készíteni, így 24 db kiflihez 40 dkg lisztből állítottam össze:

40 dkg átszitált finomliszt
0,8 dl olaj
1,8 dl tej
2,2 dkg élesztő
1 pohár joghurt vagy kefir
2 tk só
1 tk porcukor

1 dl langyos tejben az élesztőt a cukorral felfuttattam, majd az összes hozzávalót összegyúrtam. 10 perc pihentetés után könnyedén, de alaposan megdagasztottam olajos felületen, majd egy órát pihent a tészta huzatmentes helyen, letakarva, szobahőmérsékleten. Körülbelül duplájára kelt ez idő alatt.
Olajos felületen nagyon könnyedén és röviden átdagasztottam, 3 részre vágtam, cipókat formáztam belőle, lisztes deszkán, liszttel megszórva pihentettem 10 percet.
Egyenként kinyújtottam 1-2 mm vastagságúra a cipókat, melyeket 8 cikkre vágtam. Egy-egy evőkanál sonka-sajt keveréket tettem a cikkek széles végére, majd kifliket formáztam belőle (feltekertem), melyeket sütőpapírral bélelt tepsire rendeztem.
Egy tojássárgáját egy teáskanál tejszínnel elkevertem, ezzel a kiflik felületét megkentem. Megszórtam morzsolt oregánóval, majd reszeltem rá egy kevés parmezánt.

















A nyújtástól számítva 30 perc múlva bemelegítettem 190 C fokra a sütőt és 18-20 perc alatt szép pirosra, belül puhára, kívül ropogósra sütöttem a kifliket.








Ha bárki neheztelne a tökéletes jelzőért a főcímben, akkor csak rajta, készítse el ugyanígy a kifliket. A hagyományos eljárással készült, házilag főzött sonka íze, zamata összehasonlíthatatlan, az általam használt aromás, kemény juhsajttal nagyszerű párost alkottak. Más juhsajttal, parmezánnal vagy pecorinoval hasonló, különlegesen finom íz hatás érhető el. A húsvéti sonkamaradék nyers, pácolt parasztsonkával egész évben helyettesíthető. Az oregánó-parmezán párosítást szívesen használom például szendvicskenyereim szórásához, hiszen nagyszerű íz összhangban lévő párost alkotnak.
A kiflik egyébként „egyszerűbben” is elkészíthetőek, ez esetben négyzet alakú, nagyon vékonyra szeletelt főtt-sült sonkát és (gouda, ementáli, cheddar stb.) sajtot vágjunk keresztirányban ketté és ezzel göngyöljük fel a kifliket.
A tészta nagyszerűen vizsgázott, a másnapra maradt kiflik állaga nem változott. Szívből ajánlom kipróbálásra, vendégvárónak is kiváló.
Sasszeműek láthatják, hogy valamilyen zöldfűszer is van a kiflik tésztájában. Volt felbontva egy fél pohár joghurtom és két evőkanál maradékom a hamuban sült krumplihoz készült snidlinges krémből. Ez esetben a joghurt mennyiséget ezzel egészítettem ki.

5 megjegyzés:

  1. Tetszik ez a kiflike!Jó kis ropis!Annyira jó ötleteid vannak!:-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néznek ki,szerintem a kiflit lehet hogy kipróbálom csak sima sonka-sajt variációval.

    VálaszTörlés
  3. Elmentek az anyáknapi köszöntő hadak. Most találtam rá a kettős lucullusi posztra.
    Többet nem is íron ide :-)))

    VálaszTörlés
  4. Alaptészta snidlinges krémmel- remek ötlet ehhez a sonkás-sajtos töltelékhez!!! Tökéletes!

    VálaszTörlés
  5. Na ezt ma kipróbálom , zöld színnek medvehagymát rakok bele :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails