Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. szeptember 7., szerda

Füstölt sprotnis szendvics édes házi majonézzel, frissen sült kovászos kenyéren




Szenvedélyesen szeretek szendvicseket készíteni. Mindenfélét. Már egy egész szakácskönyvre valót bejegyeztem. Amikor legutóbb sprotnis szendvicset készítettem, akkor Jukka azt írta, nála ez viszi a pálmát (a lazacos és tonhalas mellett:)

Úgyhogy ezt a szendvicset most Jukkának ajánlom, mert amikor az éj leple alatt megkívántam és elkészítettem, akkor is rá gondoltam. Persze a korgó gyomrom mellett.
Amikor éjszaka éhezek meg, akkor muszáj a szoros készletekből gazdálkodni, hiszen mondjuk alaplé lefőzését ilyenkor a helyzet nem adja ki. Előző nap sütöttem kovászos kenyeret, és éppen aznap rántott húst, ahogyan nagymamám készítette – házi majonézből készült tartárral, tökéletes sült krumplival – a majonézből kb. 1 dl félretettem. A sprotni a spájzból – bedobozolva - vigyorgott rám, azonnal összefutott a nyál a számban.





Két tanyasi tojást keményre főztem és hideg vízben lehűtöttem. Az egyiket cikkekre vágtam, a másikat korongokra, tojásszeletelővel.
A sprotnit meglocsoltam jó sok friss citromlével.
A majonézt elkevertem egy teáskanál porcukorral, mert a citrommal meglocsolt füstölt sprotnihoz és a főtt tojáshoz az édeskés íz számomra elkerülhetetlen. Majd elkevertem egy kanál tejföllel.
A friss, ropogós - zöld olívabogyóval dúsított - kovászos gyökérkenyérből négy karéjt szeltem. Egy kis chilis olívaolajjal megcsorgattam, de ez akár el is maradhat. (Én készítem spanyol olívaolajból vagy friss chilivel, vagy úgy, mint most pár szem szárított piri-piri paprikával és hagyom összeérni az ízeket)
Egy-egy kanál majonézt rákanalaztam a kenyerekre majd elrendeztem rajta a főtt tojás szeleteket, cikkeket.
Utána a sprotnit beültettem a tojás szeletek közé, majd kiszaladtam a kertbe, lecsíptem pár szál fodros petrezselymet és bőven megdíszítettem vele a szendvicseket.
A petrezselyem nem pusztán díszítés, ugyanis az ízekben is hangsúlyos szerepe van.
Még szép, hogy kattintottam párat a szendvicsekről, majd nekiültem, és éjszaka egy órakor, az utolsó morzsáig elpusztítottam.
Másnap rögtön vettem egy újabb doboz sprotnit, nem szorulhatok meg, ha legközelebb - éjszaka – megéhezem!



15 megjegyzés:

  1. Bár nem vagyok éjszaka evős típus, azt hiszem, ezért érdemes felkelni:-)
    Nagyon szeretem az oldalad, csodálom a kreativitásod, az energiád, és különösen azt, hogy lelkiismeretesen beszámolsz nekünk mindenről.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Én is á csorgok :-)
    Lehet, hogy egy vékony szelet sajttal megbolondítanám szívesen - vagy jó minőségű ízes Edamival, vagy (erősebb ízként, dominanciával talán még a sprotni felett is) hajszálvékony szelet Old Amsterdammer-rel :-)
    (Írják másképpen is.)

    Persze az akkor már egészen más íz :-)

    VálaszTörlés
  3. ...hmmm... ha lenne egy gasztro-blogom, egy külön "fület" nyitnék a füstölt halas, ezen belül a sprotnis verzióknak -persze, elsősorban Sipi barátom saját fogású-filézésű-pácolású-füstölésű halai kerülnének "terítékre"...
    Van füstölt sprotnis zakuszka krémem, szendvicsem, tésztám,, pizzám, salátám... .:))
    Nevamesza! Jukka személyében értő közönségre találtál... :))

    VálaszTörlés
  4. Bianka: csak ismételni tudom magamat, hogy nekünk nagyon egy húron pendül az ízlésünk! :)

    Csipkerózsa: Köszönöm, annyira aranyos vagy! Én közlékeny típus vagyok, szívesen mesélek nem csak az ételekről, de az ételérzéseimről is! Ez egy ilyen blog! :))

    Mormogi Papa: Én csak az ihletet adom ... az éj leple alatt azt teszel már a szendvicsedre, amit megkívánsz és ami rád vigyorog a hűtőből! :))

    Spájzcetli: Ínyenc társam ... tudom, mi ízlésrokonok vagyunk! :) ... és egyszer biztosan főzünk már együtt is valamit! :)

    VálaszTörlés
  5. Jukka: ... remélem Te is benézel valamikor ... :))

    És csipegetsz belőle! :)

    VálaszTörlés
  6. Nem vagyok mesterszakács
    Atya-gatya! Szohoz sem jutok. Nekem meg soha senki nem fozott ennyi ember elott :o)))
    Nagyon meg vagyok hatodva! Koszonom!
    A szendvicskek tokeletesek, raadasul a nyers petrezselyem izet is nagyon szeretem. Etteremben is mindig lelegelem, ha disziteskent rateszik valamire. Ha nincs otthon hazi majonez, jofele hazi vajjal is nagyon finom tud lenni.
    Azt hiszem, ma hideg sprotnis kuszkuszsalata lesz vacsira ;o)
    Meg egyszer, nagyon koszonom!!!!!

    Mormogi Papa
    "Persze az akkor már egészen más íz"
    Valoban. A fustolt hal aromaja olyan eroteljes, hogy mas karakteres iz mar nem nagyon kell melle.

    spajzcetli
    Imadom a fustolt halat (meg a sultet, paroltat, pacoltat, nyerset,...kicsit, nagyot, laposat, kereket).
    "Jukka személyében értő közönségre találtál"
    Koszonom, ez nagyon kedves volt :o)

    Mindenkinek koszonom! Most feldobtatok a napomat :o)

    VálaszTörlés
  7. Attilajukkaja

    ... ami igaz, az igaz ... ha már egyszer Rád gondoltam, míg készítettem ... :))
    Én is lelegelem az éttermi ételekről a petrezselymet ... meg a póréhagymát! :))

    Látod, nem csak én látlak itt szívesen! :))
    A Bűvös szakácsot nagyon szeretem olvasni, de nem megyek oda minden nap. Amikor "megláttalak" annyira megörültem!
    DE, akkor már fent volt a poszt!
    Útjaink, kifürkészhetetlenek ... :))

    VálaszTörlés
  8. Nem vagyok mesterszakács

    Azt azert nem gondoltam volna, hogy egy csinos fiatal no eppen ram gondol majd, mikor kivanos lesz az ej leple alatt (csak vicc!!!) :o))))

    Nalam egy teszt az ettermekben, hogyan keszitik el a diszitest az etelen. Nem csak arra figyelek, hogy mennyire mutatos vagy fantaziadus, hanem arra is, hogy rendesen megvan-e mosva az a petrezselyem vagy salatalevel, mert ha ropog a homok a fogam alatt, oda nem megyek vissza. Diszek lelegeleseben rajtam meg a parom is tultesz, mert en maximum a citromot eszem meg, de o hejastul kapja be a citromkarikat!

    Erdekes, hogy pont a Buvos szakacson futottunk ossze, mert en is nagyon ritkan latogatom, de most kihagyhatatlan volt ez a halaszleves posztja :o)

    Es igen, nagyon jol esett, hogy masok is kedvesek hozzam, pedig eleg kekeckedo tipus vagyok :o}

    VálaszTörlés
  9. Attilajukkaja

    Máskor is eszembe jutsz ... tudod, beszéltünk már róla! Beszélgetni nem mindenkivel lehet, Veled pedig jókat! :)

    Igen, a viseltes, nem a frissességtől ropogós díszítés már sokat elárul egy étteremről. Elméletileg, amit a tányérodra tesznek, azt meg is ehetnéd, azért tették oda. Még Blumenthalnál is megennék mindent, pedig Ő néha extrém dolgokat tesz a tányérokra. Míg egyes éttermekben, a díszítés is tabu ... :))

    Időnként benézek a BSz-ra, hol gyakrabban, hol ritkábban. Amikor jó a társaság, akkor többször is, amikor csak a vén piás veri ott magát, akkor ritkábban. A jó posztokat mindig elolvasom. Előbb vagy utóbb.

    Itt mindig, mindenki szeretett és visszavárt Téged. Most éppen Bea hiányzik, de Ő is előkerül néha, amikor az ideje engedi.

    Bezzeg a régi szép időkben ... :))

    VálaszTörlés
  10. Alexa Christi

    Igen, az ember elete hullamzo. Van, amikor jobban raer dumcsizni, van , amikor kevesbe. Beanak most eleg sok munkaja van. Orul, ha kialhatja magat, de majd beleszokik es akkor ujra gyakrabban ir. En is igyekszem gyakrabban benezni hozzad! :o)

    Heston Blumenthal nevet ismerem (a Paprika TV-n is szokott lenni), de nem tudom, mikkel disziti a kajakat. Ezt a kepet talaltam az egyik blogon:
    http://food.truth.travel/media/images/ts_Heston_Blumenthal_snail_porridge_091116.jpg
    Nekem tetszik!
    Azt sem tudtam, hogy egyes ettermekben a diszites tabu. Hm. Nagyon Zen felfogasu lehet a tulaj, mindenesetre otthon en sem diszitem fel a bablevest, oszt meg egyszer sem panaszkodott senki :o))))
    Meg egyszer koszonom a kedves szavakat!

    VálaszTörlés
  11. Nem vagyok mesterszakács

    Ujra es ujra megnezem a kepeket :o)
    Azt hiszem, nekem a tojaskarikas valtozat tetszik jobban. Nem csak mutatosabb, hanem konnyebb is lehet balesetmentesen elfogyasztani. Te mit gondolsz?
    Nem tudom, a tojasgerezdekrol magatol valt le a feherje vagy te simitottad le oket? Mindenesetre tetszik :o)

    VálaszTörlés
  12. Attilajukkaja

    Igen, a karikázott tojás könnyebben fogyasztható. Tudod, itthon is szeretek "játszani" a formákkal és persze az ízekkel is. Voltak többen, akik feltették a kérdést, hogy szoktam én egy ételt kétszer egyformán elkészíteni? Háááát, nem nagyon! :) Van, ami jobban, van, ami kevésbé jól sikerül, de egy tapasztalattal mindig gazdagabb vagyok.

    Blumenthalt nagyon kedvelem és nagyra tartom. Ő igazán nagy játékosa a formáknak és az ízeknek! Biztosan ezért vonzódom hozzá különösen! :) Ő mesterszakács szinten a nagy kísérletező! :)

    Én szeretek itthon díszítgetni, már normális keretek között. Nem tartom életszerűnek az otthonomban az állandó csúcskonyhás tálalás majmolását. Persze szívesen megnézem az ilyen tálalást és étteremben el is várom (várnám). Van, hogy ételeket ki tudok tálalni itthon is hasonlóan, minden macera nélkül. Az, hogy a családom gyorsan, frissen kapjon szemrevaló ételt többet számít nekem, minthogy itthon túl spilázzam ezt. Ez persze nem üti az állandó igényességet, amit el is várnak, itthon is tőlem.

    Nem sokára indulunk Nyíregyházára egy baráti vacsorára, viszem a gépet és arról is beszámolok. "Sajnos" úgy 30 posztom áll sorban - ételek, étterem élmények - mert képtelen vagyok időben feldolgozni őket. Pedig van, hogy naponta két poszttal is jelentkezem ...

    Holnap már leszek ... olyan jó, hogy újra itt vagy!!! Nagyon örülök Neked! :))

    VálaszTörlés
  13. Ha nem olajbogyós a kenyér, próbáld a majonézben kapribogyóval .
    Mint a vitello tonnatonál . ;-) Iszonyat milyen oké füstölt hallal.

    VálaszTörlés
  14. Pupa: Igen, most azért nem tettem hozzá, mert ide nem illett.
    Például ebbe a tonhalkrémbe kívánkozott kapribogyó: http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2010/11/olasz-izek-egyszeru-olasz-etelek_18.html

    ... vagy például a körözöttbe is szoktam tenni. Éppen van egy körözött receptem még talonba, amit még nem tettem közzé, hamarosan megszerkesztem! :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails