Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. augusztus 27., hétfő

Hosszú, forró nyár











Két év feszített blogtempó után kivettem több mint egy hónap szabadságot. Nem terveztem el előre, hogy ez idő alatt teljes mértékben mellőzöm az internetet, de így alakult, és utólag bevallom, rám fért már egy kis totális kikapcsolódás.

Utaltam rá az utolsó bejegyzéseimben, hogy az előző évekhez hasonlóan néhány hetet Spanyolországban töltök, már indulás előtt kiderült, hogy nem lesz internet a közvetlen környezetemben. Kicsit mozgalmasra sikeredett az indulás, így restellem, hogy nem köszöntem el, pedig terveztem. Elnézést kérek minden kedves rendszeres olvasómtól ezért.

Az elmúlt több mint egy hónap alatt sok finomságot főztem, de ezeket az ételeket most megtartottam „hétköznapi értelemben”, nem fotóztam, nem írtam recepteket, csak éltem a háziasszonyok hétköznapi életét a konyhában.
Természetesen ezek az ételek a jövőben mind sorra kerülnek majd és szívesen beszámolok róluk.

Többen utaltatok rá, hogy szívesen vennétek személyes vonatkozású bejegyzéseket is tőlem, nos, most legyen ez egy ilyen.

Az elmúlt évhez hasonlóan Benidormban töltöttem 3 hetet a kisfiammal a már testvéri kapcsolatba átívelt szívbéli, gyermekkori barátnőmmel és a kisfiával. A téli hónapok kenyérprojektjei során felszedett plusz kilókat sikerült visszaszorítanom az általam sorozatba is rendezett szelektív étrenddel, így a kedvenc nyári ruhatárammal a bőröndömben indulhattam a repülőtérre.

A „szerényebb” konyhai viszonyok között is jól boldogultam a barátnőm konyhájában, már kész listával várt, hogy milyen finomságok kerüljenek sorra a nyaralás alatt. Állíthatom, hogy a szakácsnő leleményességén és tapasztaltságán múlik, hogy kevesebb és egyszerűbb eszközökkel, vagy akár eszközhiány fennállása esetén is alkothasson nagyszerű ételeket. Még kenyeret is sütöttem! :) Egyéb iránt kifejezetten élveztem már ezt a helyzetet. 
Egyes, múlt évben itt - Benidormban - készült ételeimről akkor megemlékeztem néhány június-júliusi bejegyzésemben.

No, de nem töltöttem minden időmet a konyhában természetesen, fürdőztünk, napoztunk, kirándultunk: egyszóval aktívan kapcsolódtunk ki a szó minden értelmében.

















Már nagyon várt minket haza a család, úgyhogy rögtön a Tisza tó felé vettük az irányt, meg is ragadtam az alkalmat, hogy kedvenc, tiszai halakból készült ételeimet végigegyem a Tisza-menti csárdák étlapjairól. 
A Tisza tó körüli bicikli úton nagyokat bicikliztünk, nagyszerű volt itthon is megtapasztalni a fürdőző, nyaraló emberforgatagot útközben. 
A poroszlói Ökocentrumba is ellátogattunk, a kisfiam volt az idegenvezető, hiszen Ő már többször is megfordult itt.




Itthon is nagyszerűen teltek a forró nyári napok, több közülük népes gyermektársaságban.




Röviden ennyi történt velem az elmúlt hetekben, és még ez a hét is hasonló forgatókönyvvel tervezve. Úgyhogy az iskolakezdés után szándékozom visszatérni, még ezt a néhány napot is kizárólag a gyermekeimmel töltöm el.

Kemény tanév elé nézünk, Trisztánt hozzá kell szokatnunk a jövőre esedékes felső tagozat követelményszintjéhez, a Nagylány, Rebeka pedig érettségizik. Ugyebár tudjuk, hogy a megváltozott felvételi rendszerrel nagyot „ütöttek” a gyerekeken.
Még így is aggódnunk szükséges, hogy Rebeka májusban már egy tárgyól előérettségizett - spanyol nyelven 100 %-os szóbeli érettségi vizsgát tett földrajzból - mert sajnos szükséges. Már előre elvettek tőle 10 pontot a megváltozott rendszerben, úgyhogy hátrányból indul, még ha a legjobb formáját hozza is.

Valahol azonban csak mosolygok magamban, hogy ebben a tökéletlen emberek által mozgatott tökéletlen világban mit el nem vár a rendszer a gyermekeinktől … csakis arra tudok gondolni, hogy azért teszik, hiszen nekik fogalmuk sincsen arról, hogy milyen ezt az utat becsülettel, tehetséggel, szorgalommal végigjárni. 
Elég csak körülnézni.





Related Posts with Thumbnails