Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. december 24., szerda

Áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok!


Szívből kívánom, hogy legyen mindenkinek szeretetteljes Karácsonya!

Alexa

2014. december 19., péntek

Karácsonyi menü 2014 – 15 ünnepi recepttel


Gondoltam most egy olyan összefoglalót készítek, amelyben az idei szentestére szánt ételeimet mutatom be. Szenteste úgysem kívánkozok fotózni az ünnepi hangulat kárára, úgyhogy most nem utólag, hanem előre jelentkezem az idei karácsonyi menüvel.

Az idei karácsonyi menü már novemberben körvonalazódott bennem. Márton nap környékén több nagyszerű libából és kacsából készült étellel „kísérleteztem”. Igaz, még minden ekkor készült ételem receptjét meg sem szerkesztettem, de remélhetőleg ami késik, nem múlik. 
A fehér húsok kedvelőinek lesz a hízott kacsamáj és kacsamell mellé tanyasi csirkéből készült fogás is, a köreteket pedig mindkét húsféléhez egyformán hangoltam.  

Ünnepekkor a nagy késői reggelikbe is belehúzunk, én úgyis mindig korán kelek, mire a gyerekek felébrednek, addigra megkel, kisül, elkészül az éppen aktuális reggeli fogás.

Ünnep másnapján anyósom hagyományosan tyúkhúslevessel és tyúksülttel vár minket, a bejglit pedig minden évben Ő készíti. Úgyhogy jómagam azt sem tudom, hogy mi fán terem a bejgli, elkészítési oldalról! J

Én csak egy kis rágcsálnivalót készítek: kekszet és sós aprósüteményeket.

Következzenek hát az idei karácsonyi vacsoraasztal főszereplői és az azt követő napok általam készülő ételei, süteményei.

Előétel:

Azok a családtagok, akik nem részesítik előnyben a halételeket, azaz valószínűleg nem laknának jól a halászlével, azokra különböző bruschetta változatokkal készülök. J


Klasszikus bruschetta változatok





Mediterrán vacsora - caprese, bruschetta, sült paprika és aszalt paradicsomkrém, Pármai sonka




Leves és kenyér:

Gyermekkoromban nagymamám minden karácsonykor borlevest készített, sajnos ez a hagyomány megszakadt. Immár két és fél évtizede halászlé kerül a borleves helyett az asztalra, én ezt is kifejezetten üdvözlöm, hiszen egy jó halászléért egész évben csorog a nyálam! J 
Az ünnepi halászlé mellé pedig békebeli kovászos kenyér dukál!


Karácsonyi menüajánlat: hortobágyi pontyhalászlé –se nem szegedi, se nem bajai






Békebeli kovászos fehérkenyér – dagasztással, természetes kovásszal, cserépben sütve





Főételek:

Miért is úsznám meg egyszerűen a karácsonyi menüt, ha a hétköznapokban is többfélét főzök egy-egy étkezésre, hogy  a családban mindenkinek a kedvében járjak. Akik nincsenek jóban a kacsával, azok tanyasi csirkéből ropogós fajita csirkemellet és csirkecombot kapnak. 
A francia krumplipüré mindkét főételhez illik, így extra köretként csak mézes-vajas gyümölcsök készülnek. J








Ropogós fajita grill csirkecombok francia krumplipürével





Édes és sós ropogtatnivalók:

Nehogy két étkezés között véletlenül megéhezzünk ... J


Extra omlós, fűszeres-sajtos rúd - bombasiker vendégváró





Vajas – sajtos leveles pogácsa és pogácsa kosárkák – a legfinomabb





Rusztikus narancsos-mandulás kekszek tört csokoládéval






Édes ropogtatnivaló: vaníliás-mandulás tuile




Ünnepi reggelik:

Mi karácsonykor (is) hódolunk a kiadós késői reggelik élvezetének. A tojás, sonka, bacon, sajt és zöldségek, valamint az angol muffin állandó szereplővé váltak … J

10 legjobb angol muffin (English muffin) szendvics – alapreceptekkel







Ham & Eggs másképp – kovászos házi ciabattával





Ham & Swiss & Eggs lenmagpelyhes svájci kenyérrel





Péksütemények:

Még szép, hogy péksüteményből az ünnephez illő választék sül majd … J

Békebeli vajas kiflik – éppen, mint gyermekkoromban






Félédes, vajas kalácszsemlék – reggelire, szendvicshez, hamburgerhez, ünnepekre





Békés, meghitt karácsonyt kívánok minden kedves ismerősömnek és olvasómnak, valamint mindenki másnak! J

2014. december 17., szerda

Nyílt levél nemzetikonyha.hu - Kovács Ilushoz




Kép forrása: http://www.szenzorosagyerekem.hu/spd/mi-is-az-az-spd-/szenzoros-red-flags/

Nemzetikonyha - Kovács Ilus!

Sokadik felszólításomra, kérem a bejegyzéseim azonnali eltávolítását!

Alexa Christi


Nyílt levelem előzményei ...

Korábbi bejegyzésemben a nyilvánossághoz fordultam, miszerint a nemzetikonyha.hu oldalon jogosulatlanul jelentek meg bejegyzéseim:


Megelőző lépésként kérdőre vontam a weboldal tulajdonosát, hogy nyilatkozzon a jogsértésről. Kovács Ilus - a jelzett weboldal kezelője/tulajdonosa biztosított arról, hogy amennyiben nem egyezem bele bejegyzéseim közlésébe, úgy azt eltávolítják a jelzett weboldalról. Idézet a válaszlevélből:

"Nem gondoltuk, hogy ez az ingyen reklám sérti az érdekeidet, ám ha mégis, kérlek, jelezd, és azonnal eltávolítjuk a nemzetikonyha.hu Életmód rovatából ezeket az írásokat."


Válaszlevelemben kifejezetten kértem bejegyzéseim eltávolítását, mely sajnálatos módon - többszöri felszólításom ellenére sem következett be a mai napig. Idézet válaszlevelemből:

"Kérlek, hogy minden bejegyzésemet (írásaimat, receptjeimet, képeimet) eltávolítani szíveskedj a nemzetikonyha.hu oldalról. A jövőben semmilyen formában nem kívánok ezen az oldalon jelen lenni, ellenkező esetre jogi lépéseket is előkészítettem. "

Nem tehettem mást, mint ezt követő első lépésként bejelentést tettem több, internetes felügyeletnél a jogsértés ügyében. Az egyik felügyelettől éppen a mai napon kaptam választ. Részlet a levélből:

"Tisztelt Bejelentő!

Köszönjük bejelentését. Megvizsgáltuk az URL tartalmát.
Végigolvasva blogbejegyzéseit, Ön egyértelműen helyesen és jogszerűen kéri anemzetikonyha.hu üzemeltetőjétől a tartalom eltávolítását. Amennyiben a (többszöri) kérésnek sem tesznek eleget, Ön teljesen megalapozottan indíthat polgári peres eljárást a másik fél ellen.

Javasoljuk azonban, hogy ajánljon konszenzusos megoldást a másik félnek, pl. forrás határozott és jól látható megjelenítése a cím alatt. Továbbá, javasoljuk, hogy tüntesse fel saját blogján a szerzői jogok kizárólagosságát a hasonló viták megelőzése céljából.


Üdvözlettel,
a Biztonságosinternet Hotline csapata"


Úgy érzem, hogy jó úton járok és korábban is jól gondolkodtam. Tekintettel arra, hogy a jelzett weboldal üzemeltetője első perctől elzárkózott az egyértelmű forrásmegjelöléstől, többszöri felszólításom ellenére sem törölte bejegyzéseimet, így megalapozottan  indíthatok polgári peres eljárást az ügyben.

A javaslatra feltüntettem a szerzői jogok kizárólagosságát a blogon (hozzáteszem NEM ennek ottléte vagy hiánya szolgáltatja a jogalapot, hiszen a törvény nem ismerete nem mentesít a betartás alól). Így már alakilag is hozzájárultam ahhoz, hogy senki ne gondolja, aki erre az oldalra téved, hogy bejegyzéseimet magáévá teheti, azt saját nevében terjesztheti.

Várom a választ továbbá a Nemzetközi média és hírközlési hatóságtól, ahol feltehetőleg operatívan is segítségemre lesznek a jogsértéssel kapcsolatban, mielőtt polgári peres eljárást indítok.

Érthetetlen és felháborító, hogy a jelzett oldal kezelője/tulajdonosa nem reagál a felszólításaimra, holott bejegyzéseket tesz közzé, ergo működik, ténykedik.

Szégyenletesnek és tisztességtelennek ítélem magatartását, mely arra ösztönöz, hogy ne adjam fel a "harcot". Az első hivatalos lépéseket már megtettem.

Utóirat: 
Még, hogy nemzeti konyha, egy ilyen "nemzetikonyhának" nem kívánok részese, saját elhatározásomon kívül "tartalma" lenni. 

Kérem, a blogbejegyzéseim azonnali eltávolítását! 


2014. december 9., kedd

ELÉG az internetes plágiumból!


Kép forrás: Elég a hazugságokból!


Mindennapos bosszúsággá vált az internetes világban, hogy kevésbé tehetséges illetve erkölcsileg kevésbé érzékeny szerzők hivatkozás nélkül használják fel mások ötleteit, képeit, szövegeit, azaz szellemi termékét.

Azt nehezebb felgöngyölíteni, amikor egy ötletet vagy technológiát valaki lekövet és sajátjaként publikál, miután meggyőződött annak sikeréről. Sajnos ilyennel is szembesültem már.

Jelen eset különösen megdöbbentett, mert ez esetben komplett bejegyzéseim jelentek meg egy weboldalon, ahol az oldal szerkesztője írásaimat sajátjaként kezelve egyszerűen egy az egyben beillesztette oda.

Időnként rákeresek, hogy hol próbálják „továbbhasznosítani” képeimet, receptjeimet, sajnos már van gyakorlatom abban, milyen kulcsszavakkal vagy keresőprogramokkal ellenőrizhetem le.
Eldöntöttem, hogy most nem megyek el az eset mellett szó nélkül.

Nem kívánom a szót szaporítani, mindössze még egy gondolat. Mindenki valamilyenfajta önkifejező indíttatással publikál az interneten. Az én célom elsősorban az, hogy széles körben felhasználhatóvá tegyem azt a tapasztalatot, amit a műfajban életem során megszereztem.

E fölött szabadon és kizárólagosan akarok rendelkezni, ahogyan ezt a jogalkotás is elismeri. 
Egy hasznos és érdekes elemzés itt olvasható az internetes jogsértésekkel kapcsolatban.

Ezzel a bejegyzésemmel kívánok a szellemi termék védelmében felszólalni, mert amíg rálegyintünk, addig nem fog változni semmi.

Tanulságul pedig következzen a jelzett oldal szerzőjével történt levelezésem.

Szia! Most találtam jó néhány bejegyzésemet egy az egyben a nemzetikonyha.hu oldalon. Nem emlékszem, hogy felvetted volna velem a kapcsolatot, hogy ezeket megoszthatod-e az oldaladon. Gyakorta keresnek, hiszen nagyon népszerű az oldalam, és, ha jónak látom, akkor szívesen hozzájárulok a képeim vagy receptjeim közléséhez, természetesen forrásmegjelöléssel.
Ugyanakkor a képeken és recepteken túlmenő szövegeim a saját olvasóimhoz szólnak, tőlem, ennek átvétele már nem túlzás egy kicsit? Egy szó mint száz, kérlek, hogy egyeztess velem a bejegyzéseim sorsáról az oldaladon, vagy kérlek, hogy mindet, azonnal távolítsd el kérlek!
Köszönöm!
Üdv, Alexa Christi - Nem vagyok mesterszakács

Szia! Köszönjük, hogy figyelemmel kíséred munkánkat, melynek része, hogy a témájukban hozzánk közelálló más érdekességeket is bemutassunk. Hogy véletlenül se keveredjenek össze saját munkáinkkal, ezeket mind, egy önálló, Életmód elnevezésű, fülön tettük elérhetővé. Ezeknek a megjelenéseknek a cím alatti első sora egy hivatkozás, ami közvetlenül az idézett honlapra, jelenesetben az általad szerkesztett http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.hu honlapra mutat, így semmiképpen sem tekinthető többnek, mint egyszerű bemutatása egy-egy érdeklődésre számot tartó írásnak. Úgy gondoljuk ezzel is segíthetünk, hogy minél több ember felfigyeljen az érdekességekre. Alátámasztja ezt, hogy statisztikánkat átnézve jól látható, hogy a kérdéses írásokat megtekintő látogatóink 80%-a e hivatkozásokra kattintva az újonnan így felfedezett oldalak olvasóivá is váltak. Nem gondoltuk, hogy ez az ingyen reklám sérti az érdekeidet, ám ha mégis, kérlek, jelezd, és azonnal eltávolítjuk a nemzetikonyha.hu Életmód rovatából ezeket az írásokat. Sajnálnánk, ha így döntenél.
Barátsággal: Kovács Ilus

Kedves Kovács Ilus!
Ki kell, hogy ábrándítsalak, mert „találkozásunk” egyetlen oka, hogy időnként rákeresek arra, hogy milyen fórumokon jelenítik meg szellemi termékeimet jogtalanul. Így találtam rá az általad üzemeltetett oldalon az általam, saját fórumaimon megjelentetett bejegyzéseim egy az egyben közzétett tartalmára.
Minden személyemhez kapcsolódó szellemi termék a sajátom, így abban az esetben is a hozzájárulásomat kell kérned a felhasználásához, ha nekem szeretnél ingyen reklámot nyújtani.
Az oldalad szerkezetét saját elképzeléseid szerint alakíthatod, de azon előzetes engedély, vagy a szerzőre való egyértelmű hivatkozás nélkül más szellemi termékét fel nem használhatod.
Tovább fokozza csalódottságomat, hogy rossz szemszögből közelíted meg a témát, itt nem nekem van szükségem ingyen reklámra, hanem az általad kezelt oldalnak van szüksége fajsúlyos tartalomra, feltehetően ezért jelent meg jogtalanul több írásom, receptem és képem a nemzetikonyha.hu oldalon engedélyem, illetve szerzői mivoltom egyértelmű megjelenítése nélkül.
Köszönöm szépen, de jómagam továbbra is kizárólag saját szellemi termékeimmel és saját fórumaimon kívánok olvasóimra írásaimmal, képeimmel és receptjeimmel rátalálni.
Kérlek, hogy minden bejegyzésemet (írásaimat, receptjeimet, képeimet) eltávolítani szíveskedj a nemzetikonyha.hu oldalról. A jövőben semmilyen formában nem kívánok ezen az oldalon jelen lenni, ellenkező esetre jogi lépéseket is előkészítettem.
Felhívom figyelmedet arra, hogy a házi kenyérsütés témában, ahol meglehetősen otthonosan mozgok, felhívom szerzőtársaim figyelmét arra, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy szerzőtársaim szellemi termékei ne kerülhessenek fel jogtalanul erre az oldalra. Hiszem, hogy effajta „ingyen reklámot” mások is visszautasítanak.
Üdvözlettel: Alexa Christi

Csevegés vége



2014. december 7., vasárnap

Klasszikus potatoes skins, azaz sült „krumplibőr” cheddar sajttal és ropogós baconnel




A klasszikus változatot még meg sem örökítettem a blogon, pedig nagy kedvenc. Talán azért mert gyakrabban készül töltött változat nálunk. Igaz, az inkább baked potatoes néven fut, és vannak nüansznyi eltérések az elkészítésében.

Legutóbb egy öszvér változatot mutattam be medvehagyma szezonban:


Érdemes fázisfotókért is ide benézni, mert most elég foghíjasan fotóztam. J

Visszatérve jelen változathoz, ez egy szimpla hétköznapi ebéd volt. Mi tagadás, gyorsan szétkapkodtuk! J

Hozzávalók 4 adaghoz:

10 db közepes, laposabb sárga krumpli
20 dkg cheddar sajt durvára reszelve
20 dkg bacon vékonyra szeletelve
4 dkg vaj
frissen őrölt színes bors és Himalája só

Tálaláshoz:

finomra vágott metélőhagyma vagy zöldhagyma
4 adag fokhagymás joghurtszósz (4 dl görög joghurt, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só)

A krumplikat megsikáltam és héjasan fóliába csomagoltam. 200 C fokos, forró sütőben 40 perc alatt megsütöttem. Hagytam hűlni.
Közben „tökéletes”, ropogós bacont sütöttem, a zsírját félretettem. A bacont hagytam hűlni, majd késsel durvára vágtam. A visszamaradt zsiradékban felolvasztottam a vajat.
A krumplikat kettévágtam a közepét kivájtam úgy, hogy olyan fél centis krumpli réteg maradjon a héján. Szilikon ecsettel megkentem kívül belül a vajas bacon zsírral, sóztam, borsoztam és vágott felével tepsire rendezve betoltam a 220 C fokra felforrósított sütőbe.
Amikor láttam, hogy pirul megfordítottam és ugyanennyi ideig sütöttem a vágott felével felfelé a krumpli csónakokat.
Kihúztam a tepsit a sütőből és megtöltöttem a krumpli csónakokat a durvára reszelt sajttal. Visszatoltam a sütőbe, míg a sajt egészen megolvadt.
Megint kihúztam és megszórtam a bacon morzsával. Visszatoltam 1 percre a sütőbe, majd azonnal tálaltam.

Mindenki maga ízlése szerint adott hozzá finomra vágott zöldhagymát és fokhagymás joghurtba tunkoltuk. Ebédre is megállta a helyét! J



Sült velős csont fokhagymás pirítóssal – nem mindennapi csemege




Már jó régen készülök sült velős csontot készíteni.
A történet az, hogy nagy steakrajongó vagyok, így gyakran bújok különleges steakekkel kapcsolatos olvasmányokat. Így találkoztam a sült velős csonttal, ugyanis a fine dining konyhákban gyakran tálalják libamáj, tigrisrák és egyéb ínyencségek mellett a steaket például sült velős csonttal.


Kép forrás: boston.com

Másrészt velős csontot nem célszerű nagy mennyiségben a marhahúslevesben főzni, ugyanis zavarosítja és zsírosítja a húslét. A sült velős csonttal így két legyet üthetünk egy csapásra J

Hozzávalók 1 adaghoz:

1 egész velős csont (csontvégek nélkül) keresztben kettévágva (ezt tovább is szeleteltethetjük a hentessel így még könnyebb lesz hozzá férni a csontvelőhöz és még mutatósabban lehet tálalni)
1 liter víz, 1 evőkanál só (áztatáshoz)

Tálaláshoz:

Maldon sóvirág
fűszerpaprika
frissen őrölt bors
metélő vagy zöldhagyma finomra vágva
házi kenyérből pirítós
1 gerezd fokhagyma

A velős csontot alaposan lemostam majd a sós vízben több órán át áztattam (minimum 2 óra, maximum egy éjszakán át).
180 C fokra előmelegítettem a sütőt és 30 percre betoltam a tepsire állított velős csontokat.
Azonnal, frissen őrölt borssal, Maldon sóvirággal és fűszerpaprikával valamint finomra vágott zöldhagymával megszórva tálaltam. 
Mellé pirított házi kenyeret kínáltam, amit alaposan megdörzsöltem friss fokhagymával.

Csak ajánlani tudom, steak nélkül is! J


Rozé kacsamell és sült kacsamáj mézes – vajas fügével és zöldalmával




A család kedvencévé vált, azóta készült libára komponált változat is. Azon ételek közé tartozik, mely pillanatok alatt elkészíthetőek, mindössze két alapvető hozzávaló szükséges: a jó alapanyag és a precíz elkészítés.
A kacsamell egyszerű, de nagyszerű elkészítését bemutattam már:


Ahogyan a sült hizlalt kacsamájét is:

Hogyan süssünk jó hízott kacsamájat (libamájat) – házilag, egyszerűen



A gyümölcsös változathoz az elősütött kacsamellet méz és olvasztott vaj keverékével meglocsolt héjas zöld alma és füge cikkekkel sütöttem 200 C fokon 15 percig, jénai tálban. Eközben sütöttem át hirtelen a kacsamájakat, serpenyőben.


Amíg a kacsamell pihent, addig a gyümölcsöket melegen tartottam, és a felszabadult sütőben fejeztem be ez alatt a kacsamáj sütését.
Mindet egyszerre frissen, melegen tálaltam. Igazán ünnepi fogás J

Hozzávalók 4 adaghoz:

4 db egyenként 25 dkg-os kacsamell
4 db 3-4 cm vastag szelet hizlalt kacsamáj a legvastagabb részéből szelve
4 db zöldalma hájasan, magtalanítva, cikkekre vágva
4 db füge héjasan cikkekre vágva
4 dkg vaj
2 evőkanál méz
Maldon sóvirág

frissen őrölt bors




2014. november 30., vasárnap

12 legjobb rakott csirkemell, pulykamell, sertéskaraj – karácsonyi menüajánlat


A rakott szelethúsok a legfinomabb és legmutatósabb komfort ételek. Az, hogy egyszerű az elkészítésük nem jelenti azt, hogy nem elég ünnepélyesek. Számtalanszor készítettem karácsonykor magam is valamilyen rakott szelethúst, úgyhogy szívből ajánlom az ünnepekre őket.


Egy alapvető záloga mindenképpen van a nagyszerű végeredménynek, a minőségi alapanyagok. Ezek teszik ugyanis ünnepélyessé vagy királyi lakomává a legegyszerűbb ételt is … J


Rakott csirkemell steak variációk cserépben – füstölt juhtúróval töltött gombával






Dijoni rakott karaj gruyére sajtos –vajas krumpliágyon, cserépben






Rakott karaj cserépben, barackkal – a belga gazda kedvence másképp






Rakott fajita pulykamell héjában sült krumplival, vajas - fokhagymás joghurtszósszal






Olaszos rakott csirkemell medvehagyma – bazsalikom fűszervajas krumpliágyon, cserépben






Jércemell steak cserépben, gazdagon – a belga gazda kedvence






Fűszeres frissen sült karaj, lila és póréhagymával, zöldpaprikával, paradicsommal, bacon szalonnával, és vegyes sajttal sütve






Fűszeres pulykasteak színes paprikákkal, paradicsommal, lilahagymával, baconnal és sok sajttal sütve






Kakukkfüves csirkemell steak baconnal és Le Rustique camembert-el sütve pórékrémes- Tokaji aszús capellinivel






Csirkemell steak olaszosan – paradicsommal, bazsalikommal, (bivaly)mozzarellával sütve. Karcsúsítás élvezettel!






Mediterrán csirkemell steak grillezett koktélparadicsommal, burgonya krémpürével






Rakott cajun csirkemell steak ropogós kockaburgonyával




Related Posts with Thumbnails