Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 22., péntek

Hirtelen sült borjúmáj karamellizált, édes lilahagymával, kakukkfüves, párolt-pirított burgonyával







Minden kedvenc mesterszakácsom repertoárjában, és minden kedvenc éttermem étlapján szerepel borjúmájból készült étel.
Nem roskadoznak a hentesüzletek polcai a borjúmájtól, így kedvenc henteshez fordultam.
Náluk nem jelentett gondot a borjúmáj beszerzése, bő két kilót hoztam el a készletből, amivel a kedvemért színesítették aznap a kínálatot.
Nem nagyon értem, hogy miért nem annyira népszerű ez a belsőség, mint amennyire finom, és ráadásul nem is drága.

Azonnal teszteltem a beszerzést, vajban, hirtelen sütöttem ki néhány szeletet, csak sóval és borssal fűszereztem. Ízletes volt, vajpuha, és belül szinte krémesen lágy.

Négy adagban fagyasztottam le a két kiló borjúmájat, későbbi felhasználásra.

Nem olyan régen próbálkoztam az egyik adagból végre elkészíteni egy ételsort, de sajnos mellényúltam a fagyasztóban, és borjú hátszínt sikerült előhalásznom.
Nem csüggedek, mert az ekkor készült Véletlenül jött elegáns vacsora, az egyik legnépszerűbb kompozíció az olvasóim körében.

Most viszont körültekintőbb voltam, és valóban a borjúmájat készítettem elő.




Csak két adag frissensültet terveztem a fél kilogramm körüli májból, a többiből pástétomot.
Most a frissensültet mutatom be.

A borjúmáj darabból a keskenyebb, csík szeleteket használtam fel hozzá. Hat csíkot készítettem elő, melyek összesen, körülbelül 20 dkg-ot nyomtak.

Az illatos és édes, kibédi lilahagymából 3 nagy fejet megtisztítottam, és nem túl vékony karikára vágtam.

8 db kisebb, csinos sárgaburgonyát főztem meg héjában, sós vízben. Kevesebb is elég lett volna két adaghoz, de a férjem imádja a hasonlóan elkészített burgonyaféléket, így rászámoltam.

Amikor kellőképpen megfőttek a krumplik - nem szabad szétfőzni, mert nem lesz jó a végső állaguk – kettévágtam őket, és bő, forró, kevés olaj, sok vaj keverékén, magas hőfokon kezdtem el sütni őket.
Néhány ág szárított kakukkfüvet tettem mellé, frissen őrölt borssal meghintettem, sózni csak akkor sóztam, amikor már pirulni kezdtek. Időnként, a serpenyőt rázogatva kevertem meg, hogy ne sérüljenek.






Közben, egy másik serpenyőben ugyancsak kevés olaj, és több vaj keverékén hirtelen kisütöttem a máj szeleteket, nem alkalmaztam extrém forró hőt, hogy ne kapja össze nagyon a máj felületét, de magas hőfokon sütöttem.
Egyik oldalán 2-3 percig, a másik oldalán 2 percig sütöttem. Csak akkor ízesítettem frissen őrölt borssal, és tengeri sóval, amikor megfordítani készültem.

A máj szeleteket félretettem, melegen tartottam, ami azért is előnyös, mert így a nagy hő okozta traumát kipihenheti, és az enyhén véres levét kiengedheti, ami nem kerül a tányérra.
A májat tilos túlsütni, mert ez esetben egy darab keménykés cipőtalpat kapunk, de ne maradjon véres, csak éppen rózsaszín, és ezáltal vajpuha.

A visszamaradt zsiradékot vajjal pótoltam, és a hagymát ebben karamellizáltam.
Ehhez csak eleinte szükséges nagy hő, a továbbiakban mérsékelni szükséges, hogy a hagyma engedjen a közepes hőnek, és puhuljon, karamellizálódjon, ne égjen meg.

Amikor a hagyma elkészült, rögtön tálaltam az ételt, hiszen minden alkotóelem frissen a legkitűnőbb ebben az ételben.

A máj szeletekre halmoztam az édes, karamellizált lilahagymát, és mellé kínáltam néhány szem aranybarna, ízletes, párolt-pirított burgonyát.






Ez is egy nagyon egyszerűen elkészíthető étel, egyetlen fortélya, a jó időzítés. Ha ebben a tekintetben jól járunk el, akkor a jutalmunk, ízletes, különleges, és azonnal tálalható étel.

A maradék borjúmájból nem kevésbé sikeres pástétomot készítettem, most is engedtem a fantáziámnak, így nem lett sablonos, mégis nagyon is hétköznapi.
Ez a recept sem várat már soká magára!

4 megjegyzés:

  1. ...csodásan néz ki!...
    Itt vidéken a borjúmáj beszerzés necces. Valami szárnyas májával kiváltható volna? :))
    A sárga burgonya fajtanevét lehet tudni?
    (Most vacsorázós vendégségbe indulunk, de este visszanézek.)...

    VálaszTörlés
  2. Spájzcetli: hasonlót inkább sertés, vagy marha májból tudnék elképzeltni. Talán. Viszont azokat nem elég csak úgy hirtelen átsütni. Nem is tudom.
    Azért kérdezősködj, mert ha kedvenc hentesnél nem forszírozom a dolgot, akkor én sem jutottam volna borjúmájhoz.
    Szárnyasmáj esetében inkább a hagymával együtt készíteném a májat, olyan resztelt félét.

    Nem tudtam valami sokat segíteni Neked, de a borjúmáj tényleg különleges alapanyag. Örülök, hogy nem hagytam annyiban.....szereztem belőle:-)

    VálaszTörlés
  3. Nevamesza: ...Köszönöm! Utánajárok a borjúmájnak. (Gondolom, bárány vagy kecskegida mája is jól működne ennél a receptnél. Na, azok beszerzése szinte teljesen lehetetlen, már a vágóhídon "lenyúlják")

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails