Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. június 29., szerda

Egy pohár késői reggeli




Az egyik legfinomabb reggelim készült, hirtelen jött ötletemből, tegnap. Reggel korán kelek és nem mindig reggelizek. Van, hogy nagyon belelendülök a munkába, és tízórai időben egyszer csak el kezd korogni a gyomrom.

Most ez éppen így történt, fél 11 kor farkaséhes lettem. Felálltam a gép mellől és készítettem magamnak egy késői reggelit.

20 dkg friss spenótot (miután szárait lecsipkedtem és megmostam) lobogó, forró vízbe dobtam néhány percre. Csak annyira, hogy a nyersségét elveszítse. Leszűrtem, kinyomkodtam. Szélesebb csíkokra vágtam, majd vajon, két gerezd áttört fokhagymával megpároltam. Egy evőkanál mascarponét adtam hozzá, és amikor elolvadt elkevertem, és lehúztam a tűzről, pohárba kanalaztam.

Közben két tanyasi tojásból 3 perces lágy tojást készítettem. A tojásokat lobogóan forró, sós vízbe tettem 3 percre. Kivettem, azonnal megbontottam a héját és a spenótra kanalaztam. Frissen reszeltem rá parmezánt és őröltem rá színes borsot.

Közben egy másik, vajjal kikent serpenyőben egy vékony szelet parasztsonkát kis lángon, mindkét oldalán ropogósra sütöttem.

Kenyérfélét nem terveztem a reggelihez, a parasztsonkát ropogtattam el a fokhagymás, krémes spenót és háromperces tojás mellé.

A férjemnek annyira tetszett a reggeli kompozícióm, hogy a kertből egy szál harmatos rózsát is kaptam mellé, tőle.





8 megjegyzés:

  1. Egy szál rózsát? Csak?? Én egy bokrot adnék egy ilyen reggeliért... áh, hiába álmodozom...

    :-))

    VálaszTörlés
  2. Hmmm...hamm. Nálam is beválna ez a reggeli. Hát még a rózsa:)))

    VálaszTörlés
  3. Az itt bemutatott reggelid csodás lehetett, kiérdemelted a rózsát, akár a bokornyit is! :) Nem tudom, ma reggel milyen újabb csodád került a terasz asztalára, de remélem, a reggelit követően nem csak virágot kaptál figyelmes férjedtől, de szerető, vigasztaló, biztató ölelést is! Az ilyen őszinte gesztus mindennél többet ér...

    VálaszTörlés
  4. Hobbiszakács: :)) ... 35 tő (bokor) rózsát kaptam tőle egy:) születésnapomra, onnan szakajtotta most nekem ezt a szálat ... :) Így kell ezt csinálni ! ;)

    Bodzazsuzsa: Igen a rózsa mindig beválik! :))

    Bianka: Értettem! Kettő rendel ... :))

    VálaszTörlés
  5. Hű a mindenit, ez fergeteges lehetett, én is éhes vagyok, még nem ebédeltem:-))))

    VálaszTörlés
  6. Csatlakozom tanult barátom, HSz véleményéhez :-)

    A lágy tojás már magában is kívánatos reggeli nekem - így viszont mesés :-)

    VálaszTörlés
  7. Mormogi Papa: Olyan éhes voltam, hogy szerencsére nem csak mese volt, hanem valóság! :))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails