Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. március 28., hétfő

Krumpligulyás és mandulás-kakaós kelt csiga




Valami nagyon egyszerű, de tartalmas levest szerettem volna készíteni, mert mandulás-kakaós kelt csigát sütöttem. Először a gulyásleves jutott az eszembe, de még attól is egyszerűbbet szerettem volna. A gulyás íze már a gondolatomban és számban volt, gondoltam amolyan hamis gulyáslevest készítek, telt ízekkel, de hús nélkül. Azt nem mondtam, hogy szalonna és kolbász nélkül.

10 dkg kolozsvári és 5 dkg füstölt mangalica szalonnát kis kockára vágtam. 5 dkg (1 nagyobb) paradicsomot és 12 dkg (3 közepes) zöldpaprikát felkockáztam, mint a lecsóhoz. 15 dkg vöröshagymát felaprítottam és fél kiló krumplit kisebb kockára vágtam. Lecsó alappal indítottam, szalonna, vöröshagyma, zöldpaprika sorrendben megpirítottam a hozzávalókat, 2 gerezd átnyomott fokhagymát adtam hozzá, majd a paradicsomot. Rövid pirítás után hozzáadtam 1 dkg fűszerpaprikát, a felkockázott szalonnák leeső bőrét, hirtelen elkevertem, majd felöntött 2 dl vízzel és 10 perc alatt, fedő alatt puhára pároltam az alapot. Összeturmixolam és hozzáadtam a krumplit és két babérlevelet. Sóztam, frissen őrölt köménnyel és borssal fűszereztem. Röviden így pároltam, majd felöntöttem 1 liter vízzel és készre addig főztem, míg a krumpli megpuhult.

Közben 12 dkg füstölt parasztkolbászt karikára vágtam, enyhén megpirítottam és egy csokor összevágott petrezselyem zölddel együtt végül a leveshez adtam. Ekkor már nem főztem, csak hagytam az ízeket összeérni.








Egy óra múlva tálaltam. 4 felnőtt adag lett belőle. Nagy sikere volt a családban, gyors, ízletes leves hagyományos ízekkel. A kakaós csigával együtt, pedig igazi slágermenü lett, kérte a családom a mielőbbi ismétlést.




3 megjegyzés:

  1. Kerek egész. Bevezetéssel, tárgyalással, befejezéssel. Bár ez utóbbiról nincsen kép, azért elképzelhető :-)
    A mázaas edény még mindig csodálatos ;-)

    VálaszTörlés
  2. Mormogi Papa: Az ilyen levesek a mázasból csúsznak. Azt a részét is kedvelem a folyamatnak, amikor eldöntöm, hogy miben tálalok. :)

    VálaszTörlés
  3. Krumpligulyást nagyon szeretjük, a kakaós csigát is, mandulával még nem próbáltam.Biztosan nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails