Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. november 3., csütörtök

Rusztikus narancsos-mandulás kekszek tört csokoládéval







A tuile bemutatásánál írtam arról, hogy a kisfiam igen szomorú lett, amikor megtudta, hogy a tuilet csak másnap tudom kisütni. A család többi tagjánál az édesség nem tréfadolog, és egyébként sem szeretek csalódást okozni neki. Így hát azonnal körülnéztem, hogy nem tudnék-e sütni neki valamit hirtelen.
Ami igaz, az igaz, a legutóbbi bevásárlásnál több desszerthez való alapanyagot vettem, beszéltük a lányommal, hogy kipróbálunk néhány apró, de finom édességet, amit majd az ünnepekre is megsütünk. Úgyhogy annyira nem volt nehéz dolgom.
Kerestem egy jó keksz alapreceptet, amit jelen esetben a Szakácsok könyvében találtam meg. Persze változtattam rajta egy keveset – ahogyan szoktam – úgy mondanám, hogy személyre szabtam. Az alapízesítőkben változtattam főként, mert ugyebár azt tudjuk, hogy a tészták összetételének összhangja adja meg a sütemény végső állagát, úgyhogy az arányokon nem változtattam. No, és maximálisan bíztam a receptemben.
Minden bejött, mert a keksz szép is lett, finom is lett, kapós is lett.

Hozzávalók 24 darabhoz:

10 dkg szobahőmérsékletű vaj
1 narancs reszelt héja
16 dkg nádcukor
¾ teáskanál só
1 tojás
15 dkg finomliszt
¾ teáskanál sütőpor
egy csipet szódabikarbóna
16 dkg jó minőségű 70%-os étcsokoládé durvára vágva
8 dkg tisztított mandula durvára vágva

A szobahőmérsékletű vajat robotgéppel habosra vertem. Először a narancshéjat adtam hozzá, közepes fokozaton egy percig kevertem. Hozzáadtam a cukrot és a sót és alaposan, magas fokozaton összekevertem. Ekkor jött a tojás, amivel 3 percig kevertem a masszát a legmagasabb fokozaton. Ezt követően már ment bele minden, ami eddig kimaradt, és alaposan elkevertem, úgy 2-3 percig.
Kis cipót formáztam a masszából, majd dupla, elcsúsztatott folpackban olyan 6-8 cm magas rudat formáztam belőle. A végét bekötöttem, hogy szépen megtartsa a formáját. Betettem a hűtőbe 2 órára. Plusz még 20 percre a fagyasztóba, hogy jól tudjam szeletelni.
Két tepsit kibéleltem sütőpapírral, és körülbelül 1 cm-es korongokat vágtam, amit szépen a tepsire rendeztem. 12 keksz/tepsi, ideális volt éppen.
180 C fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütöttem. Semmi esetre sem szabad tovább sütni, hogy a közepe rágós legyen, a széle pedig ropogós!
Nagyon, de nagyon finom kekszet sütöttem, a narancs íze és illata pedig már valóban a karácsonyi hangulatot idézte.




4 megjegyzés:

  1. A csomagolást olyan skandinávosnak érzem :-)
    A süti pedig szép és biztosan finom is.
    Kérdés: mennyire reszeled finomra-apróra anarancs héját? Esetleg cukrozott narancshéj?

    VálaszTörlés
  2. A sablet lehet még tölteni párizsi krémmel , trüffel mézeskremes és lúdlán kremjével,
    a pezsgőkrémes, lehe variálni szerintem mzes narncsos citromos vagyvaniliás mandulás és mogyorósban is jó lehet.
    vanilias erdei gyümis öntetsekert is van család

    VálaszTörlés
  3. A sablet lehet még tölteni párizsi krémmel , trüffel mézeskremes és lúdlán kremjével,
    a pezsgőkrémes, lehe variálni szerintem mzes narncsos citromos vagyvaniliás mandulás és mogyorósban is jó lehet.
    vanilias erdei gyümis öntetsekert is van család

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails