Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 25., szerda

Hortobágyi bio szürkemarha. 3. rész. A hentesüzlet.






Amikor egy hétfői napon Gencsi Zoltánnál jártam, hogy minél több információval szolgálhassak a tárgykörben, akkor a hentesüzlet zárva volt. Hétfőn van vágás, kedden pedig a pultba kerülnek a növendék húsok.
Amikor legutóbb itt vásároltam, én is kedden mentem a friss húsért.
Visszatérve, egy keddi napon akartam újra kijönni, hogy a teljes húsválasztékot bemutathassam.








Most, ünnep után terveztem a visszatérést, hogy ne szakadjak el időrendben a témától.
Telefonon egyeztettünk a hentessel, már első találkozásunkkor nagyon szimpatikus volt, ő felügyel itt mindenre.
Amikor megérkeztünk a kisfiammal, többen is vásároltak. Kivártuk a sorunkat, közben fényképeztem, majd beszélgettünk is egy kicsit.
Nekem nem volt meglepetés a nagyszerű húskészlet, legutóbb is pont ilyen választék volt, mondhatom Európai színvonalú. Patyolat tisztaság, igényes csomagolóanyagok, teljesen újszerű daráló, vágóeszközök, szép, harmonikus környezet.





Míg ott voltam, addig folyamatosan jöttek a vásárlók, és mentek. Két német férfi is vásárolt vastag szelet rostélyosokat és pörköltnek valót, a hentes elmondta nekem, hogy ők itt élnek, magyar az egyik férfi felesége.
Közben megjött a Both-Dega Imbisz árubeszerzője, kimérette a sok friss alapanyagot, az összes hátszínt is elvitte. Szerencsémre még előtte befotóztam.



Végül, az első ételbemutatáshoz szerettem volna vásárolni egy fél kilogramm szürkemarha bélszínt tatárbifszteknek. De sajnos, már mielőtt megérkeztem elfogyott.
Csak kicsit bánkódtam, mert kijövök érte legközelebb. Annak viszont örültem, hogy van ennek a nagyszerű, egészséges húsnak kereslete. Úgyhogy az vessen magára, aki kimarad belőle.

Beszélgettem a hentessel, hogy ő hogyan készíti el otthon, ezeket a nemes húsféléket. Nem lettem sokkal okosabb, vagy inkább végleg megvilágosodtam: a hortobágyi szürkemarha finom rostozatú, és különlegesen ízletes húsféle. Nem kell neki túlzott fűszer, csak pácolás, érlelés és kellő idő a megpuhításához. És, ha jól bánunk vele, akkor a legfinomabb húsok egyike.
Megkínált minket kétféle szürkemarha szalámival, nem sok finomabbat kóstoltam.




Hazafelé még megálltunk az alacsony lesen, körbenéztünk a Hortobágyon és mindketten nagyon jól éreztük magunkat a kisfiammal. Azt mondta, amikor hazaértünk, hogy ez után még gyakrabban jöjjünk.



A hentesüzlet elérhetőségei:
4071 Hortobágy, Czinege J. u. 1.

NYITVA TARTÁS:

Hétfő: zárva. Keddtől - péntekig 10 órától 17 óráig. Szombaton 7 órától 13 óráig. Vasárnap: zárva.

Érdeklődni: Szász József − Telefon: (52) 589 146

További információk letölthetőek a www.hortobagy.eu oldalról.

És egy kis emlékeztető, az augusztus 28.-i Nemzeti Gulyás Nap-ra vonatkozóan:

„A Hortobágy, a legeltető állattartás egyik utolsó mentsvára, a pásztorok tündérországa így készül a “Nemzeti Gulyás Napra”:Az ünneplőbe öltözött pásztorok felhajtják a tornyi dombi magyar szürke gulyát a Kilenclyukú híd lábához. A kíváncsi nép nézheti azt napestig. Közben gulyásember készíti a hortobágyi gulyást az Isten szabad ege alatt bográcsban, jóféle magyar szürke marhahúsból.Ha kész, mellé állunk s jó szívvel kínáljuk.”

A Nemzeti Gulyás Nap és Hortobágy, valamint Debrecen is várja az érdeklődőket, látogatókat.

5 megjegyzés:

  1. Nem is értem Debrecenben miért nem nyitnak egy boltot? Vagy Pesten? Összefoghatnának a halasokkal. (Nemrég a tiszafüredi piacon is nyílt egy biohúsbolt, van mangalica meg birka is.)
    A hortobágyiaknál a kedvencem a bivalyerős bivalyszalámi.

    VálaszTörlés
  2. "saját levében": Én úgy tudom, hogy próbálkoztak, de a bio húsnak magasabb bérleti díjat számolnak, mert "jó üzletnek számít".

    Biztosan tudod, hogy a Malompark kispiacán van a hortobágyi halbolt, én mindig ott vásárolok.
    Hát igen, jó lenne egy bio hortobágyi húsbolt Debrecenben.....
    Hátha megindul egy nagyob keresleti hullám, még én sem szállok le a témáról.....
    Az a baj, hogy továbbértékesítve már drágábban kapjuk meg, aki elszánt, az kigazdálkodja, de a szélesebb vásárlói réteg CSAK az árat nézi, mint tudjuk:-(
    Most kóstoltam a bivalyerőset, hú, nagyon finom:-)

    VálaszTörlés
  3. Nem tudsz valakit, aki keddenként szokott Debrecenből Pestre jönni (ráadásul a Hortobágyon keresztül :) )?
    Ezek az árak nagyon kedvezőek.

    VálaszTörlés
  4. Pesten lehet kapni a Biopiacon szombatonként reggel fél héttől délután egyig.

    VálaszTörlés
  5. gondaanyu: tudod az árakat? Kíváncsi lennék mennyi a különbség árban. Hiszen, ha továbbértékesítik Budapesten, akkor valamennyivel drágábban adják, ami érthető, de nem mindegy, hogy mennyivel. Megadnád a Pesti Biopiac pontos címét?

    muskotály küvé: Mindenképpen utána nézek, hogy jár-e valaki rendszeresen ezen az útvonalon. Van pár ötletem, jelentkezem!
    Egyébként, már tudjuk, hogy milyen csatornákon megy tovább a hús, megpróbálok utána nézni, hogy hogyan alakulnak az árak az "út" során.
    Ha valakinek van információja, az jól jönne.
    A Fényi utcai piac árait esetleg meg tudnád nézni, érdeklődni?

    Megpróbálom összerakni a továbbértékesítési hálózatot. Biztosan tanulságos lesz.

    Amúgy Debrecenben sem lehet kapni, én is Hortobágyra járok ki, mint más a környékről.

    Ezzel a témával még érdemes foglalkozni.

    Nyitok egy márkaboltot Debrecenben és Budapesten, ez jól hangzik nem? Eltitkolom, hogy miféle húst akarok forgalmazni:-)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails