Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 16., hétfő

Hortobágyi bio szürkemarha: Nem szenzáció 1. rész









A hortobágyi bio szürkemarha olyan természetes dolog, mint hogy kék az ég, a mező pedig zöld.
Ezért semmiképpen nem szeretném szenzációnak beállítani, mert elsősorban a természet ajándéka, nekünk.
A szenzációt felkapják, megrágják és kiköpik. Én azt szeretném, ha a hortobágyi szürkemarhát minél többen felfedeznénk, megismernénk, megtapasztalnánk, és végül nagyon is „bent tartanánk”.
Nem azt akarom minden sorban hangoztatni, hogy a bio szürkemarha hungaricum, pedig nagyon is az, hanem azt hogy a hortobágyi bio szürkemarha különlegesen ízletes és egészséges, a történelme, kultúrája pedig rendkívüli módon érdekes, így én most ezzel szeretnék foglalkozni.
Igen szerencsésnek tartom magamat, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem a téma, igyekeztem magamba szívni róla mindent, amit csak megtudtam.
Több fejezetre is osztottam a mondanivalómat.
A hortobágyi bio gazdaság állat állományából származó tőkehús, alapanyag nem attól bio, hogy különleges technológia bevezetését alkalmazták, hanem pont fordítva, megőrizték a hagyományos állattartás körülményeit, meggátolva a puszta és a pusztát körülvevő közeg, természetellenes átalakulását. Manapság ez már nagyságrendekkel nagyobb erőfeszítést és ráfordítást igényel, sajnos.
A hortobágyi szürkemarha állomány különlegességének és minőségének záloga az őshonos fajta, valamint a jó minőségű és nagy kiterjedésű legelők. És az idő.
Míg átlagosan manapság 18 hónap alatt hízlalnak fel egy marhát, ehhez igazított gyors, szinte kényszertáplálással, - a rövid tartási idő és a minél nagyobb súly elérésének szem előtt tartásával -, addig a hortobágyi szürkemarha legalább 3 évig legel a természetes - cickafarkkal, kamillával, ürmökkel, ecsetpázsittal tarkított- gyepszőnyegen, egy nagy pusztányi területen.
Így húsa finom rostú, márványos és nem alakul ki rajta fölösleges, vastag faggyúréteg. Az íze máshoz nem hasonlítható, hortobágyi szürkemarha íze van, lágy, kedves és alkalmazkodó. Ezért nem is illik túlfűszerezni, a szürkemarha étel kiváló zamata, a nagyszerű hús alapanyag maga.
Jóféle vöröshagyma, kis fokhagyma, csipet kömény és házi fűszerpaprika, kevés só, és a pörkölt csak úgy dalol. Mangalica zsírt vagy szalonnát kíván a gondos szakácstól, abból is jófélét, hagyományos tartással nevelt állatból nyert szalonnából.
A hortobágyi szürkemarha, téli tápláléka, a műtrágya, és növényvédő szer mentesen termesztett takarmányborsó, és a Nemzeti Park kaszálóiról betakarított széna.
Az állatokat kizárólag homeopátiás gyógykezelésben részesítik, és hatalmas élettérrel örvendeztetik.
A tartás körülményeit a Biokontroll Hungária folyamatosan és szigorúan ellenőrzi, EU-s, hazai és egyéb nemzetközi ökológiai gazdálkodásra vonatkozó szabályok és előírások szerint.

Az őshonos szürkemarha létéről, múltjáról és jelenéről, állandó kiállítás nyílt a Hortobágyi Nonprofit Kft. székhelyén, Hortobágy belterületén, melyet ma volt alkalmam megtekinteni. Lényegre törő, érdekes, és színvonalas, valamint frappánsan követi a magyar szürkemarha útját, múltját a jelenig a mindenkori történelmi állomások követésével, a nem kis nemzetközi figyelem és elismerés megemlítésével, érdekességek, korabeli feljegyzések, és térképek érzékeltetésével.
Szakmabeliek, illetve azok számára, akiket megfelelően foglalkoztat, hogy mi a minőségi magyar és nemzetközi élelmiszeripari alapanyag, ajánlom az augusztus 20.-i hortobágyi rendezvénysorozat keretein belül megrendezésre kerülő I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozót és X. Húshigiéniai és Húsvizsgálati Világkongresszust is.
Valamint figyelmébe ajánlom mindenkinek, aki még nem választott más programot az új kenyér ünnepére, az ugyancsak itt, és ekkor megrendezésre kerülő „Szarvasmarha húsok és hortobágyi halak világbajnokságát”, melynek keretein belül a Kilenclyukú híd lábánál, a Hídivásárban és a Hortobágyi Csárda udvarán bárki megkóstolhatja a magyar szürkemarha húsából és a hortobágyi halakból készült ételspecialitásokat.
Nagyszerű lehetőség, hogy minél többen megismerjék azt az ízvilágot, és élményt, ami kiváltotta belőlem azt a nagyfokú érdeklődést, hogy ezzel a témával kimerítően, és hosszú távon foglalkozzam.
Csak egy érdekes statisztika a mai esszé végére: a magyar ökológiai gazdaságokban előállított élelmiszerek mintegy 20 %-át fogyasztjuk el itthon, a többit más országokban. Milyen rettentő pazarlás ez főleg annak tükrében, hogy a hitvány külföldi áruktól (nagy tisztelet a kivételnek!), csak úgy roskadoznak az áruházakban a polcok.
Hogy mely éttermekbe és húsüzletekbe kerül hortobágyi bio szürkemarha tőkehús, valamint egy kis szürkemarha történelmi áttekintés, a következő részben.
A hortobágyi bio húsok hentesüzletéről külön számolok be, a teljes kínálatra, árakkal együtt kitérve.
Ezt követően pedig jönnek a szürkemarha, racka és mangalica ételek és receptek, valamint további figyelemre méltó bio alapanyagok és élelmiszerek.

Azért közben főzök még ezt is, azt is, hiszen nálam fő a változatosság.

3 megjegyzés:

  1. Dátumokat nem tudok, de Nürnbergben van egy szobor a magyar szürkemarháról. Valami háború utn majdnem éhen haltak a városlakók, amikor egy csorda szürkemarhát hajtottak arrafele a magyarok. Az nem biztos, hogy pont nekik, de ez mentette meg őket, megették a magyar szürkéket és megmenekültek.

    VálaszTörlés
  2. gondaanyu: talált, süllyedt:-)
    Fentebb van a kép, arról a bizonyos szoborról, amire Te is emlékszel, a XVII. században tűzvész pusztított Nürnberg városában, és az arra hajtott magyar szürkék mentették meg csakugyan az életüket. Ennek tiszteletére állították a szobrot.
    Az csak további érdekesség, hogy a bio hús/öko kontroll központja is Nürnbergben van BCS Nürnberg Öko-Garantie Gmbh.
    A mai, következő részben egy fél mondtatot említek a nürnbergi "életmentésről", már szerkesztem az anyagot, reményeim szerint ma felteszem:-))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails