Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. augusztus 5., csütörtök

Ismeri mindenki a „fogóst"? Avagy divatban van még a szalonnasütés?







Nálam mindennek története van. Így, hát végigmesélem.
Két hete voltunk a férjemmel egy baráti boresten, Kaló Imre kézműves borait kóstolhattuk meg, megfűszerezve a borász szellemiségével. Mindkettő lenyűgözött.
Mikepércs városa, a magyar hagyományokat követő debreceni vadászemberek szervezték a szűk és zártkörű rendezvényt, a vacsorához a bio szürkemarha alapanyagot a „Bio Hortobágyi Hús” biztosította, de az estről külön szeretnék majd megemlékezni.
A városi jegyző Úr főzte saját kezűleg a marhapörköltet, azóta sem tudok „szabadulni” a csodás gasztroélménytől.
Azonnal akcióba léptem, hogy beszerezzek a páratlan alapanyagból és tágítsam a hagyományos magyar ételek körét a konyhámban hortobágyi szürkemarhával.
El is határoztam, hogy a Nemzeti Gulyás Napon egy ilyen szürkemarha étellel rukkolok elő, de előtte próbafőzést végzek.
Megrendeltem hát, a megfelelő húsokat és kimentem Hortobágyra a bio hortobágyi szürkemarha, racka, bivaly, mangalica húsokat forgalmazó boltba. Az itt szerzett tapasztalataimról is külön készítek egy képes beszámolót.
Már mindent megkaptam és fizettem is, amikor odafordultam a lányomhoz, hogy - az öcséd holnap jön haza, imádja a szalonnasütést-, vigyünk egy darab bio mangalica fehér, sós szalonnát és szervezzünk egy jó kis szalonnasütést. A sajátvágású füstölt mangalica szalonnámból van még egy féltve őrzött darabka, csakis különleges alkalmakra.
Loki meccs volt tegnap, így a fiúk elmentek meccset nézni, én pedig felhívtam két barátnőmet, hogy jöjjenek át gyerekekkel szalonnát sütni. Szeretem ezeket az „asszonyok és gyermekek” programokat, mert megvan a nagyszerűen sajátos töltete.

Akinek van jó szalonnája - vagy maga tesz érte, vagy lehetősége adódik ilyet beszerezni -, az tudja, hogy minden cseppje kincs, ezt nem pazaroljuk úgy, mint az „ocsó bótit”.
Ha magad állítod elő, akkor kemény munkával fizetsz érte, ha veszed, akkor legalább annyi pénzt adsz érte, mint a csirkemellért. Amúgy pedig, ki az, az elvetemült, aki képes lenne nemes alapanyagokat elvesztegetni?
Amikor régen, ilyen nemes szalonnafélékkel kapcsolatba kerültem, akkor jöttem rá, hogy az egyik legnagyszerűbb találmány a „fogós”, vagyis a kézi szalonnaprés, mely biztosítja, hogy a szalonna garantáltan, hulladékmentesen kerüljön felhasználásra, a szalonna sütésnél.
Akinek van gázégője, az egész évben élvezheti a szalonnasütést, nem csak nyáridőben, ezzel az eszközzel.
Gazdaboltokban lehet kapni, hasonlít a kézi ostyasütőre, csak nagyobb és még masszívabb.

Előkészítettem a grill partit, csinosítottam néhány kis fehér szalonna darabot a klasszikus szalonnasütéshez, szeleteltem a füstölt szalonnámból a fogóshoz, ehhez még karikáztam egy kis jóféle parasztkolbászt, mert mi ezt a szalonna darabokkal együtt tesszük a présbe. Tettem a tálra mangalica grillkolbászt, sok-sok lilahagymát, néhány újhagymát, paradicsomot és zöldpaprikát. Citromos limonádét kevertem cukorsziruppal, friss citrommal.





A kenyeret ez úttal nem én sütöttem, hanem a debreceni „Magyar pékség”-ben vettem, 3 kg-osban sütik a hagyományos, foszlós fehérkenyeret. A gyermekkoromra emlékeztető termékeket készítenek, a kézműves magyar bor, bio hortobágyi szürkemarha mellett, ezt a pékséget is be fogom mutatni egy alkalommal.
Legutóbb Csúcsragadozó oldalán olvastam egy kézműves pékségről Pilisen, akkor elhatároztam, hogy a környezetemben arra érdemesnek ítélt munkásságokról én magam is képriportokat készítek.
Magamból kiindulva, vegyük észre magunk körül ezeket a termékeket, tudatos vásárlóként támogassuk a létüket, ráadásul a legnagyobb haszonélvezői mi vagyunk, ha ilyenekből főzünk, ilyen ételeket és italok eszünk és iszunk.

Legkevésbé a bevitt kalória mennyisége érdekelt, amikor ezt a szalonnasütést megszerveztem, a boldog, és mozgásban gazdag életmód maximális prevenció az ilyen esetekre.





Volt fogós, szalonnasütés, friss limonádé, móka és kacagás. A szalonnák után, pedig nyársra tűzött pillecukrot sütöttünk, Nellike, az egyik legkedvesebb barátnőm hozta a know how-al együtt:-)



A maradék profiterol is terítékre került a vacsora végén, majd beszélgettünk a vasárnapi szürkemarha próbafőzésről, melyen most már a kedvenc szomszédaink is időben itt lesznek.

Ugye mindenki készül az augusztus 28.-i Nemzeti Gulyás Napra, és megfőzi otthon, vagy a kertben, vagy éppen ahol van, családi vagy baráti körben, a maga gulyását (pörköltjét, lecsóját), hogy ezen a napon – a krémleveseket, a patiszonokat és olasz tésztákat egy rövid időre félretéve -, együtt, és mégis egymástól függetlenül, hódoljunk legkedvesebb és legnemesebb nemzeti ételeink hagyományos élvezetének.

11 megjegyzés:

  1. Hű ne is mond imádom, és most nyaralás alatt mi is sütöttünk szalonnát :)

    VálaszTörlés
  2. Szalonnát sütni mi is szoktunk; a gyerekek szeretik a tüzet és a sült szalonnát is, jól meg lehet beszélni, mi volt a héten.
    A palóctémát kicsit érintve, én a gulyáslevest szoktam sok zöldséggel, sőt, ha van rá idő, nem bográcsban, hanem kemencében készíteni: az öntöttvas fazekat, benne a hússal, zsírral, hagymával beteszem a nem túl forró kemencébe, egy idő után teszek hozzá sok zöldséget, ami épp van a kertben (akár patisszont is :) ), felöntöm vízzel és visszarakom még egy időre.

    Ez a hortobágyi szürkemarha érdekelne; májusban voltunk ott, rá is kérdeztem, lehet-e kapni a gyönyörű szürkemarhákból egy kis darabot valahol - de azt mondták, nem.

    VálaszTörlés
  3. Amúgy ez a gulyásnap nem hülyeség; 27-én este meg lehet tartani? :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves muskotály küvé: évek óta terveztük egy jól funkcionáló kemence elhelyezését a ház környékén, csak túl bonyolítottuk a tökéletes elhelyezést, most pedig várom, hogy elhaladjon a gazdasági válság, első projektként van betervezve.
    Ha lenne, kemencés ételekkel lenne tele az oldalam.....úgyhogy megértelek, hogy a gulyást a kemencében főzöd, és a patisszont is megbocsájtom:-)))))
    Évek óta lehet kapni bio szürkemarhát Hortobágyon, nem is értem, hogy miért csak most "keveredtem ebbe bele", hiszen évek óta látom a táblát a 33 mellett kitéve.
    A hentesüzlet olyan mint a patyolat, a húsok európai szinten vannak bontva, gyönyörű a húsválaszték, de nincs roskadásig tömve, nem hiába, ha az én fajtám is csak most ért el oda...
    Meghatározott napokon bontják az állatokat, így érdemes odatelefonálni és megrendelni az adott húsfélét, mert egy étterem elviheti a készletet.
    Nekem van telefonszámom, egyébként vissza megyek majd fényképezni, és beszélgetni egy kicsit, csak most siettem, és mindent leírok magáról a gazdaságról és a húsboltról is, telefonszámmal és címmel.
    Illetve, hogyha szállítanak valahová az országon belül, akkor azt is leírom.

    Nekem azért tetszik a Nemzeti Gulyás Nap, mert ez az egyén elhatározásán múlik, és nem szükséges hozzá más, mint hogy érezzük azt, hogy a mi népségünk most otthon, vagy bárhol máshol, a nemzeti eledelünk ünnepe alkalmából ezt megfőzzük, és megesszük a szeretteink körében. Akár Karácsonykor, egy más összefüggésben.
    Biztosan eltart az a 27.-i gulyás nap nálatok is 00:01 percig:-))))
    Amúgy többféle erdei gombával akarom elkészíteni a pörköltöt (vargánya, rókagomba, kucsmagomba, csiperke), Mikepércsről hozom a házipaprikát, mert ott sokkal mélyebb színű, mint az én szegedi paprikám. Onnan hozom a házi tarhonyát is, mert csakis azzal lesz föltálalva, többféle finom házi savanyúsággal.
    Előtte megsütöm a díjnyertes leveles sajtos pogácsámat, lehet ettől nagyszerűbb egy Nemzeti Gulyás Nap?

    VálaszTörlés
  5. nálunk mindig is "divatban" volt a szalonnasütés, a fogóst viszont most látom először.... ♥

    VálaszTörlés
  6. A 33-ason merre van a bolt, ill. nem tudod, szombaton nyitva van? Hétvégén arrafelé tervezünk menni, benéznék.
    A paprikával vigyázz: a sötétebb szín attól van, hogy nem darálják bele a magot. A mag világos színű, viszont sok benne az olaj, így jobban eláll a magos őrlemény, a színező hatása pedig ugyanolyan. De a legjobban akkor jársz, ha egész csöveket veszel, és felhasználás előtt (pl kávédarálóval) frissen őrölsz. Így a magtartalommal is tudsz variálni, szerintem marhahúshoz jobb a kevés magos, míg csirkéhez, ... a maggal együtt darált stb, mindenesetre ízlés-szándék kérdése.

    VálaszTörlés
  7. Hortobágy belterületén van a bolt, a főút mentén nagy tábla mutatja, ha Bp. felől jössz, a bal oldalon, van. Nem sokkal a híd után.
    Egyébként a hivatalos adatok:
    Hortobágy, Czinege J. u. 1. Tel: (52)589-110.
    Nyitva: keddtől-péntekig 10-17-ig. Szombaton 7-13-ig, vasárnap és hétfőn zárva.
    Mindenképpen hívd fel a boltot és beszéld le velük, hogy mit szeretnél venni, és mikor érkezel, mert zárás előtt egy órával már a dolgozóknak ajánlják fel a friss húst.
    Sajnos hétvégén a Tiszán leszünk, szívesen segítettem volna, hogy, ha nem értek ide szombaton zárásig, akkor én elhozom és Debrecenben átveheted tőlem.
    Ha tudok valamiben segíteni, azért szólj feltétlenül, jó?
    Most a szegedi paprikámat használtam, mert a héten kapom meg a mélyebb színű mikepércsit. Kíváncsi leszek a különbségre, mert 28.-án azzal főzök, egyébként lehet, hogy gulyás lesz belőle, sok zöldséggel:-)
    Még sohasem kérdeztem rá, hogy melyik paprika miért ilyen, vagy olyan színű, illetve még nem jutott eszembe, hogy frissen őröljem. Köszönöm a továbbképzést, minden nap tanulok valamit Tőletek. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  8. Szia Andrea! Jó, hogy hallok újra felőled! Nagyon kedves nyíregyházi barátainktól vettük át a "fogóst", azóta nagy házi kedvenc. Olyan kevesen ismerik, hogy mindenképpen szólni akartam róla. Muszáj, hogy néha beleférjen egy kis jóféle szalonna és zsíroskenyér:-)

    VálaszTörlés
  9. Egyébként fogóst már láttam, de nem gondoltam, hogy szalonnához használják. Erdei Ferenc könyvében van egy érdekes módszer: a szalonna lapos felén az egyik saroból több irányba, majdnem végig késsel barázdát húz, (úgy néz ki a szalonna, mint egy napóra), így azon a sarkon folyik le a zsír. Én még nem próbáltam...

    VálaszTörlés
  10. muskotály küvé: arról nem is írtam a bejegyzésben, hogy a fogósban maradt ropogós szalonna és a ropogós szalonna, a ropogós kolbásszal milyen finom! Minden karéj kenyérhez jut két-három darab.
    Télen sem rossz a feeling, amikor eszünkbe jut, és a wokégőn rendezzük a szalonnasütést:-)

    A "napórás" megoldás is érdekes lehet, az ember mindent kitalál, hogy jól ki tudja sütni, a jó szalonna zsírját.... ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  11. Thank you for the auspicious writeup. It in fact was a amusement
    account it. Look advanced to far added agreeable from you!
    By the way, how can we communicate?

    Stop by my web blog; laser cellulite treatment

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails