Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. június 30., csütörtök

Fokhagymás-kapros fetával és lilahagymával töltött lángos





Mostanában már másodszor kerül nálunk lángos terítékre, a kisfiam egyik kedvence lett. Készítettem hagyományos feltéttel, lilahagymás raitaval, most pedig megtöltöttem.

Hozzávalók 8 nagyobb lángoshoz:

50 dkg kenyérliszt

25 dkg héjában főtt, áttört krumpli

2 dl langyos tej

3 dkg élesztő

1 teáskanál porcukor

3 teáskanál só

1 dl langyos víz

1 evőkanál növényi olaj

A tejben a cukorral megfuttattam az élesztőt. Közben kelesztő tálba szitáltam a lisztet és elkevertem a sóval. Végül minden hozzávalót felhasználva tésztát gyúrtam. Alaposan megdagasztottam és egy órán át hagytam kelni a hideg sütőben (itt is kb. 26 C fok van). Lisztezett felületre borítottam, 8 részre osztottam és kis cipókat formáztam, majd letakarva hagytam még keni fél órát.

Már napok óta „zavart” egy kis darab, maradék feta a hűtőben, ez volt az ihletadó. Volt egy kis maradék felvágott lilahagymám a raitás változatból, mivel ott nagyon bevált a lángoshoz, ez is „előkerült". Fokhagyma nélkül nincs lángos, ez az összetevő egyértelmű volt. A kaprot pedig azért választottam a fekete olajbogyó helyett, mert jó barátságban van a lángossal és olyan ízt akartam még belevinni, hogy legyen határozott gerince az ételnek.

Egyszerűen összekevertem a hozzávalókat és a lángost nem félbehajtva, hanem a tölteléket két lángos közé téve alkottam meg egy dupla, töltött lángost.

Amikor szépen megsült az egyik oldala, addigra teljesen jól meg lehetett két lapát segítségével fordítani, így sikerült mindkét oldalán közepesen forró olajban szép barnára sütni.







A lányommal ketten lakmároztuk be. Finom is és mutatós is lett!


8 megjegyzés:

  1. úú ezt meg kell sütnöm.... még ma :o

    VálaszTörlés
  2. Ez mindent visz! Vedd úgy hogy ezért a fogásért a blog-társadalom összes díját odaítéltem!

    VálaszTörlés
  3. Valóban mindent visz, isteni lehet, igazi ízbomba.

    VálaszTörlés
  4. Ez a lángos nagyon nagyon ött van :) EGyszerűen beleszerettem :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Lányok! Örülök, hogy tetszik a töltött lángos. Tényleg nagyon finom volt! ;)
    No, és köszönöm szépen a nagyon kedves szavakat! Az alkotás öröme után jól esik az elismerés ... :)

    VálaszTörlés
  6. Hiszek Neked :-)

    Egyszer megkóstolnám :-P

    VálaszTörlés
  7. Hmmm...holnap ez lesz nálunk az ebéd, valami leves után...talán csak annyit változtatok, hogy félbehajtom, mint a calzonét. Család már nagyon várja!! :o))

    VálaszTörlés
  8. Elkészült, elfogyott... nagyon finom lett, családom csókoltat!! :o))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails