Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. október 27., csütörtök

Pizza calzone fokhagymás-friss oregánós pizza tésztával, többféle sajttal és paradicsommal







Ritkábban, de készítek töltött pizzát is. Szó, ami szó, azzal, hogy egyszerűen befedjük a tésztával a pizzát, a klasszikus pizzától eltérő végeredményt kapunk. Egy hatalmas pizzabatyut, amiben szaftossá és krémessé válnak a betétek, a tészta pedig ropogósra sül. Éppen ezért szeretem másnapos vagy harmadnapos tésztából készíteni, mert az a tapasztalatom, hogy a kisült pizza tészta ropogósabb, ha „túlkel” egy kicsit a hűtőben.

Most egészen rusztikus betétek kerültek a calzoneba, a paradicsom és a sajt alkotta a töltött pizza ízvilágának gerincét. Egy kis főtt sonka is került bele, de vegetáriánusok, vagy nem vegetáriánusok is nyugodtan elhagyhatják, mert nem vesz fordulatot tőle a végső ízélmény. Jóféle, francia főtt sonkám volt, az Intersparban vettem a borhetek alatt, nekem bekívánkozott a betétek közé.

Fűszerkertemben még mindig csak úgy burjánzik a friss bazsalikom, addig amíg kaszálni lehet, minden vele összhangban lévő ételbe ezt teszem.

A fokhagymás-friss oregánós pizza tésztát, és a zöldfűszeres paradicsomszószt is bemutattam már, úgyhogy nem térnék ki rá még egyszer.

Két adag tésztából készült most ez a kétszemélyes calzone. A többi betét ízlés szerinti mennyiségben, vagy a képeken megszámolható.:)

A pizza tésztát kinyújtottam nem túl vékonyra, az egyik felét megkentem a paradicsomszósszal. Erre került a koktélparadicsom, az összevágott szárított paradicsom és a mini mozzarella golyók. Most a csíkokra vágott főtt sonka következett, majd a csíkokra vágott friss bazsalikom. Egy kis morzsolt oregánóval megszórtam és reszeltem rá bőven pecorinot, ami természetszerűen parmezánnal kiváltható.






Ráhajtottam a töltelékre a pizza tészta másik felét és most nem villával lenyomkodva rögzítettem, hanem annyira visszatekertem a tésztát, hogy remélhetőleg lezárjon. Hasonlóan, mint amikor sajttal töltött szélű pizzát készítek, esetleg érdemes itt megnézni.

Most enyhén bevágtam legyezőszerűen a batyut, hogy a sütés közben keletkező pára távozni tudjon, ne áztassa el a tésztát. Ne feledkezzünk meg arról, hogy sok friss paradicsom is került a batyuba.

Olívaolajjal spriccelt, kukoricaliszttel megszórt tepsin, 220 C fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 percig sütöttem, amíg enyhe barna színt nem kapott a tészta.





A tészta ropogós, a töltelék szaftos, ízletes és illatos volt, szerintem a látvány sem rossz. Frissen forrón falatoztuk be ebédre a férjemmel.

Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy amikor egy nagyobb adag pizza tésztát bedagasztunk, akkor két-három napra megoldjuk az ebéd vagy vacsorakérdést, hiszen számtalan variációban használható fel.

Érdemes benézni korábbi pizza receptjeim közé is, hiszen nem csak klasszikus pizzákat sütök, hanem sajttal töltött szélűt, mini pizza fánkokat, és pizza dogot is készítettem már, a felsorolás teljessége nélkül.

4 megjegyzés:

  1. Ez is nagyon jól néz ki, imádnám :)

    VálaszTörlés
  2. Megadom magamat. Hamarább fogok ki én a dicsérő szavakból, mint Te az új ételekből :-)

    VálaszTörlés
  3. Ráadásul (a formájától eltekintve) rokonságban állhat a már emlegettem Brique-kel. Aminek van ugye tojásos-zöldséges és húsos változata is.
    Az is ugyanígy zárt (ámbátor szögletes) tésztafélében sül.

    VálaszTörlés
  4. A legújabb spanyol tortilla receptemnél emlegettem, hogy számtalan hasonló ételféle megtalálható a különböző nemzetek konyháiban.

    A kedvencem a (mondjuk rucás vagy ludas)kása - paella - rizottó trilógia, de nyilván körülnézhetnék még más népségeknél is, rizs ügyben.
    Vagy az emlegetett: frittata - tortilla - rösti, tócsni ...
    No, és a pizza - quiche - kenyérlepény és társai.
    Még sorolhatnám! :))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails