Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

A Nem vagyok mesterszakács weboldalakon (nemvagyokmesterszakacs.blogspot.hu, nemvagyokmesterszakacs.hu) található valamennyi információ (képanyagok, bejegyzések, receptek, leírások) valamint az oldal grafikai szerkezete kizárólagos tulajdonomat képezik, melyek a szerzői jogról szóló 1999 évi LXXVI törvény szerint teljeskörű szerzői jogvédelem alá esnek. Ezek felhasználása, feldolgozása, terjesztése, tárolása a jogtulajdonos kifejezett írásbeli hozzájárulása nélkül a szerzői jogok megsértését jelenti és jogkövetkezményeket von maga után.

A nem saját tartalom tekintetében forrásmegjelöléssel élek.

2010. november 24., szerda

Jól bevált konyakos kacsamáj pástétomom és "Les Halles" tatárbifsztek még fűszeresebben










Nagyjából ezzel a menüsorral évente egy-két alkalommal látok vendégül barátainkat. Éttermi beszerzésből első osztályú, 2 kg-os bélszínt kapok, valamint kacsa, és libamájat nagykereskedelmi áron.
Minimum 10 fős vendégség esetén készítem ezt a menüsort, hiszen így a bélszínt egyszerre felhasználom, 10 főre elégséges fél kiló kacsa, vagy libamáj pástétomnak, ha a bélszínből tatár bifsztek is készül. Durván 10 dkg előételt kalkulálok fejenként, ebből mindig kijövök még egy kis maradékkal is másnapra.
A hízott májból készült pástétomokról úgy beszél mindenki, mintha valami földöntúli képesség szükségeltetne hozzá, szerintem nagy tévedés, az egyik legsikeresebb vendégváró, rutin előételem. Szerintem majdnem, hogy elronthatatlan, pofonegyszerűen elkészíthető, rendkívül mutatós, ízletes, és a vendégek elkápráztatása garantált.
A májat érdemes egy éjszakán át tejben áztatni, majd ki kell zsigerelni. A zsigerelésről már a Hétköznapi ínyencségek: fűszeres szűzsteak, külön sült kacsamájjal, Tokaj-hegyaljai furmintban posírozott almával bejegyzésemben írtam, én például (kizárólag erre, és csirkepucolásra használt) szemöldök csipesszel zsigerelek. Követem az inakat, addig bontom a májat, ameddig muszáj ehhez, a könnyen eltávolítható hártyákkal együtt megszabadulok ezektől a fölösleges részektől. Ez esetben vissza sem kell csomagolnunk a májat, egyszerűen felkockázom és keverőtálba teszem.
Frissen őrölt pástétom fűszerkeveréket készítek, fél kiló májhoz most 2 borókabogyó, 2 szegfűbors, 10 szem zöldbors, szűk teáskanál kakukkfű és majoránna, késhegynyi őrölt babér és szerecsendió. Két tojást ütök hozzá, most a desszertből maradt még egy tojásfehérje, azt is nagy lelki nyugalommal adtam hozzá. 3 cl konyakot öntöttem hozzá, egy teáskanál sóval jó ízesre sóztam, sem a családom, sem a vendégeim nem kedvelik az ízetlen májat. Hozzáteszem, Franciaországban is csak ízletesen sózott májpástétomot szolgálnak fel, úgyhogy ez nem magyar szokás. Tévhit, hogy a hízott májban kárt tenne a só, ez más májfélékre igaz, mint például a sertés, vagy borjúmáj.
Alaposan turmixolom a pástétomot, majd vékony bacon csíkokkal kibélelem a pástétomformát, megtöltöm a híg nyers pástétommal a formát, a bacon szeleteket csinosan ráborítom duplán, a fölösleges bacon rész egyszerűen ollóval levágom.
Vízfürdőben, 150 fokon , kb. 40 percig sütöm a pástétomot, addig, amíg kicsit meg nem emelkedik, és a bacon közepesen át nem sül.
Kiveszem a sütőből, hagyom szobahőmérsékletűre hűlni, alufóliával befedem, és kilós liszt, vagy cukor csomagokkal tömörítem. Egy éjszakán át a hűtőben tartom, értelemszerűen, ezt a fogást előző nap készítem el.
Csak az utolsó percben tálalom ki a pástétomot, életlen késsel elválasztom a formától, fejére fordítom, „kiütöm” belőle a hideg pástétomot. Én nem szeletelem vékonyra a pástétomot, nekem így gusztusosabb és ízletesebb is, egy szelet körülbelül két pirítóshoz elegendő.
Most egészen frissen és egyszerűen tálaltam, semmi hókuszpókuszt nem alkalmaztam, zöldpaprikát karikáztam, datolya paradicsomot feleztem, és egyszerűen, ízlésesen elrendeztem.














Egy középkorú nem mesterszakácsnő miért is ne a középkorú mesterszakácsok szakirodalmához vonzódna, ráadásul a hasonló temperamentummal megáldottakhoz, tagadhatatlanul Gordon Ramsay, Giorgio Locatelli, és még közülük is kiemelkedő módon Anthony Bourdain konyhai és írói stílusához vonzódom leginkább. Egyszóval a szakácsmesterség nemzetközi fenegyerekeihez. A Les Halles féle tatár bifsztek receptje azonnal megtetszett, amikor először olvastam, bár tisztában voltam azzal, hogy némi fűszert magamból is muszáj lesz hozzátennem.

60 dkg bélszínt ledaráltam, durvára is vághattam volna, de a gyerekek miatt a darálás mellett döntöttem. Két evőkanál dijoni mustárt és ketchupöt, egy evőkanál Worchester és Tabasco szószt, 3 cl konyakot, fél dl saláta olajat, 6 szem lecsöpögtetett és összevágott kapribogyót, egy evőkanál szardella pasztát, egy kisfej nagyon apróra vágott vöröshagymát, és egy közepes darab, házi csemegeuborkát, frissen őrölt borsot, egy teáskanál sót, egy tojássárgáját, egy teáskanál piros fűszerpaprikát és majoránnát, egy kis csokor apróra vágott petrezselymet adtam hozzá.





Tökéletes lett! Közvetlenül a vendégsereg érkezését megelőzően készítettem el.
Külön tálkán karikára vágott zöldpaprikát, félbevágott datolya paradicsomot, másik tálkában pedig vékonyra szeletelt lilahagymát szervíroztam hozzá.
Mindig készülök hófehér szendvicskenyérrel, és magvassal is, az a tapasztalatom, hogy teljesen kiegyenlítetten fogy. Lurpak vajat készítettem még az asztalra a tatárhoz, és az éhes vendégek már repülhettek is az asztalhoz.
Elárulom, a főétel Wellington bélszín lesz, így érthető, hogy a tudatosabb vendégek nem merítették ki a 10 dkg-os fejadagot, bármennyire is vonzó volt az előételek kínálata. Direkt úgy időzítettem, hogy a bélszín csak az előétel elfogyasztása után kerüljön a sütőbe, ugyanis a vendégek részéről előnyösebb némi várakozás, mint a „jaj Istenem, már most nem fér egy falat sem belém”. Különösen, ha efféle attrakcióval készülünk.

Csak ajánlani tudom ezt az előétel kínálatot, a vendégeim „szakmabeliek”, és ínyencek voltak, úgyhogy megelégedésük érte a pontot.

A tatár szinte teljesen elfogyott, a kacsamájból valamivel kevesebb, mint egyharmada maradt meg. Ha most így utólag elárulom, hogy már idáig két „fogást” kihagytam, amit előre elterveztem, akkor jogos az, amikor a férjem minden vendégség előtt megjegyzi: drágám ne vidd túlzásba az ételeket, készíts kevesebbet, és inkább pihenj.
Nos, a már az előszobában felkínálandó köményes-füstölt sajtos leveles pogácsát hagytam el idő és energia szűkében, valamint a kacsamáj pástétom mellől a kibédi lilahagymából készült hagymalekvárt. Így utólag senkinek sem hiányzott egyik sem, viszont mindkettőt hamarosan bemutatom. Viszont, ha az édes hagymalekvárral szolgáltam volna föl a májpástétomot, akkor egy fél deciliter marsala, vagy madeira bort is adtam volna a pástétomhoz.
Legközelebb a főétellel, a Wellingtonnal folytatom.

61 megjegyzés:

  1. Mikor nyit a vendéglőd? :-)))
    El is olvasom majd, de most sürgős mennivalóm lesz, ezért is keltem korán. Na jó: relatíve.
    Bea éjszakája remélem a továbbiakban is nyugodalmas volt. Vigyázz magadra, Fiam, ebben a telesedő időben! Elvégre hét végére havat is ígértek - igaz, csak északon meg nyugaton :-)
    NeVaMeSza, a nyugalom mindenkinek hiányzik néha, - de ha megvan, az ember nem tud mit kezdeni vele - legalább gyakorta.
    Érdekes módon Japán embernek jutott eszébe (meg a pénztárcája is elég jól bélelt volt hozzá...), hogy a kertje végében építsen fel egy zenehallgató házikót... A technikai részletekbe nem mennék bele, de nagyon sokba kerülhetett, még ottani mérce szerint is...
    Ráadásul az ilyesmit nem arra tervezik, hogy "villogjanak" vele :-)
    Egyetlen dolog miatt nem irigylem: az ottaniak (a zene hangkaraktere miatt) egészen más hangvilágot kedvelnek - nem is véletlen, hogy egyes cégek Európában tervezett hangfalakkal árulják máshol a termékeiket...

    VálaszTörlés
  2. Nevamesz, muszáj lesz kitanulnod a varázslást és minden ételedből egy adagot elküldeni nekem. Nem baj, ha másnak nem fog jutni, nem fogok haragudni miatta :)

    Mormogi, totál-brutál éjszakám volt, túlpörögtem magam, semmit nem pihentem, most sem tudok, szerintem pár óra múlva elájulok - ahogy szoktam. Nem baj, azután tudok jó mélyen aludni, remélem este nyolcra felébredek.

    VálaszTörlés
  3. " 2 borókabogyó, 2 szegfűbors, 10 szem zöldbors, szűk teáskanál kakukkfű és majoránna, késhegynyi őrölt babér és szerecsendió. "

    Ez a beszég, sok-sok finom fűszer. A máj csak a hordozó alapanyag... mmm.... már ezért érdemes volt visszajönni (az Internetre) :-)

    Az előbb azt is írtam, hogy csodás a terrin-technikád. Csak elnyelte a blogspot :-(

    VálaszTörlés
  4. beszéd nem beszég - félszemmel azt lesem, mikor tűnik el a szöveg.

    Szerintem megpróbálhatnád kivenni az ellenőrzést (captcha), legfeljebb visszállítod ha csődbe fúl.

    :-)

    VálaszTörlés
  5. Skandikamera: Isten hozott újra nálam!
    Lesz mit olvasgatnod, úgyhogy rajta!....:-)))

    Végre megtaláltam a megjegyzéseknél a szóellenőrzést, most átállítottam, várom, hogy kommenteljetek és referáljatok....hozzáteszem, hogy ettől már nincs egyszerűbb beállítási lehetőség a blogspoton...:-(((

    Köszönöm a kedves dícséretet, vannak ételek, melyek egyéniséghez kötődnek....ez a terrine, ez kötődik hozzám....minden vendégem odavan érte, még soha nem sikerült rosszul....a pástétomokat nagyon érzem....:-)))

    Drága Beus! Kizárólag virtuális élményekkel szolgálhatok, de abban is nagyon élethű vagyok....add át magad az élvezetnek....van, hogy így jobb, mintha a valóságban is megkapnád!...és ez már csakis rajtad múlik...:-)))
    ...köszönöm szépen a lelkesedésedet ételeim tekintetében!...:-)))

    Délután azért nézz be, ha teheted, addigra már én is egyenesben leszek a dolgaimmal!

    Kedves Mormogi! Minden nap elkápráztatsz minket valami újdonsággal, zenével....csak köszönni tudom, Isten tartsa meg jó szokásodat!
    Két maraton között azért nézz be!...:-)))

    Kedves Jutka! ...nem magamat dícsérem, hanem az ételt, nagyon-nagyon finom volt!

    VálaszTörlés
  6. Aludtam egy kicsit, most várom a leveled.
    Hogyne lennék lelkes?! Szeretem a tehetségeket az élet minden területén. Aki/ami jó, az jó és el kell ismerni!

    VálaszTörlés
  7. Juhé!
    Egyszerűbb lett kommentelni!
    Próbáljam meg én is Csn-nél kikapcsolni, amit ki kell?

    VálaszTörlés
  8. Halihó! Csak benéztem egyetlen percre, mert még most vacsoráztatok...

    Viszont este a Zuram elmegy az erdélyi barátaival beszélgetni, de addigra már lehet, hogy mész dolgozni...
    ...megpróbálok nemsokára visszatérni egy kicsit, és írok levelet is...bocsi...:-(((

    VálaszTörlés
  9. BeaFiam, legyen ma nyugodtabb az éjszakád, és mélyebb a gyermekek álma…

    NeVaMeSza, azért a varázslást megtanulhatnád, még jól jöhet egyszer :-) Nekem csak annyi a vígaszom, hogy a virtuális evés nem hízlal :-) Vagy mégis?…

    Skandi, itt is szép jó napot Néked!

    Enchantée, hol bújkálsz? Te is hiányzólistán vagy :-)

    VálaszTörlés
  10. Mormogi Papa: ...nem is dícséred, hogy nem vizsgáztattalak ma az ABC-ből?...ráadásul összevissza?...:-DDD

    Ez a Skandi a varázsló! Megjött, és máris megreformálta a kommentelést!

    Igaz, Te erősködtél többször is, csak nekem nem esett le, hogy én tudom állítani...:-DDD

    VálaszTörlés
  11. Mormogi Papa:...szerintem minden élvezet meglátszik rajtunk...vagy így, vagy úgy!...:-DDD

    VálaszTörlés
  12. Kedves Nevamesza!
    Bocsácsááá meg, de én nem zavartatom magam … Te már a kacsamáj pástétomnál és a tatárbifszteknél tartasz, előttem pedig -még mindig!- a köményes, juhtúrós lebbencstészta felhőn csücsülő kakas perkelted huncutul szemérmes falatjai kéretik magukat. Igérem, nem fognak csalódni bennem. Épp’ ezért, juszt sem hagyom sürgetni magam!... Mert emléke nincs már annak az időnek, amikor én ilyet ehettem!...
    …Miután a köményes olvadt juhtúróval bársonyosan bevonódott, ruganyosan puha lebbencstészta utolsó falatját is eltüntettem tányéromról és a kakascsontok maradék, búcsúzó ízeit is ki nem szopogattam, nem tekintem befejezettnek ennek a fogásnak az élvezetét!... Sőt!, csippentett kenyérdarabokkal ki-tun-ko-lom (felénk úgy mondják „kimászkálom”) a tányérból a finom, sűrű, piros szaftját ennek a mennyei kosztnak!... („Igen, nincs is más értelme az életnek, csakis a szaft. Ételben, nőben egyaránt.” CS-Sz. A.)
    … Úgy hogy talán holnap, vagy inkább holnapután kerekedhet jógusztusom ezekhez a mostani posztodban feladott, csodás étek-készítményekhez!... :))))

    VálaszTörlés
  13. Drága Spájzcetli!
    Neked itt mindent szabad! Egyébiránt megértelek, a fent nevezett ételnek a repertoáromban nincsen párja! Élvezd ki kedved szerint, én addig tálalom a következő étkeket, akkor kóstolsz tovább, amikor jól esik!

    (Most elszaladok a férjemmel a Pálmába, és perceken belül visszatérek, ha még benéznél:-)

    VálaszTörlés
  14. ...ooohh! debreceni Pálma!... Hamvas ifijuságom alig kopott egyik szép emléke... Kellemes ellevések barátokkal, sörökkel, lányokkal...

    VálaszTörlés
  15. Most is a(z egyik) legjobb hely Debrecenben, vasárnap Pista is a vendégem volt, aki a Pálmát üzemelteti már évek óta, a gyermekkori barátnőm férje...tőle vannak a fantasztikus alapanyagok, a bélszín és a kacsamáj. Legközelebb borjúpofát fogok tőle hozni, az sem lesz egy utolsó attrakció...készülök már rá egy ideje...
    Úgy emlékszem, hogy kedveled a borjúpofát is, valami különlegeset fogok belőle készíteni.

    ...barátok, sörök, lányok...dolce vita!...:-)))

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok! Ma őrültekháza volt a cégnél, családban szintúgy, kicsit ki kell pihennem magam... :S
    A májacskát bármilyen variációban nyamizom/nám, de a bifszteket nem hiszem, hogy meg tudnám enni...
    Végre az urak is feltörekvő létszámban képviseltetik magukat! :)))
    Szép estét Nektek!

    VálaszTörlés
  17. Chanti, de jó, hogy benéztél!...nálam is őrültek háza volt ma, ezért méginkább örülök, hogy mindenki benézett!
    Mostmár egészen jó a nemek aránya, akár zenére is bulizhatunk!...:-))))

    Mi legyen a buli menü? A vendégeké a választás lehetősége...:-)))

    VálaszTörlés
  18. Chanti, nyugalmasabb, szép estét és holnapot!
    A 'bifsztek' pedig igen jó - csakhogy mikor még ehettünk ilyet, 80 Ft volt egy adag az Ádám sörözőben, és négyen-öten fogyasztottuk, a pincér cinkos közreműködése mellett. Ugyanis titokban hajlandó volt plusz adag pirítóst kihozni :-)
    Igaz, akkortájt - mint többször leírtam - a 'Sárkány' vendéglőben Szegeden, az állomás mellett, még a rántott velőrózsák (3 db) szalmakrumplival, Sztár Tonikkal és bő 10% jattal belefért egy papír húszasba...
    Szép volt, igaz se volt...
    http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Bankjegy_es_erme/mnbhu_bankjegyek/bevontak/20%20forintos%20bankjegy.pdf

    VálaszTörlés
  19. Volt egyszer egy zenei stílus... nem a változatosság volt e legfőbb erénye - de talán ennek a bandának is volt köze ahhoz, hogy "rágógumi-zene" néven híresült el...
    Mindenesetre ez volt az egyik nagy slágerük:
    http://www.youtube.com/watch?v=ksR0si3ZloY

    VálaszTörlés
  20. Meg ez is:
    http://www.youtube.com/watch?v=JTBpafu_DE8

    VálaszTörlés
  21. Ez ismerősebb? :-)))
    http://www.youtube.com/watch?v=XfuBREMXxts&playnext=1&list=PL54C4FFCBBD1DC674&index=2

    VálaszTörlés
  22. Ezt csak a tréfa kedvéért - de ha úgy halljátok:
    Ici-pici - az nem tévedés :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=qGcrAIpiDb4

    VálaszTörlés
  23. Kedves Mormogi Papa!

    Alaposan elkényeztetsz minket, úgyhogy mindenki nevében köszönöm! A "lányok" kicsit dűlnek-borulnak most:-), de szerintem felélednek, ha mindent meghallgatnak...még én sem jutottam a végére...de igyekszem!

    Csodállak az energiádért!

    Lányok! Tessék példát venni Mormogi Papáról! (beleértve engem is!:-)

    VálaszTörlés
  24. I'm feelin' all alone... Baby, come back...
    http://www.youtube.com/watch?v=0MiQzAo6Cp8&feature=related
    I wanna dance with You...

    VálaszTörlés
  25. Ó, elég elkezdeni, jönnek a nóták maguktól :-)
    Erre is milyen jókat buliztunk gimiben... Valaki kapott egy gyűjteményt "rágógumizenékből".
    Közte ezt is:
    http://www.youtube.com/watch?v=tyo-zux7i4I&feature=related
    Némi "psychedelic" íz is van benne :-)
    Másik tőlük:
    http://www.youtube.com/watch?v=zm7FWb1HuwU
    Végül:
    http://www.youtube.com/watch?v=fSoEtj9_1oc&feature=related

    VálaszTörlés
  26. No, jöjjön valami ismerősebb - jobb minőségben:
    http://www.youtube.com/watch?v=zGoHQ7c5I2I

    Aztán valaki más, akinek a nevét nem biztos, hogy ismeritek - de a számokat...
    http://www.youtube.com/watch?v=7SCt8JPAkgU
    Ezt biztosan mástól hallottátok - esetleg franciául :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=UtAuDCLVlXg&feature=related
    "Óh, Mama... ez szégyen és gyalázat a családban..."
    No meg:
    http://www.youtube.com/watch?v=YjAvQ22_05I&feature=related
    Pihenésképpen:
    http://www.youtube.com/watch?v=I3FSRW2qFjM&feature=related
    De... minden jónak véget kell vetni egyszer... s hazamennek a leányok :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=6B01u5puGvQ

    VálaszTörlés
  27. Mormogi Papa: ...fogadjunk, hogy Nálatok a hölgyek Született feleségeket néznek....:-)))
    Én nem (bár ezt kivételesen szoktam:-), de most végeztem valamivel, és a Yellow Rivernél tartok, de még csak visszafelé....de nagyon igyekszem!
    Fantasztikus zenék!
    A buli beindult!....:-)))

    VálaszTörlés
  28. Nos a "hölgy" ágyban néz valamit - de nem a (hátamon a szőrt felállító rövidítéssel) szülcsifelcsit :-)
    No, holnap is lészen nap - remélhetőleg jobb a mainál - ezt mindannyiunknak kívánom!
    Eltészem magamat nyugodni...

    Jó 8. Bonne nuit.

    VálaszTörlés
  29. Meditációs altatónak végül:
    http://www.youtube.com/watch?v=JpW8643S7Wk

    VálaszTörlés
  30. ...ez nem egy altatódal...nem linkeltél félre?...:-)))

    VálaszTörlés
  31. Kinek a pap, kinek a lelkész, kinek a rabbi :-)))

    VálaszTörlés
  32. Ez is jó verzió....nem tudom, hogy pap, papné, lelkész, vagy rabbi, de jó!....:-)))

    http://www.youtube.com/watch?v=79gICXBY-O4&feature=related

    VálaszTörlés
  33. ...még egy utolsó nagy kedvenc....

    http://www.youtube.com/watch?v=DKbPUzhWeeI&feature=related

    Szép álmokat mindenkinek....

    VálaszTörlés
  34. No és ez? :-D
    http://www.youtube.com/watch?v=CetehYycfPs&feature=related
    Tudtad, hogy a hetedik kerületben van egy kocsmájuk? A "Doors kocsma" :-)
    Mercy, mercy... please!

    Több nagylemezem van Rhoda Scott-tól, köztük az Olympia beli első koncert dupla albuma - ahol azzal a dobossal játszik, aki az első Magyarországi felvételre elkísérte... Cees Kranenburg Hollandiából - meg közreműködik Joe Thomas fuvolán és saxon - nem akárhogyan...

    VálaszTörlés
  35. ...fiatal koromban hallgattam utoljára "így" Rhoda Scott-t...közben hallgatom a zenét...:-)

    ...nem tudtam a kocsmáról...ritkán kocsmázok a hetedik kerületben...de mostmár ezt is tudom!

    VálaszTörlés
  36. Nekik ugyan nincsen kocsmájuk - de ideje lenne :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=0F7B4lzvADM

    VálaszTörlés
  37. Csak annyit jegyeznék meg csendben, hogy ha egyszer lesz egy blogtalink, azt minimum egy hétre kéne tervezni rengeteg ok miatt.
    1. Nevamesz így sem tudna annyi mindent főzni nekünk, amennyit szeretne
    2. és akkor hol van még HSZSK és a többi fiú a főzőtudományával?
    3. Túrós rétest vállalnék... :)
    4. Rengeteg témáról rengeteget beszélnénk
    5. és még ennél is többet nevetnénk, ami rengeteg időt elvesz ám!
    6. Kicsit táncikálni is kéne vagy legalább meghallgatni mindenki kedvencét
    7. és végre römiznék egy jót,
    8. meg Scrabble-eznék egy még jobbat.
    9. No és fotóznánk,
    10. írnánk,
    11. jajajajj aludni is kéne...

    De jó lenne!!! :))) Igaz?

    VálaszTörlés
  38. Beus:...aludni, most? ilyen zenék mellett?...most ébredtem fel!
    Napok óta nem voltam ezidőtájt ilyen friss, és ilyen jó hangulatban!
    No, azért lassan altató meditálok:-), de még hallgatok egy kis zenét, és írok egy Wellington nevű ételről is, mert reggel nagy szükségem lesz rá!...:-)))

    VálaszTörlés
  39. A buli, pontokba szedve zseniális!
    Pókerezhetnénk is, de csak akkor, ha veszíteni akartok!...:-DDD

    VálaszTörlés
  40. Nem szeretnék ünne... de az alvás a leghamarabb megvalósítható.
    Na akkor talán...
    http://www.youtube.com/watch?v=KcdSWfWSqGE

    És: feltétlenül igaz... römizni életemnek csak egy egészen rövid (nyaralásnyi) szakaszában römiztem, egy igen idős pap parókiáján, Édesapámmal meg egy másik vendéggel... :-)
    A "La Canasta" (A Kosár) már többször volt jelen - de utóbb mindenkiről kiderült, hogy vannak eltérő háziszabályai :-( Persze biztos, hogy nekem is :-(((
    Scrabble rendben - de milyen nyelven ? :-))) Mert a kövek értéke attól is függ...

    VálaszTörlés
  41. NeVaMeSza, remélem, a Wellington nem a Boots-ról fog szólni? :-))) Az étel nem lehet olyan kömény :-P

    (Csak kötekedem, de nem rosszindulatún...)

    VálaszTörlés
  42. Búcsú mára egy dübörgős altatóval :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=IlFNA4EfexQ&feature=related

    VálaszTörlés
  43. ...attól jobban sikerült...szaftos volt, kicsit véres (rozé) puha, és fenségesen ízletes....
    ....csizmatalpat nálam nem kapsz bélszínből!...:-)))

    VálaszTörlés
  44. Szép az előző dal is, ezt is meghallgatom, és visszavonulok írni....

    Jó éjszakát, nagyon szép álmokat....:-)

    VálaszTörlés
  45. Mormogi, a Scrabble-t magyarul, csakis. De jó lenne egy partner...!

    Nevamesz, a bulihoz tartozik az alvás pont is.

    Na, megmérte egy kolleganőm a vérnyomásomat.
    76/52 Hgmm bírt lenni. Nem is olyan rossz. Ha erre még bekapok egy vérnyomáscsökkentőt, akkor már nem csodálkozom, hogy alig élek...

    VálaszTörlés
  46. Magyarázatképpen:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Wellington_boot
    és a hozzávaló...
    http://en.wikipedia.org/wiki/Mackintosh

    Hogy mi a csizmatalp - az biztosan egyéni. Én "saignant" szeretem :-)
    Minden mást pedig "well done" - beleértve a pogácsát is :-)
    http://en.wikipedia.org/wiki/Well_done

    VálaszTörlés
  47. Beus: Felőlem kártyázhatunk, már 6 éves koromban römiztem és kanasztáztam....Scrabble-ben egyik barátnőmmel felváltva vagyunk a helyi bajnokok....akár angolul is, más nyelven azért nem....és nagy pókerjátékos is vagyok....én állok elébe! Ti válasszatok fegyvernemet!

    Hallgasd meg a dalokat...érdemes!
    Köszönjük Mormogi Papa....még délelőtt is belehallgatok....:-)

    Ne szedj vérnyomás csökkentőt!...:-)))

    Alukálj! Nyugodalmas jó éjszakát kívánok!

    VálaszTörlés
  48. Mormogi Papa: ...a közepéből olyat kaptál volna...majd megnézed a képeket...én is a véres steaket szeretem, a vendégeim rozét kértek...:-)

    ...azonnal utána néztem a Wellington Boots-nak...:-)))

    ...és a well done-nak is megvan a maga helye!...:-)))

    Jó éjszakát!

    VálaszTörlés
  49. Mint mindennek. AZ a szép, hogy a lapon zárójelben ott vannak a francia kulináris szaxavak is :-)

    A legóriásibb viszont a kétnyelvű: angol-francia, persze Kanadában kiadott képes szótár, amiben megtalálható a leggyakoribb húsfélék bontása, mégpedig többféle szokás szerint.
    North American cut,
    Parisian cut
    British cut.
    És egyik se felel meg a magyarnak... bár nem vagyok szakember. Meg a németnek se :-)

    (ÉS ábécéből se kell vizsgázni visszaössze :-)

    VálaszTörlés
  50. Legyetek jók, mennem kell egyelőre...

    VálaszTörlés
  51. Kicsit erőszakosabb ébresztő :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=PguzEQDQA4g
    Egy komment szerint "jöhetnének Debrecenbe, már 3 éve nem voltak…"
    Meg még:
    http://www.youtube.com/watch?v=D_nJjqhObb8&feature=related

    VálaszTörlés
  52. Most megüt a guta, mert nekem szállt el, amit az előbb írtam...:-(((

    Rövidebben...
    ...no, mostmár erre elő kell "bújnom", föl kell ébrednem...;-)))

    Itt vagyok én reggel óta, és úszom a dolgaim közepette...

    Egyszer mesélek Neked a franciaországi élményeimről...meghatározóak...már 12 éves koromban megismerkedtem az "ízével"...gyakran tértem vissza, több apropóból, és különleges emlékekkel tértem haza...
    ...az első és 100. T-bone steak élményem is ideköt, márhogy gasztronómiai élményekkel indítsak...de a többi sem kutya...
    Bár nem hangzik túl "eredetiül" St. Tropez a szívem csücske...Párizs az én városom...a Cote d'Azure az én Világom, de kicsit többet, és másfelé is kalandozva a környéken, mint a "tripla autóút" ....

    VálaszTörlés
  53. Egyveleg - ha úgy tetszik: pot-pourri :-)
    http://www.youtube.com/watch?v=CaBGpb8KJKs&feature=related
    http://www.youtube.com/watch?v=WjqWQes_d7A&feature=related

    VálaszTörlés
  54. A lapos Guttmann-t jobb a végére hagyni.

    Csak nem én voltam az Oka? Esetleg a Jenyiszej???

    VálaszTörlés
  55. ...én ilyeneket hallgatok munka közben...jól lehet rá a bélszínről írni...
    ...ma kicsit hosszabb lére engedtem a bejegyzésemet...de élvezem, hogy magával ragad a téma:-)))

    http://www.youtube.com/watch?v=L51x-YdlDIE

    VálaszTörlés
  56. ...leállt a gépem, és elveszítettem, amit ma egész délelőtt írtam...most sírógörcsöt kaptam...nem mentettem rá...

    ...nem tudtam visszahozni sem...most kész vagyok!

    VálaszTörlés
  57. Csak most olvasom… az elébb küldtem levelet…
    Hogy a JóIsten tegye a kopaszok közé az ilyen búbánatgyárat!
    Jártam így már én is - néha nem is a gép hibájából :-(

    VálaszTörlés
  58. Mormogi Papa!

    Összeomlásomat követően ráébredtem, hogy egy cívis asszonyság nem anyámasszony katonája!...:-)))

    Újra írtam a posztot, e percen tettem fel! Akár ott is folytathatjuk....

    Köszönöm szépen, most láttam, hogy megérkezett a leveled...kifújom magam az újraposztolás miatt, és nézem!

    Köszönöm!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails