Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. október 28., péntek

Sajttal töltött csirkemell rántva, mindig kicsit másképp: most körtével és camemberttel







Több sorozat töltött, göngyölt csirkemell és pulykamell variációt bemutattam már, hiszen amikor ilyesmit készítek, sohasem egyféle töltelékkel kínálom fel a családnak.
Ahogyan a pizzánál, a göngyölt szárnyas mellfilé variációknál is mindenkinek a kedvenc töltelékével készítem. Természetese szinte mindig más kombinációban. Meg sem merem már számolni, hányfélét készítettem és mutattam már be.:)
Már egy mediterrán verzió bemutatásra került ebből a sorozatból, ez a férjemnek készült. Érdemes bepillantani a receptbe. Csupa színes és ízletes mediterrán alapanyag került bele.
Akár az én kedvencem is lehetne jelen változat – éppúgy, mint a férjem mediterrán tölteléke – mégis ez a lányomnak készült. Ő ugyanis különösen szereti a gyümölcs-sajt párosítást a húsfélékhez.
Ennek a camembertnek története van, ugyanis hortobágyi sajtmester készítette és nagy várakozással vásároltam meg tőle. Azért a camembert nem tipikusan hortobágyi sajtféle. Alig vártam, hogy megvágjam és megkóstoljam. Nem túl érett még a sajt, de rendkívül krémes, és nagyon ízletes. Még mutatok be belőle ételeket. Egy kis darabkát még mindig érlelek belőle. :) Nagyszerűen harmonizált az anyósomék kertjéből származó mézédes körtével.
Egyszerűen apró kockákra vágtam egy darabka sajtot és egy darabka körtét és megtöltöttem vele a csirkemell filét és durvára vágott dióval dúsított friss – átszitált - kiflimorzsában bundáztam. Közepesen forró olajban sütöttem ki.


Francia krumplipürével kínáltam és házi cseresznyelekvárral tálaltam. Látványra is és ízre is nagyszerű lett ez a verzió is!



6 megjegyzés:

  1. Hát, erre már nincsen jobb kifejezés:

    Varietas delectat!
    (A változatosság gyönyörködtet - de eredeti értelmében a szó 'jóllakat' :-)

    VálaszTörlés
  2. Hát te nagyon ügyes háziasszony vagy!

    VálaszTörlés
  3. Én még várom ám a göngyölés részletes leírását. :-P Ilyen szépségeket én is szeretnék készíteni. :-P

    VálaszTörlés
  4. Ildó! Megint nem volt senki körülöttem, hogy fotózzon, míg göngyölök ... már kár is szabadkoznom! ...:) Viszont, tényleg ígérem, hogy egyszer lépésről-lépésre bemutatom ... :D

    VálaszTörlés
  5. Óóó a göngyölés rejtelmei engem is érdekelnének, olyan szépen meg tudod csinálni, sehol egy hiba... =)
    Továbbra is nagyon tetszik az oldal, már annyi mindent tanultam Tőled mióta idetévedtem, ráadásul minden olyan jó stílusban van írva, nem győzök itt böngészni.. =)

    Üdv
    Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Judit, már teljesítettem az olvasói kéréseket, itt találod, hogy én hogyan göngyölök:
      http://nemvagyokmesterszakacs.blogspot.com/2011/12/negyfele-sajttal-toltott-csirkemell.html

      Igazán boldoggá teszel kedves szavaiddal! Talán ez az ok, amiért nem tartom magamban a konyhámban zajló eseményeket, hanem közkinccsé teszem! :) Aztán meg kommentálni is szeretem! :))

      Törlés

Related Posts with Thumbnails