Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2013. augusztus 27., kedd

Egészben göngyölt pulykamell pecsenye - andalúz módra





Nem egy recepttárban olvastam ezt az elkészítési módot, mindössze egy kissé spanyolosra hangoltam a mellékszereplőket a pecsenye elkészítésében, ezért a mediterrán főcím.

A „visszatérésem” óta posztolt receptekben az egyik közös nevező az, hogy néhány nem hétköznapi, mégis beszerezhető alkatrésszel igazán különlegessé, és ami még fontosabb finomabbá és egészségesebbé varázsolhatjuk hétköznapi ételeinket.
Az elmúlt időben a blogon kívül azon mesterkedtem, hogy ezek az alapanyagok Debrecenben elérhetőek legyenek. Ezt a tevékenységemet nem függesztettem fel, hamarosan egy másik üzletben végzem be az általam megálmodott és részben már korábban kivitelezett elképzelésemet.
Addig is néhány olyan recepttel jelentkezem, melynek értékét és végeredményét éppen ezek a hozzávalók emelik ki a hétköznapokból.

Ez a pulykasült nagyon nem hétköznapi eseményre készült, hiszen Rebeka lányom 20. születésnapjára rukkoltam elő vele. Mind nagyon szeretjük Spanyolországot és a spanyol konyhát, talán nem is véletlen, hogy Rebeka spanyol két tannyelvű gimnáziumba járt, így stílusosnak is mondhatom spanyol vonalat a menüben.
Nem vagyok nagy pulykarajongó, de az előző napokban többek között csirke fajitas, borjú és sertés ételek voltak, ebből következett, hogy legyen valami más húsféle, de szárnyas.
 A másik szempont az volt, hogy kevés macerával járjon az ünnepi menü, hiszen a napokban költöztettük a fővárosba az ünnepeltet, hiszen felvételt nyert a Corvinus egyetem nemzetközi gazdálkodás szakra. A konyha helyett inkább vele töltöttem szívesebben az időmet, így minden étel, ami mostanában készült amolyan „variációk egy témára étel”: egy befektetéssel, több ételféleséget készítettem.
 Ebből a pulykasültből hidegen vékonyra szeletelve nagyszerű szendvicsek és majonézes hússaláta is készült. Úgyhogy a nagyszerű ételek kevés macerával kategória egyik győztese lehet bárkinél ez a pulykasült, nálam mindenképpen az lett.

Hozzávalók:

1,2 kg pulykamell csont és bőr nélkül, egészben
12 vékony szelet Manchego sajt
4 vékony szelet Serrano sonka
12 vékony szelet bacon
maldon sópehely
frissen őrölt színes bors
8 dkg olvasztott vaj (házi vaj vagy Gillot)
1 póréhagyma
1 fej édes hagyma (olasz édes hagyma néven kapható a debreceni piacon)
1 kápia paprika (lehet kaliforniai is)
4 gerezd fokhagyma
1,5 dl száraz fehérbor
1 csokor petrezselyem
1 kis csokor friss kakukkfű
1 szál friss rozmaring
2 negyed cikk friss citrom
1 csipet sáfrány
1 teáskanál spanyol füstölt paprika (pimenton de la vera)
1 babérlevél

A pulykamellet megmostam leszárítottam és „kiterítettem”. A kis mell lebenyt belülről felmetszettem és balra kihajtottam. A jobbról eső vastag mellrészt belülről bemetszettem és jobbra kihajtottam. Kívül-belül pedig hártyátlanítottam és minél több íntól megszabadítottam a mell darabot. Nem kell klopfolni, vagy a mellet összeszabdalni, hiszen így lesz szaftos a sült, ha egészben marad.

Kívül-belül megszórtam frissen őrölt maldon sóval és színes borssal, majd (a mell legyen a „vágott felével” felfelé) lefektettem a sajt, majd a sonka szeleteket a kiterített pulykamellre és felgöngyöltem.
Egy vágódeszkán kicsit egymásra csúsztatva lefektettem a bacon szeleteket egymás mellé két sorban, a göngyöleget a közepére fektettem és két oldalról felváltva szedve betekertem a baconnel, mint egy köpeny.

Megkötöztem, mint a sonkát, vagy más sülteket és fóliába csomagolva betettem néhány órára a hűtőbe. 








Kikentem a cserépedényt vajjal és összevágtam a zöldségágyhoz a zöldségeket. A zöldségágy közepére helyeztem a pulykamell göngyöleget, felöntöttem a fehérborral, nyakon öntöttem az olvasztott vajjal, hozzáadtam a fűszereket, meghintettem a zöldségágyat még frissen őrölt maldon sóval és befedtem a cserépedényt a tetejével.
180 C fokra előmelegített sütőbe toltam és összesen 70 percig sütöttem. 30 perc után kétszer meglocsoltam a szaftjával a sültet.

A sültet kiemeltem a cserépből és alufóliával lazán letakarva pihentettem 30 percig. 





A visszamaradt pecsenyeléből eltávolítottam a babért, kakukkfű és rozmaringszárat és a citromot, keverőtálban turmixoltam, majd serpenyőben, közepes lángon besűrítettem.
Közben francia krumplipürét készítettem füstölt maldon sóval, hiszen ehhez a sülthöz igazán illik egy kis füstös íz. Morzsolt csemegekukoricát vajon,a friss zöldbabot gőz fölött roppanósra pároltam. Igazán jól passzoltak a köretek a pulykasülthöz.

Ezzel az eljárással a pulykamell fantasztikusan puha és szaftos marad, hidegen is csodásan szelhető, nem esik szét. A szendvicsekhez egy puszta késsel is sonka vékonyságú szeleteket szeltem belőle.

Ez az első egyben göngyölt pulykasült a blogon, de úgy érzem, folytatás következik! 





Végül, de nem utolsó sorban pedig egyszerűsége ellenére méltó társam volt az ünnepi alkalom megkoronázásában andalúz pulykasültem. Éppúgy, mint a születésnapi brownie torta törökmogyoróval!


Isten éltessen Édes Kicsi Lányom, Rebeka! 


2 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails