Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. február 2., szerda

Tárkonyos-citromos malacragu leves barna csiperkével









Nagyon szeretem a raguleveseket, mert selymesek, lágyak, illatosak, hízelkedőek. Nálam mindig savanykásak. A gyors toroskáposztánál félre tettem a malachúsból 35 dkg színhúst. Kihagyhatatlan alkalom volt ez a csodás malac darabka négy tányér finom raguleveshez.


A malacsült alól nyert zsiradékban egy fej apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztottam, a húskockákat előpörköltem, míg a hús kifehéredett. Sóztam, borsoztam, két gerezd áttört fokhagymát hozzáadtam és annyi vízzel, mely éppen ellepte a húst porhanyósra pároltam. Éreztem a fazékból felcsapó illatfelhőben a kakukkfű és a rozmaring illatát a pecsenyezsírtól.

20 dkg apró kockára vágott vegyes zöldséget (répa, gyökér, zeller) és egy kockára vágott krumplit adtam hozzá, együtt pörköltem a hússal néhány percig. Adtam hozzá egy kevés vizet és roppanósra pároltam benne a zöldségeket. Ismét csaknem zsírjára pirítottam, hozzáadtam 15 dkg nagyobb darabokra vágott barna csiperkegombát és egy-két percig pörköltem az alapban. Ez után kivettem a krumpli darabokat az alapból és villával alaposan összetörtem.

Hozzáadtam 20 dkg zsenge zöldborsót és egy cikk citromot, majd felöntöttem 1,2 dl vízzel. A különböző zöldségek hozzáadásakor az alapot mindig utána ízesítettem, most egy teáskanál szárított, morzsolt tárkonnyal is megfűszereztem. Micsoda illata van a morzsolt tárkonynak! Nem hiába az egyik kedvenc fűszerem.


















Néhány percig főztem már csak a levest, amíg a zsenge borsó megpuhult. 2 dl tejföl és 1 dl tejszínt az összetört krumplival alaposan elkevertem és a levest ezzel habartam be.
A citromkarikát kivettem belőle és néhány csepp friss citromlével még egy kicsit pikánsabbá tettem az ízét.

Nem kellett sokat kínálni a levest, finom is volt, nem is volt sok. Jó étvággyal megettük mindet.





16 megjegyzés:

  1. Jelentkezem udvari főkostolónak. Vagy konyhainak - tél lévén :-D

    VálaszTörlés
  2. Lekéstél, Mormogi, én már réges-rég jelentkeztem.
    Csak sajnos én sem kaptam meg az állást...

    VálaszTörlés
  3. Bea, Mormogi Papa: Már hónapok óta kóstolgattok!
    :)))
    Próbálok egyre szemléletesebb lenni, ezek szerint még mindig igyekeznem kell!
    :D

    VálaszTörlés
  4. Nevamesz, Neked egyre valóságosabbnak kell lenned. Továbbá bármikor elérhetőnek :)

    VálaszTörlés
  5. Bea: Most végeztem a "munkával", itt ülök a gép előtt, már azt hittem mindenki alszik csak én nem...de már nekem is mennem kell, mert holnap is csak nap lesz!
    :)
    A "körülményekhez képest" nyugodt éjszakát kívánok Neked (is)! Holnap találkozunk!
    :)

    VálaszTörlés
  6. Szép álmokat, még maradok egy kicsit, vigyázok rátok :)

    VálaszTörlés
  7. Hmmmmm... mikor ezt olvastam:

    "Már hónapok óta kóstolgattok!" - biz'István megijedtem :-)))

    Igazad vagyon: virtualice és fénypostaice - de in vero jobban esne. Csak olyan messzire ne lenne :-(

    VálaszTörlés
  8. Rád is vigyázok Mormogi. De most már jobb lenne, ha aludni mennél, holnap korán lesz. Vagy már ma.

    Szép álmokat!

    VálaszTörlés
  9. Na jó...
    de elébb egy kis...
    http://trailers.apple.com/trailers/touchstone/gnomeoandjuliet/
    :-)

    VálaszTörlés
  10. Mormogi Papa: Én nem fogalmazhatok furfangosan?
    :)))
    Csak azonosultam az ételeimmmel, mely nem ritkán fordul elő velem! :)

    De jó, hogy még összefutottunk! Kár, hogy mostanában kevesebbet, és ilyen későn...:(

    Sajnos ilyen az élet! (Ha képes lennék fél kettőkor felidézni, hogyan kell írni, akkor nem fordítottam volna magyarra! :)

    Szép álmokat!

    Bea: Köszönöm, hogy vigyázol az álmunkra. Holnap jó tett helyében jót várj!
    :)

    VálaszTörlés
  11. Furfangos Frigyes ?

    Pedig máma Balázsnak naptya vagyon,
    Találjon is rűjuk hír, szerencse, vagyon…
    (Mint mondani szokás.)

    VálaszTörlés
  12. Nevamesz, egész nap vártam a jót... :)

    VálaszTörlés
  13. Már úgy értem, hogy Tőled. Hát nem Te ígérted tegnap, hogy jó tett helyébe jót várhatok ma (Tőled)... ?! :)

    VálaszTörlés
  14. Szia!

    Egyre többször főzök utánad. Most éppen ezt a levest. Élvezem a leírásaidat és kimondottan tetszenek a fotók. Csak így tovább!
    Remélem még számtalan jónapot szerzel nekem (is).
    Ps.: A két fej fokhagymát sokallottam, de biztosan úgy is mesés.

    VálaszTörlés
  15. Oleg Kosevoj: Örülök, hogy a szád íze szerint főzök, és tetszenek a fotóim, leírásaim is. Köszönöm, hogy tollat is ragadtál, és leírtad nekem! :)
    Permanensen tévesztem a fokhagymánál a fej-gerezd összefüggést, köszönöm, hogy szóltál, már javítottam is!
    :)))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails