Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. november 18., csütörtök

„Piros”, csípős pizza az uraknak, tonhalas, „bézs-lila” pizza a hölgyeknek







Az örökzöld pizza slágerek hogyan is maradhatnának ki a sorozatból!
Mivel kéthetente terítékre kerül nálunk a friss pizza, mindig újabb, és újabb ötleteket, ízeket viszek bele. Korábbi pizza variációimat is érdemes „átlapozni”, minden esetben a hűtőm választékára és a fantáziámra bízom magamat.

Hűtő takarítás pizzával. Eredmény: kölyök, katalán, férfi pizza
Újabb pizza variációk, pizza tészta teszt, és recept
Folytatom a pizza tészta tesztet. Mini pizza fánkocskák, pizza lepény



Most nem a pizza tészta tesztet folytattam, egyszerűen sok pizzát akartam sütni, 4 nagyot. A pizza tésztáról azért szólok pár szót, mert hosszú ismeretségünk alatt, sikerült jól kiismernem.
Csak 6 hozzávaló szükséges a pizza tésztához -a hozzáértésen kívül -, kétféle liszt, víz, olaj, élesztő, só, és porcukor.
Minden összetevőt már hosszú idő óta azonos arányban használok, kivétel az élesztő. Az élesztő mennyisége attól függ, hogy előre bedagasztom-e a pizza tésztát, hogy mondjuk este, már csak megrakjam, és kisüssem, vagy ahogyan megkelt, azonnal megy a sütőbe.

4 db, 28-30 cm-es pizzához:

300 gr sima liszt (BL55)
200 gr kenyérliszt (BL 80)
300 gr hideg víz
3 evőkanál olívaolaj
2 evőkanál porcukor
2 evőkanál só
8 gr friss élesztő, ha később sütjük
15 gr friss élesztő, ha azonnal sütjük

A hideg vízben elmorzsolom az élesztőt, és elkeverem a porcukorral. Míg áll egy kicsit, addig dagasztó tálba szitálom a liszteket, elkeverem a sóval, hozzáadom az olajat, és a kovászt. Alaposan összedolgozom, de még nem dagasztom, csak 10 perc múlva. Amikor könnyedén, olajos felületen megdagasztom a tésztát, utána enyhén olajozott tálba teszem pihenni, és letakarom. Olajos felületen (1 evőkanál olívaolaj) újabb 10, majd 20, majd 30 perc múlva dagasztom meg könnyedén. Pihentetem 30 percig, majd 4 részre osztom, és vagy megy fóliában a hűtőbe, vagy elkezdem formázni a pizzát belőle.

Most fűszeresebb paradicsomszószt készítettem, ezen is időnként variálok egy kicsit. Mindent érzésből készítek, van, hogy tartom magam az általam már jól kidolgozott sablonokhoz, ha úgy adja kedvem, akkor pedig kedvemre variálok. Nem tértem el sokban az alapreceptemtől, mindössze az első fázisban, amikor az olívaolajon a 2 gerezd áttört fokhagymát a sóval pár pillanatig előpároltam, akkor háromféle morzsolt fűszert tettem hozzá, egy teáskanál oregánót, egy teáskanál rozmaringot, egy teáskanál kakukkfüvet, és igen, bazsalikomot ez esetben nem tettem bele.
Egy nagy fej, apróra vágott fehérhagymát adtam hozzá, és először nagy, majd közepes lángon pirítottam meg. Egy evőkanál paradicsompürével elkevertem, sóztam, borsoztam (cayen bors kitűnő hozzá), és egy doboz hámozott egész paradicsommal - melyet a kezemmel darabosra moncsoltam – öntöttem fel. Körülbelül 20 percig főztem a paradicsommártást, addig, amíg sűrű, ízletes, és krémes nem lesz.

A pizza formákat olívaolajjal kikentem, megszórtam kukoricaliszttel, és a pizza tésztát rövid pihentetéssel nyújtottam ki vékonyra benne.

A csípős, férfi pizzához ezzel a paradicsom szósszal kentem meg határozottan, de nem túlzóan a pizza tésztát. Most a paradicsomszószra került a mozarella.
Egy francia, nem paprikás szalámit használtam a pizzához, most éppen ez volt kéznél. Egy szép darab piros chilit kimagoztam, és vékonyan felszeleteltem. Piros kápia paprikát is ugyanígy, vékonyra karikáztam. A sajtos-paradicsomos alapra helyeztem a szalámi karikákat, és megszórtam a piros, édes, és csípős paprikákkal. Pizza fűszerkeverékkel (olasz, sótlan) kicsit megszórtam, de akár az is elég, ha kevés morzsolt oregánóval szórjuk meg.
220 fokra előmelegített sütőben 12 perc alatt sütöttem készre.





A bézs-lila, tonhalas pizzához először alliolit készítettem. 3 dl friss majonézt egy gerezd áttört fokhagymával kevertem ki. Természetesen nem mindet a pizzához használtam fel.
Készítettem egy egyszerű tonhalkrémet. Egy nagydoboz Rio mare tonhaltörzset kevés, saját olajával törtem össze. Szardella pasztával, reszelt vöröshagymával, két gerezd áttört fokhagymával, frissen őrölt borssal, és 6-8 db kevéssé lecsöpögtetett és összevágott kapribogyóval ízesítettem. A tonhal, a szardella, és a kapribogyó éppen elég sót adott a krémhez. Még egy evőkanál dijoni mustárral elkevertem.







A pizza tésztát megkentem határozottan, de vékonyan alliolival, kevés mozarellát helyeztem rajta el, mert még más sajtot is szántam a pizzára. Kis halmokban eloszlattam rajta a tonhalkrémet, megszórtam vékonyra szeletelt lilahagymával, és apróra darabolt csemege uborkával. Kis kockára vágott, enyhén füstölt pásztorsajttal, és pizza fűszerkeverékkel szórtam meg.





220 fokon 12 perc alatt sütöttem meg.








Mindkét pizza nagyszerűre sikeredett, mind színükben, mind ízükben, mind kinézetükben. A gyerekeknek két, másféle pizzát állítottam össze, de erről a következő részben….

Most lássuk, hogy Csajszi néni hogyan készíti a helybefalui kárbonárá spagettit, és milyen történettel fűszerezi nekünk….

Csajszi néni és a helybefalui spagetti álá kárbonárá


(Fotó: ABC News)

Hamar eltelt az egy hét, már alig vártuk a Márja-lányokkal, hogy újra mehessünk a suliba tanítani. Már érdeklődött utánunk a helyi sajtó is, egy nyugdíjas mérnök, ő küldözgetett valaha híreket a megyei lapba a vájáriskolánkról, meg a brikettgyárunkól, a Jézus Szíve Szocialista Brigád kulturéletéről. Már nincs vájáriskolánk, meg bezárt a brikettgyár is, bár a bányát megint megakarják nyitni és az is igaz, hogy már a Franci mérnök sem aktív, a felesége szerint semmilyen szempontból sem, de azért jól esik, hogy a hírünk eljutott hozzá is. Eszt a sokmindent mi, Márja-lányok összettettük és ez alapján állítottuk össze aszt az ételt, amit megtanítottunk a szakkörre kötelezett gyerekeknek és a kevésbé önkéntes felnőtteknek. Van egy olyan étel, hogy spagetti, ami egy hosszú tésztaféle és az különböszteti meg a makarónitól, hogy ez utóbbi csöves, nem olyan alföldi papucsos-kockás inges-hosszú hajas csöves, amilyenek mi is voltunk, de most váltig tagaggyuk, hanem mongyuk üreges. Ez leginkább olasz tésztafajta, kerestük a kötődést kösztünk és Olaszhon között. Nem volt nehéz kapcsolódást találni, ahogy már számtalanszor meséltem, levelezőkapcsolatban voltam egy olasz leányzóval még gyermekkorom hajnalán és eddig titokban tartottam, de most kibukott belöllem, szigorú szakmai indokok alapján, hogy én először egy olasz fiúval váltottam csókot a Balaton partyán. Aszt hittem, ezzel egyedül állok, de kiderült, hogy a legtöbb Márja-lány még egyebet is váltott, a nyolcvanas években csak úgy nyüzsögtek az olasz fiúk az országban és eggyik szebb volt, mint a másik. De már elévült minden cselekedettyük, régen meggyónták a lánytársaim, különben nem is tartanám a kapcsolatot velük. A kárbonárá pedig szénégetőket jelent, ami nincs messze a bányászattól, szóval a spagetti álá kárbonárá akár helybefalui különlegesség, magyarul specialitás is lehetne akár és tettünk is arról, hogy az legyen. Mi így készítettük és így attuk tovább a receptet a Népfőiskolán, mondhattyuk egész szép sikerrel:
Vettünk spagetti tésztát a boltba, eszt kifősztük úgy, hogy azért ne nagyon ázzon el. A Máritól vettünk jóféle házisonkát, eszt szépen fölkockásztuk, kissé zsírjára sütöttük. A tészta meg a sonka eccerre készüljön el, ha lehet. A tésztát üveges tálba raktuk, hozzátettük a sonkát, nem nagyon spóroltunk vele, mert mi is enni akartunk belölle. Elővettünk négy tojást, eszt a Treszka atta el negyven forintért darabját, kicsit drágálltuk, de a kölcségvetésbe belefért. Itt egy kis pazarlás jön, mert csak két egész tojást használunk és kettőnek csak a sárgáját, de a maradék fehérjékből például habcsókot is lehet készíteni desszertnek. Szóval a felvert tojásokba szórunk jócskán feketeborsot, hogy csípős legyen, persze a gyerekeké, időseké borsmentesebben jobb, akkor akár még tejszínnel is lágyíthattyuk, mi eszt kihagytuk most. Eszt a masszát ráöntjük a forró, átsütött sonkával kevert tésztára. Ettől a tojások nem fognak megszilárdulni, de nem is maradnak nagyon nyersek, olyan jó kis szaftos cucc lesz belölle. Erre még reszelünk sajtot, jó lenne parmezán, de az drága egy kicsi, a köznép aszt tesz rá, amit akar. Ez az adag úgy négy személyre untig elég, ha többen vannak, tessék kiszámolni, miből mennyi kell, ez már ne a mi gondunk legyen. Mondhatom, hogy sokkal nagyobb sikert arattunk ezzel az étellel, mint a szendvicsekkel, reméljük, most szombaton helybefalu jelentős hányada helybefalui spagetti álá kárbonárát fog ebédelni. Az Annusunk jeleszte, hogy hasonlóan nosztalgikus okokból, eccer készíccsünk négercsókot is. Hát nem tudom, először ki kell derittenem, milyen nosztalgia húzódik a háttérben.

51 megjegyzés:

  1. Nevamesz, írtam levelet ...

    VálaszTörlés
  2. Hmmm… !
    Valóban: a pizza al (és fő) fája a tészta. Valamikor réges-régen volt egy kis kifőzde a Krisztina krt közelében ami arról volt nevezetes, hogy bár csak néhány ülő- ás állóvendég fért be egyszerre (elvitelre nem sütöttek…) de a hat-nyolc legjobb fővárosi pizzéria tőluk vásárolta a pizzatészta-alapot…
    Aztán jött, ami jönni szokott. A kifőzdét több etápban bővítették, már az emeleten is ők vannak, a feltétek kínálatát-összetevőit "racionalizálták", s most sok vendég eszik ott sokkal-sokkal drágábban mint régen - nekem meg új hely után kellett néznem… :-(
    A két kedvencem a "Provinciale" (gondoltam, ami az egyszerű vidéki embernek jó, az nekem is - és nem tévedtem :-) és a Quatro Formaggi volt. Olyanból még két helyen találtam igen korrektet - mindkettő megszűnt… :-(

    VálaszTörlés
  3. Mormogi Papa: ... az én legfrissebb álmom, szándékom(?) egy olyan kis kifőzde, mely olaszhonban igen népszerű...lehetne családi is, de az irányomban nem aktuális, a gasztronómiához való "páratlan" vonzódásom miatt...úgyhogy egy-két elkötelezett, hasonlóan szívvel, és nem pusztán üzleti irányultsággal bíró szakácsmesterrel, ahol az ételekkel, és a vendégekkel is magunk tartjuk a kapcsolatot.....nincs étlap, csak jó, házias ételek....a kapcsolat a vendégekkel a bizalomra, és a napi tapasztalatra épül....:-)

    Megélni ebből is meglehetne....meggazdagodni valószínüleg nem, de aki az idejét, és az enrgiáját arra fordítja napi 24 órában, amit szívből szeret, nagyon sok pénzt hol, mikor, és mire költene el?...:-)))

    VálaszTörlés
  4. Drukkolok a megvalósításért.

    De hogy fogok naponta ide-oda röpködni a Székes és Fő meg a Kálvinista Róma között ? :-P

    (Azért a "nagyon sok" és a "megint nincsen semmire" között van még pár fokozat...)

    VálaszTörlés
  5. Mormogi,
    ételszállítást is fog majd vállalni Nevamesz... :)
    Milyen nagy élet van itt. Nálunk a nebulók elcsendesedtek. Ragályos, úgy látszik :)

    VálaszTörlés
  6. Beus: dejó, hogy még egy percre visszanéztem... vártam valamit, de nem érkezett meg:-((((...szóval az ételszállítás nagyon praktikus dolog, de egy kis konyha, amely extra frissen A vendégeknek főz, nem bírja....úgyhogy, amennyiben megnyílik a kifőzde, csak repkedjetek a jó ételekért, a jó beszélgetésekért, az életérzésért...ha csak ritkán jösztök, az akkor is Ünnepnap lesz, hallja kedves Mormogi?...:-)))
    ...a törzsvendégekkel ilyen helyen különösen kivételeznek:-)))

    Beus bocsáss meg, de új életet kezdtem, mától (majdnem pár nappal ezelőttől, csak kicsit megcsúsztam...)éjfélkor fekszem, de még, ha írsz valamit, azt nagyon megvárom!

    Mormogi Papa: ...ha Nincs, azt nem nehéz beosztani....ami ettől fölfelé helyezkedik el, azt úgyis akkor osztjuk be, amikor van, de attól még elmélkedni lehet róla....:-)))

    VálaszTörlés
  7. Tudom, tudom, hogy nem lesz ételszállítás :(((
    De azért próbálkozni lehet :)

    Térj csak nyugovóra, nekem bedurrantak az ízületeim, úgyhogy próbálom kímélni a karomat és a hátamat.

    Jó éjt, szép álmokat!

    VálaszTörlés
  8. Beus: ...együttérzésem...én ma influenza elleni oltást kaptam, utána pedig sírógörcsöt...pedig nem fájt...ez nem a mi napunk...:-(((

    Holnap remélem "látlak", bár nagy főzésben leszek, de mindig benézek...:-)))

    ...holnap egy olyan kakaspörköltet főzök, aminek története van....

    Pihenj, még belinkelem az oldaladat a bejegyzés végére, mert sokan megnéztek ma is minket!..:-)))

    VálaszTörlés
  9. Mivel a halért nem vagyok oda, marad az uras csípős! :)
    Majd reklámozd ám, ha megnyitsz, ígérem, szakítanék én is időt, energiát, hogy feltartsalak a konyhán!!! :DDD

    VálaszTörlés
  10. Tavalyi halászlé után mi marad?

    Hal-lom :-)

    Szóval: Nagyon szívesen megyek majd, amint lesz hely és étel... szerintem "névtelen" vendégként (álarcban) jelentkezve sem lennék elégedetlen :-)

    Biztosan nem felejted ki a pisztáciát :-D
    (Csak szolidan csípősre, ha kérhetem :-P)

    VálaszTörlés
  11. Chanti: ....a márketing az erősségem,....még csak egy "komoly" gondolat, és máris milyen hírverést csináltam neki!...;-))

    Nyugodtan válaszd a csípős pizzát, nem a pokol tüze:-)...én is szoktam csipegetni a férjeméből!

    Mormogi Papa: ...mint általában:-)...most is a lényegre tapintottál, az ilyen helyek lényege pont az, hogy nem lehet kifogni a rosszabbik szakácsot.....:-))))

    A kakaspörkölt majdnem tradicionális lesz, egyáltalán nem lesz csípős, a garnírung sem lesz fúziós csoda, csak nem annyira szokványos....
    ...viszont lesz hozzá irodalmi melléklet is...ez adja a sava-borsát a bejegyzésnek....
    ...számomra emlékezetes története van a kakaspörköltnek, mondhatnám nagy jelentősége, mélysége, értelme....no, ebből nem fog minden "átmenni", de bízom benne, hogy szeretni fogjátok!

    VálaszTörlés
  12. Beus: ...pörkölődik, aminek pörkölődnie szükségeltetik a cserépben....elmegyek bevásárolok hétvégére....késő délután benézek, ha erre járnál....
    ....majd mesélj, miz újs Veled, hogy vannak az ízületeid....megmiegymás....:-)

    Chanti, Mormogi Papa: ...ha van kedvetek....:-)

    VálaszTörlés
  13. Küldesz nekünk fénypostával? Akkor szólj előre, mikor nyissunk ablakot :-P
    Majd benéz a Kenéz…
    Mert itt neki is kinéz valami :-)
    (Ha ide jönnétek elébb: Skandinál tettem pár zenei linket. Fogadjátok szeretettel :-)

    Most ez volt a beírnivaló: ousenguz
    (akit a papa-mama kézen húúúz… :-) Vagy mongúz?

    VálaszTörlés
  14. Szép napot!

    Éjfél óta olyan sok minden nem történt velem, bár történhetett volna... :)
    Az ízületeim megvannak, érzem őket rendesen. Fruzsi hozott gyógykencét, Neoex fog ápolgatni... :)
    Ez a hét hamar elment, kezdem megismerni a gyerekeket. Ők is engem, tudják, hogy következetes vagyok, kedves és kegyetlenül elveszem este tíz után a mobilokat, ha használják :)
    Szépen dűlőre jutunk egymással... Nem reméltem, hogy ennyire fogok örülni annak, hogy újra gyerekek, pontosabban fiatalok közt lehetek :)
    Nem is tudom, most panaszkodnom kéne, hogy jaj, éjszakai meló, meg azért van egy-két nehéz eset, meg rengeteg írnivaló "hivatalosan", meg a blogjaimra, meg még a család, meg az ízületeim - de mit tegyek, amikor őszintén szólva minimum örülök ezeknek a dolgoknak?
    Csak akkor nem tűnik melónak... Úgyhogy mondhatom, borzalmas egy hetem volt!!! :)))

    VálaszTörlés
  15. Helyesbítés: az ízületi fájdalmaimnak nem örülök.
    De tényleg!

    VálaszTörlés
  16. Most tanácstalan vagyok... lesz-e fényposta vagy se???

    Bea, az ízületeket tessék fájdalmatlanítani, mert ez az íz még a palacsintába se jó...
    Amúgy a (fog alma sincs hogy ír) Placinta cu Brindzu is naggyon jó! És nem is édes...

    Nem tudom, miért, de gyermekkoromban mindenütt, ahol jártunk, megkedveltem valamiféle (többféle) étket. Sokfelé valamilyen édességet is :-)
    Csakis a német konyhával nem sikerült megbarátkoznom - de nem az echte bayerische volt ott műsoron... :-)

    VálaszTörlés
  17. Drága Mormogi Papa!
    ...bocsánat, bocsánat....későn indultam, későn érkeztem....most fejeztem be a kakaspörköltöt, hiába, cserépben főzni nem versenyfutás az idővel...:-)))

    ...garnírung nélkül máris repül az adag....mely részeket repíthetem?...:-)))...kaparóból 6 db is pörkölődött benne:-DDD

    ...holnap ebédre lesz nálunk feltálalva...

    Vasárnap nagy vendégség lesz nálunk....6 féle étellel készülök....félve merem megemlíteni, hagyományos zacher torta lesz vaníliás chantilly krémmel...bízom benne, hogy kedvelt édesség Tenálad...:-)))

    (a bajor gombócomat Németországból nézik a legtöbben...:-DDD

    VálaszTörlés
  18. ...bár már említettem néhányszor, 1/8-ad sváb asszonyság vagyok...:-)))...a dédapám még nem beszélt magyarul....

    VálaszTörlés
  19. No, ezzel vagyunk így egy páran...
    A legkorábbi ős egyszerű kőfaragó mesterként jött be - nem éppen Vereckénél :-)
    Dédnagyapa kezdte a névváltoztatást, de volt némi kavarodás. Másfelől meg szepességi szászok és hasonlók. Úgyhogy elég sok ottani vér (is) buzog bennem - de valahogy mégse, még a nyelvet se tanultam meg, bár elég sok szó beszivárgott :-P
    Igaz, főként főnevek...
    Tortában a kevéssé édes a kedvenc - meg a mogyorós, diós, a... :-)

    VálaszTörlés
  20. Mormogi Papa:...akkor a zacher torta a Te sütid, ez az egyetlen torta, amit elviselek megsütni (3-400-at sütöttem eddig, de még nem ettem belőle soha...:-))..."állítólag" csupa csoki, nem édes, aki nem eszik sütit, az is imádja (csak én nem eszem, mert nem)...:-)))

    ...én Schneider (déd)unoka vagyok...a híres debreceni Schneider péké, a Nyíl utcai péké...ha jártál itt nagyon régen, akkor ismerned kell....Debrecenben ez volt A pékség...

    ...no milyen részét röpítsem Neked a kakaskának?...ugyanis siheder kakas volt...:-)))

    VálaszTörlés
  21. Az én Apukám az iskolában tanult meg magyarul :)
    Nagyon szépen beszélte az irodalmi németet, a szülőfaluja és a választott otthona sváb nyelvét. Magyar helyesírása szintén nagyon jó volt, nagyon szerette a magyar irodalmat, történelmet, de kedvenceit, Heine-t és Goethe-t németül szavalt. Magyar érzelmű volt, de a legnagyobb nyomásra sem magyarosította a nevét, egész életében az volt, akinek született. Nemcsak szerettem, hanem tiszteltem is.
    Mint ahogy Édesanyámat; majd talán egyszer írok róla.

    VálaszTörlés
  22. Azt a rossz máját :-))) az illik hozzám :-P

    Kis ébresztő:
    http://www.youtube.com/watch?v=Q2ecx3eWDDs&feature=related
    Sajnos annyi ideig nem voltam ott, hogy helyismeretre is szert tegyek :-( Illetve egyszer dolgoztam ott egy hétig - de este csak aludni maradt idő - minimum napi 12 óra meló tisztán...

    VálaszTörlés
  23. Bea, jó ünneplést a Bözsivel :-)

    VálaszTörlés
  24. "Rock you, Shakin!" - mondta Bonnie Tyler, pontosabban énekelte :)

    Képzeljétek, a héten nyolcan olvasták Csn-t. Nem, nem összesen. BRUNEI-ból :DDD
    Meghívásra felolvasóestet vállalok. "Szultánok se kíméljenek" jeligére üzenet hagyható Csn oldalán illetve postafiókomban!!!
    Mit nekem USA, Franciaország, Egyiptom, stb.! :)

    VálaszTörlés
  25. Beus: Én nagyon szeretném, ha írnál róluk...már annyiszor beszéltél róluk....bármikor szívesen hallagatlak velük kapcsolatban...

    Az én felmenőim sem magyarosították a nevüket, mindössze nagyanyai ágról a sváb vér...

    Dejó, dejó, hogy itt Vagy!

    VálaszTörlés
  26. Mormogi, épp most nyitottunk egy kanna helybefalui fűszerest. Hamisítatlan helybefalui lé, sokatmondó ízegyüttes adja a bukéját. Hosszan megmarad a szájpadláson, olyan aromája van. A rendőrök nem egyszer kimutatták az alkoholtartalmát, a laborosok pedig állítják, hogy növeli a vér haemoglobin tartalmát. Erről kappta a nevét: Helybefalui Vörösvértestvér.
    Nekünk pont jó, bár a Tesco elutasította a felvásárlását, pedig több hektót bírnánk szállítani belőle. Folyamatosan. Vadételekhez és -fiatalokhoz különösen jól illik, mindkettő szilajságát rövid idő alatt megzabolázza.

    VálaszTörlés
  27. Beus: Bruneiből nekem is volt egy nagyon hosszú látogatóm....:-))) Bandan Seri Begawan-ból...:-)))(remélem jól írtam le, valaha tantárgy volt nekem a vaktérképről tarifálni a repülőjegy díjtételeket!, én még írtam kézzel is repülőjegyet!...:-DDD

    VálaszTörlés
  28. Újabb stílusváltás: vissza a Gyökerekhez :-)))
    (Nem olyan gyökér... :-P)
    http://www.youtube.com/watch?v=EZHFtMYyf9E&playnext=1&list=PLFC88D2A3D401F1D8&index=2
    valamint
    http://www.youtube.com/watch?v=y5tOpyipNJs&feature=related

    VálaszTörlés
  29. Nevamesz, én is keverék vagyok, csak Apu részéről sváb.
    Anyu részéről Thököly Imre leszármazott, meg egyebek... Édes Gergely papköltő is felmenőnk volt. Azóta csak lefelé megyünk... :)

    VálaszTörlés
  30. Mormogi egész jól elvan itt magában, igaz, Nevamesz? :DDD

    VálaszTörlés
  31. Csak lassan megy a belekotty :-P

    Ez a vaktérképes olyan, mint egykor a szoc. korszakban egyszer mesélték, a stúdióvezető kapott egy "khölföldi" forgatókönyvet. Megfogta, megemelte - és már mondta is, mennyiért vállalja a cég a leforgatását...
    Persze lehet ez 'urban legend' ia - de sokszor bejöhetett - akkor. Ma más a helyzet.

    VálaszTörlés
  32. Mormogi Papa: Bill Haley?...mi gimiben azt hallgattunk a szívbéli barátnémmel...az apja főmufti kutató orvos volt, disszidált egy szakmai úton, amikor Jutka kb. 8 éves volt...nincsenek valami jó kapcsolatban, de gimiben csak úgy repültek a bakelitek az USA-ból...:-DDD

    VálaszTörlés
  33. Mormogi Papa: Alaszka és Ausztrália jól ment...Közép-Európával voltam gondban...:-DDD

    VálaszTörlés
  34. Nagyon sok minden jöhet :-)))
    Miért nem tudok "álő" linket adni egyetlen blogspot lapon se?
    http://www.youtube.com/watch?v=-3qRCK__rzc
    Ez meg...
    http://www.youtube.com/watch?v=Jlo6tcsnu2k&feature=related
    a lapon oldalt sorakoznak még mágikus nevek: Big Bill Broonzy; Sonny Terry és Brownie McGhee; Memphis Slim...

    Közép-Európával bárki gonban lett volna: ott a tíz százalék nagyobb árkülönbség lehet :-)

    VálaszTörlés
  35. Beus: ...nekem meg Labonc András az egyik felmenőm, itt nálunk tér is van róla elnevezve...a nagyapám volt a háború előtt Debrecen főépítésze....anyukám is, és keresztapám is építészek...

    Másik dédinagyanyám pedig bárónő volt...ha Angliában élnék....no, de vissza a földre, már csak a gének maradtak mindebből....de az sem semmi!...:-)))

    VálaszTörlés
  36. Három spirituálé BBB-vel:
    http://www.youtube.com/watch?v=ZCrw-_0NA14&feature=related

    VálaszTörlés
  37. Mormogi Papa:-DDD

    ...értelek, de én a vaktérképen a repülőterek sűrűségét nehezményeztem....Bécs és Budapest... csak egy paraszthajszál a világtérképen...no, és nem mindegy, hogy hannan repítelek....:-DDD
    ...ekkor már századrangú, hogy mennyiért...:-DDD

    VálaszTörlés
  38. Mormogi Papa: csúúúúúúúúcs, amit belinkeltél...imádom ezt a zenét!...még, még még...:-DDD

    VálaszTörlés
  39. Beus: mire felvettem a tempót hová lettél?

    VálaszTörlés
  40. Kedves Mindenki!

    Lassan visszavonulok, öröm volt Veletek lenni! Remélem holnap is jártok erre!
    Lesz új poszt, még nem tudom pontosan melyik...de el leszek havazva mert vasárnapra főzök...no, ha jól sikerül, nagy durranás lesz!

    Viszlát holnap!

    Jó éjt, szép álmokat!

    VálaszTörlés
  41. Itt vagyok, csak közben Skype-on beszélek egy unokahúgommal. Régen "találkoztunk".

    VálaszTörlés
  42. ...még itt vagyok, csak lassan araszolok az ágy felé...:-)))

    VálaszTörlés
  43. Mesélj ám, én hallgatom. Úgyis olyan szószátyár vagyok, néha jól esik hallgatni :)
    És Te jól és érdekeseket mesélsz!

    VálaszTörlés
  44. Sajnos a legjobbak...
    Big Bill Broonzy (26 June 1898 – 15 August 1958)
    De még CD-n is található :-) Az első lemezt Tőle az NDK Kultúra boltban vettem :-)
    http://en.wikipedia.org/wiki/Big_Bill_Broonzy
    Na még:
    http://www.youtube.com/watch?v=nhENu_w2fQs&feature=related

    Ez most meg egy ínyencfalat - megtaláltam! Erre biztosan nem számítottatok :-P
    http://www.youtube.com/watch?v=krx2MoTaAVo

    VálaszTörlés
  45. Mormogi Papa: ...hát erre nem!...óriási, ha zenész alkat lennék, már ugranék is a hangszerre!
    Elemedben Vagy!...-)))...buli van nálatok?...:-D

    VálaszTörlés
  46. Beus: már nem bírok mesélni...nagyon spéci kajákat főzök vasárnap, tulképpen mind a kisujjamban van, mégis olyan, mintha először főzném....háááát ez ilyen!...már holnap nekikezdek...kétnapos menü...

    VálaszTörlés
  47. Huh, nem semmi! Ügyes vagy!
    Várom az új posztokat nagyon!
    Akkor inkább pihenj.
    Én még megnézegetem Mormogi ajánlott zenéit.

    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  48. Ezt meg a kakaspörkölt miatt :-))) és jó 8.
    http://www.youtube.com/watch?v=GN2GE_SWRcY&feature=related

    és ugyanaz - másként, egy másik kedves előadó(k)tól
    http://www.youtube.com/watch?v=neKEPiDq2e8&feature=related

    De most már valóban jó éjszakát :-)

    VálaszTörlés
  49. Nincsen buli - pont ellenkezőleg: egyedül vagyok, így hallgathatom, amit szeretek :-)
    Mindenki más a megasz@rt nézi a (már nem is) csigakettesen...
    De leteszem magam, és hagylak Titeket is pihegni.

    Az ebédhez szurkolok!

    Csak a fáziskésés zavar: mindig később látom, amit írtok :-(

    VálaszTörlés
  50. Köszönöm a szép és mozgalmas estét!...lesz mit meghallgatnom még...:-))...megyek aludni, mert a legjobb formámat kell hoznom...vasárnap 12 vendégnek...de holnap is leszek, ha benéztek!

    Jó éjt, nagyon szép álmokat Neketek!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails