Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. március 7., hétfő

Friss erdélyi élményeim, Nyárádremetén farsangoltunk. 2. rész.











Az első részben igyekeztem minden olyan élményemet összegezni, melyek maga a farsangi bálon kívül értek. A finom pisztráng vacsora után gyorsan elkészültünk a mulatsághoz, este nyolc után valamivel érkeztünk a nyárdremetei kultúrházba. Körben, hosszan voltak terítve az asztalok, még nem volt teljes a létszám, nem késtünk. A hosszan terített asztalok értelmében nagy asztaltársaságra számítottunk, közvetlenül két fiatal helybéli párral ültünk együtt. A helyi pékkel és egy egyedi fabútorok előállításával és forgalmazásával foglalkozó fiatalemberrel és feleségeikkel. A helyi Önkéntes Nőegylet szervezi hagyományosan a farsangi bált, az asszonyok maguk szerkesztik és adják elő a báli műsort, valamint a felszolgált vacsorát is. Az asszonyok azonnal a fogadásunkra érkeztek, megmutatták az asztalunkat és hellyel kínáltak minket. Nyilvánvalóan mindenki ismerte egymást az asztalnál, Kálmánt is mindenki nagy örömmel köszöntötte, velünk is mindenki úgy viselkedett, mintha régen ismernénk egymást, így azonnal otthon éreztük magunkat.

Mind hoztunk magunkkal kínálni valót, hamar az asztalra került a leveles pogácsám, Kálmán édesanyja által sütött sajtos-sós rudak, pálinka, jó fehérbor, meg is ittuk az érkezőt azonnal. Az asztalon apró sós sütemény, nyárádremetei fehérbor, áfonyalikőr, mely ugyancsak a térségre jellemző nagyon finom italféle. Az asszonyok el kezdték felszolgálni az előételt, mely személyre szabottan összeállított hidegtál volt. A helyi pékségből származó, szeletelt kenyeret is személyre szabottan osztották ki, teljes mértékben lejött belőle, hogy a kenyér nagy érték, nem hagyják az asztalon száradni, nem divat errefelé, hogy fölösleges pazarlás áldozatává váljon.





Megérkezett a két fiatal pár is az asztalunkhoz, engem még nem ismertek személyesen, bemutatkoztunk és már láttuk is, hogy dr. Köllő Gábor Nyárádremete katolikus papja a színpadon van, hogy a nyitóbeszédet elmondja. Nem beszélt sokat, mindössze arra mutatott rá, hogy a hétköznapi kemény munka után nagyon is meg van a helye a báli mulatságoknak, amikor az emberek összejönnek és felszabadultan, jókedvűen szórakozhatnak együtt, ami megfeszített munkájuk után megérdemelten kikapcsolódás. Szépen beszélt, beszéde mentes volt minden fölösleges pátosztól, oktatástól. Ezt követően nagy fordulatként szolgált a nagyrészt helyi népviseletbe öltözött asszonyok műsora, mely a magyar népdalokhoz és népi játékokhoz hasonlóan sok részletében volt pikáns, valamint nagy meglepetésemre több motívum kötődött a jelenlegi gazdasági helyzethez.

Nehéz néhány szóban visszaadnom a műsorban elhangzó ismert dalok „aktualizált” szövegei által körvonalazódott műsor egységét, de egyben volt az biztos. Óriási siker volt a műsor, nagyokat nevettünk mind, tapsviharral köszöntük meg az előadást.







A műsor után a zenekar azonnal el kezdett játszani. Nem kellett senkit kapacitálni, a párok egymás után, természetes jókedvvel kezdtek bele a táncba. Kizárólag magyar nyelvű, ismert magyar és külföldi dalokat játszott a zenekar, csodaszépen játszottak. A legnagyobb meglepetésem az volt, hogy olyan csárdást táncoltak az emberek, melyet bevallom magam még ilyen formában nem tapasztaltam. Ez nem a néptánc szakkörben tanított folklór előadás volt, hanem a hagyományos lépéseken alapuló modern, könnyed, kiforrott, bensőséges páros tánc. Egy-egy keringő is elhangzott, a keringőt is ugyanebben a stílusban táncolták. Bevallom bajban éreztem magunkat, ha táncra szeretnénk perdülni. A tánc bensőséges, könnyed és természetes mivolta hamar feloldotta bennünk a gátlásokat, legnagyobb meglepetésemre teljes mértékben be tudtunk illeszkedni az akkorra már tömött táncparketten a táncmulatságba is.





Közben leszedték az asztalt és el kezdték felszolgálni a bőséges főétel tálat. Kétféle sertéssült, sült csirkecomb, reszelt pirított burgonya, zöldséges rizs pecsenyeszaft kíséretében volt a főétel. Nagyszerűen nézett ki, amitől csak az illata volt fenségesebb. A kenyeret újra személyre szabottan kínálták fel az asszonyok fonott kosárból nekünk. Házi savanyút is kaptunk. A helyi ásványvizet is rögtön pótolták, ahogyan egy-egy üveg kifogyott. Ettünk, ittunk, táncoltunk, nagyon sokat beszélgettünk. Egyszer csak az egyik főszervező, a helyi pék édesanyja értem jött, hogy most a konyhában is van lehetőségem fényképezni, várnak. Boldogan mentem, nagyon jól esett, hogy ennyire kedvesen, figyelmesen bántak velem. Amikor kattintottam volna a gépen, akkor az asszonyok hátrahúzódtak, ezért leengedtem a gépet és kértem, hogy maradjanak a fazekak és a sparhelt mellett, így szeretnék fényképezni. Nagy nevetés tört fel, majd közölték velem, hogy még a tavaszi karcsúsító program előtt állnak, fényképezzek csak, de őket majd csak a karcsúbb vonalaikkal.












Ekkor került rá sor, hogy kérdezősködjem egy kicsit a kibédi és nyárádremetei finom, édes lilahagymáról. Feltett szándékom volt, hogy erre helyben rákérdezek, ugyanis évek óta használom a kibédi hagymát. Szeptemberben kapok nagyobb tételben, addig főzök vele, míg a készletem ki nem merül.

Nem olyan régen egy erdélyi kötődéssel bíró olvasóm, blogger-társam vetette fel, hogy a nyárádremetei hagyma is pontosan olyan ízletes, ha nem ízletesebb, mint a híres kibédi lilahagyma. Ennek szándékoztam utána kérdezősködni. Az asszonyok azért nem voltak teljes mértékben határozottak a kérdéskörben, egyben azért egyetértettek, hogy a kibédi hagyma azért közismertebb, mert Kibéden olyan a mikroklíma, a föld minősége, hogy ott mindig megterem ez a különlegesen illatos és édes hagymaféle. Nyárádremetén más a föld minősége, és lankásabb is, az édes vöröshagymának pedig sík terület szükséges. Viszont megfelelő időjárás esetén hasonlóan finom hagyma terem Nyárádremetén is -- főleg az árokközben- , mely halványabb, de majdnem olyan finom édes, mint a kibédi. Sajnos a múlt évi termést már eladták, valamennyi tárolt hagyma pedig kicsírázik, így jelentős mennyiségre nem számíthattam, hogy haza tudjak belőle hozni. Végül egyáltalán nem tudtam hozni, mert ilyen rövid idő alatt nem találtunk gazdát, akinek lett volna készleten. Pedig magam is szerettem volna összehasonlítani a kétféle földben termett édes lilahagymát, valamint újra feltölteni a hagymakészletemet. A konyhalátogatás után már csak mulattunk és beszélgettünk. Két óra körül táncversenyt hirdettek. Előkerült egy tál narancs, kíváncsi voltam a részletekre. Végül nem szántuk rá magunkat a férjemmel, hogy beszállunk, pedig nagy volt a nyomás a vendéglátók részéről, de azt hiszem igen jól tettük.

Minden pár kapott egy-egy narancsot, ezt kellett a homlokuknál megtartani tánc közben. A nehézségi fokot azzal emelték, hogy rövidebb, de gyakran változó gyorsaságú és technikájú tánclépéseket igénylő dalokat játszott a zenekar, így nem volt könnyű a narancsot a helyén tartani. A győztes pár egy üveg helyi pálinkát kapott és néhányat a narancsok közül ajándékba a szép teljesítményért.




A táncversennyel is eltelt az idő, közben felszolgálták a desszertet is, ami somlói galuska volt. Fél négy körül éreztük, hogy mennünk kell, bár a fáradtság nyomait sem éreztük magunkon. Megbeszéltük a másnapi pékműhely látogatást, bár Levente, a pék szkeptikus volt, hogy odaérünk a műhelybe mise előtt, így arra vonatkozóan is megbeszéltünk forgatókönyvet, ha őt már nélkülöznünk kellene. Nagyszerű hangulatban, fájó szívvel távoztunk a bálról, de aznap még több program és a hazaút is előttünk állt, melyről már beszámoltam. Túl hosszú és mélyreható konklúziót nem szeretnék levonni, az elmesélt élményeim hadd beszéljenek önmagukért. Azért annyit szeretnék elmondani, hogy különleges hangulata volt számunkra a farsangi bálnak. Nemhogy az idősebb korosztály képviseltette magát, hanem főleg fiatalok és középkorú falubeliek vettek részt a mulatságon, ami azt jelzi, hogy ez, és a többi helyben megrendezett bál a társadalmi élet legnépszerűbb közege, nem pusztán mesterségesen fenntartott hagyomány, hanem az itt élő emberek életének szerves része. Úgy érzem, hogy ebből kifolyólag volt ilyen varázslatos a hangulata, mert ez nem egy "rendezvény", egy fesztivál volt, hanem egy igazi farsangi mulatság.

1 megjegyzés:

  1. Nem kis teljesítmény ez a beszámoló! Utazni, dokumentálni, végigenni, fényképezni és a végén részletesen - és érzékletesen - leírni. Köszönet érte.

    És azok a kályhák! Minden négyzetcentiméteren mást, azaz másképpen lehet főzni. Van hely ahol forr, és van ahol csak gyöngyözik a leves.

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails