Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pálma étterem. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pálma étterem. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 22., hétfő

18. születésnap és családi ebéd a Pálmában






Igazán még fel sem fogtam, hogy holnapután már felnőtt nő lesz az én kicsi lányom. Persze nekem örökre gyermek marad, az egyik szemem sír, a másik nevet. Van, hogy szeretném, hogy az elmúlt 6569 nap mindegyikén lévő mivoltából is maradjon nekem egy-egy, máskor látnokként tekintek előre és a boldog felnőttkori életét képzelem el. Az idő szalad, de egy-egy ilyen jelentős állomáson elgondolkodunk múlton és jövőn. Nem csoda hát, hogy most nem csak egy nap ünneplünk. Igaz, a nagy nap holnap lesz, de mi már ma is ünnepeltünk. Ma is csak szűk családi körben, holnap pedig csak négyesben, és az ünneplés napokig folytatódik a családon kívül is. Gondolom, máshol is így van ez.

Most sem volt véletlen a helyszínválasztás a családi ebédhez, hiszen nyáron a Pálma fagyizójában van diákmunkán a gyermekem. Bár júniusban egy nagyon komoly nyelvi megmérettetésen esett át sikerrel és már múlt évben 38 órás tanhetei voltak a gimnáziumban, mégis ragaszkodott hozzá, hogy idén nyáron dolgozni is szeretne. Nem véletlenül választotta munkára a Pálma fagyizóját, hiszen a Pálmában törzsvendégek vagyunk, tudjuk, hogy a munkalégkör páratlan, az állandó feszített munka ellenére itt mindenki mosolyog, jókedvű, és csak úgy pörög a munka mindenki keze alatt. Jól is érzi magát, sajnálja, hogy hamarosan vége a nyári munkának.

A „kollégák” különös figyelmet szenteltek ma Rebekának, így még ez is hozzátett az egyébként csendes és meghitt családi ebédhez. Az étlap bármely ételét is választjuk, nulla a mellényúlás lehetősége, úgyhogy nem kellett specialitásokra gyúrnunk, mert a kínálat minden eleme friss, szemrevaló és ízletes pedig igencsak hosszú az étlap. Nem olyan régen újra volt étlapváltozás, volt köztünk, aki az új ételekből, volt, aki az étlapon maradt régi kedvencek közül választott.

A „legkisebbik” persze csirkeszárnyat evett, nem hiába kerül az oldalamra is ennyi csirkeszárny recept. Anyósom és apósom a kímélő ételeket kedvelik, mozzarellás csirkemellet kértek rukkolás paradicsomsalátával. A férjem megrögzött enchillada rajongó a Pálmában, ritka, ha nem ezt kér ebédre vagy vacsorára. Maradt is a megszokásnál.

Rebeka egy grappás-gyümölcsös mártásban tálalt csirkemellet, én hízott kacsamájjal, grillezett paradicsommal és mozzarellával együtt sütött csirkemellet rendeltem. A köretem gombás tejszínes penne volt, bár nem vagyok nagy penne rajongó, ennél az ételnél zseniális ez a köret, semmiképpen nem cseréltem volna le. Már nem először kértem én sem ezt a kacsamájas csirkemellet.







Mindenképpen említésre méltó a limonádé a Pálmában, már van epres és dinnyés ízesítésben is. Tele gyümölccsel, friss ízekkel.

A marcipános születésnapi torta zárta az ebédet, igazi kis hercegnői torta volt, illett az ünnepelthez.


Anyósom kiválóan főz, rám sem szokott panasz lenni, így még inkább kijön szóba, ha étteremben valóban kiváló ételeket tesznek elénk. Úgyhogy szívesen dicsértünk. Nem siettünk, jól elücsörögtünk a kellemes teraszon és csak úgy pörgettük gondolatban a filmkockákat az elmúlt 18 évről. Olyan csodaszép volt ez a délután, mindig emlékezni fogunk rá.

2010. december 13., hétfő

Születésnapi ebéd a Pálmában: ételeket kóstoltunk az új étlapról, Tom Yum Goong levest, és török, krémes bárányragut pitával








Úgy jött ki a lépés, hogy az idén három napon keresztül ünnepeltük a kisfiam születésnapját. Tulajdonképpen három különböző ünneplés részese lehetett. Pénteken az iskolában, ebéd után egy hatalmas csokoládétorta mellett emlékeztek meg a születésnapjáról, este csak egy csendes családi köszöntés volt, hiszen szombati munkanap miatt szombat délig is iskola volt neki. A szombati születésnapi ebédet végül átigazoltam a Pálmába, a legjobb barátnőm és a férje üzemeltetik, egyébként is velük, és a családdal terveztük az ünneplést. Már készültünk rá, hogy megkóstoljuk az étlapról a nem régen felkerült vadonatúj ételeket.
Én egy hagyományos ételsorral készültem a jeles napra, ezt már pénteken éjszaka elkészítettem, ezt vacsorára helyeztem át, mivel az ünneplő társaság nálunk folytatta késő estig a mulatságot.
Mindenki a megszokott kedvenc ételét kérte, mi a barátnőmmel a megújult étlap ételei közül választottunk. Tudni kell rólunk, hogy 32 éve vagyunk barátnők, majdnem 10 éven keresztül jártunk együtt három különböző iskolába, mindig arról álmodtunk, hogy egyszerre toljuk a babakocsit a gyermekeinkkel, ez részben sikerült is nekünk. Az én kisebbik gyermekem ugyan néhány évvel idősebb a barátnőm kisfiától, viszont mi is olyanok vagyunk, mint a testvérek, így a fiaink is nagyon szeretik egymást, a születésnapokat mindig együtt ünnepeljük.
Sokat utaztunk együtt Thaiföldön a barátnőmmel, az egyik kedvenc ételünk itt a Tom Yum Goong leves, mely tipikus thai étel, nagyon csípős, és nagyon finom. A barátnőm hatására került fel az étlapra, alig vártam, hogy megkóstoljam. Leegyszerűsítve, gyömbérrel, citromfűvel, kaffer lime levéllel ízesített thai leves különlegesség gombával és rákkal. Mindketten ezt kértünk. Több török ízesítésű étel is felkerült az étlapra, köztük egy török fűszerezésű tejszínes bárányragu pitával, mivel a Tom Yum leves igen laktató, egy ilyen bárányragut tálaltattunk ketté magunknak.
Mindkét étel kifogástalan volt, a csípős Tom Yum leves a téli, havas-napsütéses kilátás mellet talán még jobban esett, mint a januári párás kánikulában a pálmafák alatt. A török ételek, a török fűszerek nagy hódolója vagyok, különösen melyek birkából és bárányból készülnek. A ragu tökéletes volt, puha, ízletes, fűszeres, és krémes, a pita friss, meleg és ropogós. A bárányragut a lehető leglassabban kóstolgattam, szó szerint falatoztam. Minden egyes falat különleges hatással volt rám, az ízét, a zamatát, az állagát különleges, hosszantartó élményt kísérte.
Natúr rizst szolgáltak fel a leveshez és a raguhoz is, én ezt mindkét esetben kihagytam.
Nagyszerűen éreztük magunkat, a tinédzserek és a kisebbek is jól eljátszottak, beszélgettek, vidámak voltak, mi felnőttek pedig az ünneplés mellett kibeszéltük a világ dolgait. Kicsit aggódtam, hogy a vacsorának, melyre egész délutántól hajnalig készültem, vajon lesz-e létjogosultsága ennyi finomság után, minden esetre felkerekedtünk, és nálunk, otthon folytattuk a születésnapi ünneplést.
Hosszú eljárással, cserépben készült péntek éjszaka a marhalábszár pörkölt alapra helyezett zöldséges bableves, és egy új elképzelés szerinti, dupla sajtos leveles pogácsa. A következő részben ezt mutatom be.

2010. augusztus 29., vasárnap

Vasárnapi ebéd a Pálmában







Mióta belemerültem a gasztronómia kalanderdejébe, azóta „csőre töltve”, fényképezőgéppel és a témára kihegyezve járok-kelek a világban.
A Pálma Sörözőt már korábban felvettem a bemutatásra érdemesnek talált éttermek sorába, egyik figyelemreméltó fogásukat, a borjúpofa pörköltet szándékozom bemutatni hamarosan, amit juhtúrós galuskával tálalnak.
Elég gyakran eljárunk étterembe, alapkoncepcióm, hogy a jó házikonyha sem váltja ki az éttermi étkezés nyújtotta élményeket, és fordítva is ugyanezt vallom. Szeretek főzni, otthon étkezni és étterembe járni is.
Ételfutárral a családnak online étlapról rendelni, no, az a műfaj, ami számomra vörösposztó.

A tegnapi egész napos program után megszavaztuk, hogy étterembe megyünk, egyhangúan a Pálmára szavaztunk. Debrecen egyik legnépszerűbb étterme, színes ételkínálattal, az Egyetemváros közelsége miatt sok tex-mex és nemzetközi étellel, kevésszámú, de különleges magyaros fogással.
Nem túl gyakran eszem csirkemellet, vannak elegen, akik pótolják a miattam kieső „forgalmat”, úgyhogy az a tény, hogy több csirkemell alapú ételkedvencem is van a Pálmában, jelzés értékű.
Firenzei csirkemellet rendeltem, ez az egyik legfinomabb.

Ez az étel egy mutatós torony, grillezett csirkemell alapról építkezik, egy szelet grillezett, főtt olasz sonka következik, újabb csirkemell szelet, fölötte párolt, enyhén fokhagymás paraj, majd egy mindkét oldalán átsütött tükörtojás, ezen grillezett mozarella szelet, majd újra egy egy kisebb szelet csirkemell, majd a torony tetején egy fél grillezett paradicsommal fejeződik be. Burgonyapürével és pecsenyelével tálalják.
Családunk minden tagja szerint itt a legjobb a tartárbifsztek a városban, a gyerekek ketten egy 15 dkg-os adag tartárt kértek.
A férjem nagy rajongója a Pálmában készült csirkés enchillada-nak, csak fél adagot kért, mert rendkívül gazdagon mérik itt az adagokat.

Desszertnek feketecsokival töltött mandulalinzert rendelt a kisfiam, melyet vaníliafagylalttal és meggyöntettel tálalnak. A férjem és a lányom kettétálaltatott egy alpesi csokoládétortát, a két féladagból mindketten tökéletesen jól laktak.
A gyerekek óriás limonádét kértek mindketten az ebédhez, ezt is itt készítik talán az egész városban a legfinomabban. A lányom véleményére adok, hiszen ő igen sok helyen megfordul egy limonádéra a barátokkal. A férjem sört ivott, és kávéztunk is.
9.000 Ft-ot fizettünk, és még egy kis tatárt haza is hoztunk.

Mindig sok pincér van műszakban, és évek óta ugyanazok a készséges és villámgyors „srácok” szolgálnak ki minket.
Számos életszerű ételkülönlegesség van a Pálmában az étlapon, ha valaki Debrecenben jár, csak ajánlani tudom.
A Pálmában készülő borjúpofáról és további kitűnő ár-értékarányban álló ételekről, valamint magáról a Pálma Pubról a legközelebbi látogatásom alkalmával számolok be.
Related Posts with Thumbnails