Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt süldőfej. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: füstölt süldőfej. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 22., kedd

Tárkonyos-csomboros káposztaleves füstölt hússal, kolbásszal






Olyan egyszerűen készítettem el ezt a kifejezetten könnyű káposztalevest, hogy nem is készítettem fázisfotókat. A cserepes töltött káposztához már előfőztem a füstölt disznófejet és oldalast. Fél kiló átöblített aprókáposztát összevágtam, hozzáadtam egy fej apróra vágott, libazsíron megdinsztelt vöröshagymához és egy rövid ideig sütöttem, pároltam. Két gerezd átnyomott fokhagymát adtam hozzá, majd felöntöttem egy liter füstölt alaplével és egy liter vízzel. Sóztam, borsoztam.
Egy fél szál kolbászt felkarikáztam, egy kevés libazsíron addig prítottam míg el nem kezdte kiengedni a zsírját. Amikor a káposzta megpuhult, akkor a kolbászzsírban, 2 dkg liszttel és egy gerezd áttört fokhagymával készült rántással rántottam be. Hozzáadtam az enyhén sült kolbászt, a kisebb darabokra vágott főtt-füstölt, húsféléket, egy evőkanál morzsolt tárkonnyal és egy evőkanál morzsolt csomborral fűszereztem. 3 dl tejföl és egy dl tejszín keverékével habartam be, de ekkor már csak rotyogtattam, nem forraltam.
Kellemes, nem túl savanyú, nem túl sós és nem is túl sűrű levest készítettem, nem amolyan korhelylevest. Könnyű és finom lett.
Related Posts with Thumbnails