Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2014. szeptember 5., péntek

Őszi kenyérlángos – langalló, pompos – különlegesen





Nem nagyon eszem kenyérlángost, mert nekem túl nehéz a tésztája, persze nagyon szeretem és ízlik is, csak beleköt a gyombomba. Nehéz tészta, nehéz feltétek, nem hangzik ez olyan rosszul, csak már a gyomrom nem bírja.
Benéztem a hűtőbe és két dolgot láttam meg legelőször: még két fej vargányát és a darab mangalica szalonna maradékát, amit hétvégén, a piacon vettem. Hát ebből pizza biztosan nem lesz, inkább sütök kenyérlángost és dagasztok valami jó kis tésztát hozzá! J

Hozzávalók 3-4 tepsi kenyérlángoshoz:

30 dkg finomliszt
30 dkg kenyérliszt
2 dkg élesztő
4 dl éppen csak langyos víz
1 evőkanál méz
3 teáskanál Himalája só
5 evőkanál napraforgó olaj (és egy kevés a dagasztáshoz)

A mézet és az élesztőt elkevertem alaposan a vízben, és a többi hozzávalóval összeállítottam a tésztát. Nem dagasztottam meg csak 10 perc múlva. Utána 20 perc múlva majd 30 perc múlva. Még 30 percet pihent a tészta, a negyedét lekanyarítottam és sütőpapírral bélelt tepsin kiigazítottam olyan lepényformára.

Mondhatni különleges feltéteket választottam (egy lepényhez számítva):

2-3 evőkanál aioli a kenéshez
2 közepes fej vargánya szeletelve
10 vékony csík gruyére sajt (krumpli hámozóval szeletelve) vagy lehet valamilyen más érett sajt
½ fej lilahagyma vékonyra szeletelve
2-3 ág friss oregánó, 1-1 ág friss tárkony és kakukkfű levelei (nem kell összevágni)
6 nagyon vékony szelet füstölt mangalicaszalonna
2 zöldhagyma szeletelve
2-3 tekerés fekete bors


Kísérő a fokhagymás tejföl: 150 g tejföl, 1 gerezd zúzott fokhagyma, két csipet só.

A lepényt megkentem aiolival, megraktam a vargányával (erre tekertem a borsot),a zöldfűszerekkel, a sajttal, a lilahagymával, a vékonyra szelt mangalicaszalonnával majd megszórtam a zöldhagymával.
240 C fokra előmelegített sütőbe toltam 15 percre.






Illatozott rendesen a kenyérlángos a sütőben, de az íz és az állag még az illatokat is felülmúlta!

Érdemes kipróbálni, mert garantált siker! J




3 megjegyzés:

  1. Szerintetek létezik természetes kovásszal készült pizza recept? Már nem szívesen sütnék élesztővel... Ha van ilyen megosztanátok velem? Köszi előre is: Zita

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails