A tökéletes szendvics frissen készül, az ízek és a látvány
harmóniája makulátlan, azaz szoros kölcsönhatásban van egymással. Számomra egyéb
ismertetője nincs, hiszen, ha a fenti szempontok rendben vannak, akkor lehet
hideg vagy meleg, nyitott vagy zárt, csirkés, gombás, felvágottas, sajtos vagy
érlelt sonkás, számomra tökéletes. Nem szűkölködik az oldal sem a
szendvicsekben. :)
Persze a szendvicsre is igaz, hogy az élvezeti értéke fokozható,
a felhasznált alapanyagok minőségének fokozásával. Egy
friss vajas zsömle jóféle parizerrel is lehet tökéletes a maga nemében, mégsem
képes két vállra fektetni, mondjuk egy érlelt sonkás szendvicset. Még ár érték
összhangban sem, mert mondjuk egy San Daniele sonkaszeletekkel gazdagított szendvics
élvezeti értéke sokkalta túlszárnyalja a legjobb kapható parizer ára és a San
Daniele sonka ára közötti különbséget. (Szerintem például a sajtokra is éppen
így igaz.)
Szóval, ez a szendvics sajnos nem San Daniele sonkával
készült, pedig ez esetben mondhatnám azt, hogy nem csak tökéletes, hanem
összehasonlíthatatlan is.
Egy jobbféle crudo, azaz olasz, érlelt sonkával készült, de
elhatároztam, hogy ezt a szendvics élményt legközelebb egy még nemesebb
sonkával koronázom meg.
Ha jól táplálkozunk, akkor nem csak rágunk, meg nyelünk,
hanem több érzékszervünk bevonásával végezzük az étkezést. A gyomorműködésünket
a látvánnyal indítjuk be, ettől elindul a nyálelválasztásunk és felkészülünk az
örömforrásra. Az étel illata még intenzívebbé teszi ezt a folyamatot. Természetesen
egy sült esetében először szippantunk, és utána pillantunk, de a sorrend
teljesen mindegy. Végül az ízlelésnél jutunk el a csúcspontra, melynek
magaslatait az ízek orgiája eredményezi.
Amikor minden érzékszervünket be tudjuk vonni a
táplálkozásunkba, akkor sokkal hamarabb telítődünk az ízek és élmények által,
ami mint tudjuk, kalóriamentes. Így egy magasabb íz élményt okozó ételből
kevesebb is elég ahhoz, hogy testünk is és lelkünk is egyszerre jóllakjon.
A prémium íz kategóriába tartozó alapanyagokból sokkalta
kevesebb is elég a tökéletes íz élmény és íz összhang elérésére. Példának
okáért egy ilyen érlelt sonkás szendvics esetében, egy kétszer olyan „értékes”
sonkából mondjuk feleannyi is elég a magasabb íz élmény eléréséhez. Tehát nem
feltétlenül plusz anyagi befektetés, sokkal inkább igény kérdése ez.
Nem azt kívánom sugallni, hogy minden alkalommal, amikor
szendvicset készítünk, cseréljük le a szalámit vagy a parizert San Daniel
sonkára, hanem, hogy alkalmanként cseréljük le a szalámit vagy a parizert egy-egy
szelet igazán jóféle érlelt sonkára.
A szendvics egyszerű, éppen ettől tökéletes.
Sajtos bagettet kettévágtam és megkentem vékonyan a legújabbféle paradicsomszószommal.
Forró
serpenyőben megpirítottam a szószos oldallal lefelé, majd ráhalmoztam 1-1 érlelt
sonkaszeletet. Megcsorgattam elsőrangú olasz olívaolajjal, hogy simogassa a
sonkát, amikor majd ízlelem.
Már önmagában is megállta volna a helyét a szendvicsem ebben
a formájában, de én szerettem volna még belevinni egy kis markánsságot és
frissességet. Úgyhogy rukkola levelekkel és parmezánforgáccsal szórtam meg.
Ha valaki azt gondolná, hogy ez egy felnőtt ínyencség, az
nagyon nagyot téved, ugyanis – bár felkészültem rá, hogy a rukkola levelek a
tányéron landolnak – a kisfiam első számú szendvics kedvencévé lépett elő, egy az egyben.
Úgyhogy már többször is napirendre kerül nálunk az óta, például
San Daniele sonkával is.
Éppen ez ihletett arra, hogy a konyhai alapanyagok
vonatkozásában az átlag, a jó és még jobb közötti összefüggést e szendvics
példáján keresztül kivetítsem.
