Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2011. augusztus 17., szerda

Mandulás-lilahagymás burgonyakrokett spanyol fenyőmag mártással (maradék krumplipüréből)






Ez az ízletes krokett is maradékból készült. Ahogyan a Supplí al telefono fokhagymás spenótkrémmel, azaz egy olasz klasszikus, maradékból bejegyzésemben meséltem róla, kétféle köretből is volt maradékom, sáfrányos-petrezselymes rizsből és a lilahagymás burgonya-flánból. A burgonya flán maradékából készítettem másnap ezt a könnyű és finom krokettet. A burgonya-flánt a Fokhagymás párolt spenóttal és mozzarellával töltött pulykamell burgonya-flánnal bejegyzésem szerint készítettem el.

Mivel nagyjából minden volt már az alapban, ami a kroketthez szükséges, mindössze a mennyiségnek megfelelő lisztet adtam hozzá, egy egész tojást és egy kis frissen őrölt mandulát. ( 4 db közepes krumpliból készült püréhez 5 dkg liszt, 1 tojás, 3-5 dkg őrölt mandula)

Összekevertem, hagytam kicsit állni, majd fagylalt kanállal csinos gombócokat kanalaztam belőle – hogy pont akkorák legyenek, mint a rizsgolyók – és klasszikus panírban bundáztam. Liszt, felvert tojás, frissen őrölt kiflimorzsa. Bő, forró olajban sütöttem ki.










Szerintem - a főként maradékokból készült – ebéd legizgalmasabb fogása a spanyol fenyőmag mártás volt, ezt időben elkészítettem, mert hidegen szolgáltam fel a forró kroketthez.

Hozzávalók kb. 3 dl mártáshoz

10 dkg fenyőmag ( a sapnyol fenyőmag megbízható és jóminőségű)

1 gerezd fokhagyma

1 dl nagyon jó minőségű (spanyol) extra szűz olívaolaj

1 dl hideg víz

1 evőkanál friss citromlé

Só, frissen őrölt bors

A fenyőmagot és az összevágott fokhagymát robotgépben pépesítettem és fokozatosan adtam hozzá a folyadékokat. Amikor emulgeálódott, azaz krémessé vált az állaga, akkor fűszereztem, tálba öntöttem és lehűtöttem tálalás előtt.



Különlegesen finom mártás grillezett, panírozott húsokhoz, tapashoz, akár egyszerű sült krumplihoz.

Apróra vágott snidlinggel vagy petrezselyemmel tovább lehet színesíteni, ízesíteni.

2 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails