Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 26., kedd

Mustáros sárgaborsó főzelék sajtos- baconos sült virslivel







A napokban, a svéd sárgaborsó levesből tudatosan akkora adagot készítettem, hogy a maradékból sárgaborsó főzeléket is feltálalhassak.
Szeretek előre gondolkodni, hogy egyrészt mindig mindent az utolsó cseppig felhasználjak, másrészt magamnak kedvezzek azzal, hogy egyszeri időbefektetéssel többféle ételt is kínálhassak a családomnak.

A sárgaborsó leves, az másnapra még jobban besűrűsödött, miután újra felfőztem, két evőkanál magyar, édes mustárral ízesítettem, és egyszerűen selymes pürévé pépesítettem.
Újra visszatettem a hűtőbe, hogy az ízek, a mustárral összeérjenek, és másnap vacsorára, egy egyszerű, praktikus, ugyanakkor attraktív feltéttel tálalhassam fel.

Az a nagyszerű a füstölt alaplével és száraz hüvelyesekből készült ételekben, hogy egy-két nap múlva talán még finomabbak, úgy, mint a többször melegített töltöttkáposzta.
Az alap ételnek ezt a tulajdonságát is, tudatosan kihasználtam.

A hagyományos, sertés virslibe középen mélyedést vágtam, és egy vastagabb, beleillő gouda sajtszeletet gyömöszöltem a vágásba. Vékony szelet bacon-el nem túl szorosan, de határozottan körbetekertem, és betettem grill programra a sütőbe.




A sárgaborsó pürét újra felmelegítettem, és a sajtos, húsos szalonnás, sült virslit, egy-egy adag püré közepébe ültettem.






Egyszerű, attraktív, ugyanakkor különlegesen finom vacsorát készítettem néhány perces előkészülettel. Ezek az aprónak tűnő, időtakarékos megoldások mindig elégedettséggel töltenek el.

A svéd sárgaborsó leves projekt még egy elemét is hasonló sikerrel hasznosítottam újra, erről legközelebb számolok be.

9 megjegyzés:

  1. "Az otthoni főzőcskézés egyik pszichodramatikus ismérve, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk annyit főzni, hogy az pont elfogyjon, mindig kell lenni maradéknak. Ezt kívánja a jó érzés. Mert ha minden elfogy az asztalról, soha nem lehetünk benne biztosak, hogy tényleg eleget főztünk, bármilyen hiteles és stílusos is a szabadkozás, hogy aszongya: "ha egy falattal többet eszem, szétdurranok, és lehet az ebédlőt újra festeni", vagy "úgy jóllaktam, mint egy disznó", marad bennünk egy kis rossz érzés, hátha vagy mégse. A maradék tehát rendkívül fontos a bőségérzet szempontjából, a szakács biztos lehet, hogy éhen nem maradt senki, illetve a maradék panorámaképe méltán emlékezteti a leszálló vérnyomástól lassan pislogó vendéget/családtagot, hogy egyáltalán mit is evett.
    A maradék mennyisége persze más jelzéseket is hordozhat. Teszem azt, ha éppen csak csíptek az ételből, akkor bizonnyal feltehetjük, hogy szakácsművészetünk durrdefektet kapott, valamit nagyon elMancikáztunk." ... :))

    (Podmaniczky Szilárd)

    VálaszTörlés
  2. Spájzcetli: Podmaniczky Szilárd tud valamit a szakácsban dúló kételyekről:-)))

    Jobban én sem fogalmazhattam volna meg:-)

    A paprikás csirke maradékából már akkor bekalkuláltam a következő fogást, amikor a fagyasztóból elővettem a kapirgálóst!
    :-)

    VálaszTörlés
  3. Szeretem a virslit mustárral persze.
    Udvariatlan nyelvtannáci-e vagyok, ha azt mondom: ez a "bacon-el" csípi a szemem?!

    VálaszTörlés
  4. PiperPerabo: nem vagy udvariatlan, hanem igazad van. Máris javítottam. Sőt köszönöm a figyelmzetetést.
    Valószínűleg korábban is így használtam, valami rossz beidegződéstől vezérelve, amint lehetőségem lesz rá, javítom mindenhol.

    Mustárral, és ecetes tormával.....:-) amikor magában eszem.
    Nagyon finom sajttal és baconnel, amikor főzelékhez, feltétként!

    VálaszTörlés
  5. Podmaniczky-re pontosan azt reagálom, mint Nevamesz(a). Látszik, hogy nemcsak fogyasztott, de főzött is, legalább egyszer :)
    A pörkölt utózöngéje lehet egy kis remegős-kocsonyás anyag, ami némi pirítós kenyérrel elfogyasztva jól esik éhgyomorra. Akárcsak a maradék halászlé.

    VálaszTörlés
  6. Bea: a pirítóst először dörzsöld be egy kis fokhagymával......de jó, ha most megkívánom, akkor kéznél van minden:-)))
    Ja, és utána kínáld meg Neoexet is, ha még akarsz vele aznap csókolózni:-D

    Örülök, hogy "megérkeztél", kíváncsi voltam a Te reakciódra a megfejtéssel kapcsolatban!

    Spájzcetli kb. úgy dolgozott a megoldáson, mint én szoktam Skandinál: először közel járok, majd amikor minden részletet megfigyelek, akkor kicsit távolabb kerülök tőle, mert túlbonyolítom:-)

    Elég nehéz feladvány volt, bár a korábban közzétett gyökér kép miatt benne volt a pakliban, hogy azonnal megfejtitek.

    Hogy vagy? Milyen napod volt?

    VálaszTörlés
  7. Nevamesz(a),
    köszönöm kérdésedet, nagyon jó, munkás napom volt. Leendő munkahelyemről is hívtak, csütörtökön aláírjuk a szerződést és bemutatnak a szűkebb kollegális körnek. Kérdezték, hogy várom-e a munkába állást, mondtam, hogy nagyon. Örültek neki.
    Írtam is egy keveset, előre, a januári-februári magazinba.
    Kaptam pár levelet, köztük egy aranyos barátnőmét, aki szintén nem tud megülni a popóján, úgyhogy most angolt tanul és élvezi :)
    Beugrott a rendszergazda (ezen mindig nevetek, mert a vírusgazda, gazdatest stb. jut eszembe)
    Fruzsi és párja is itt volt; szeretem hallgatni, ahogy mesél, ma a meg nem értett vásárlóról sztendáppolt (hogy édes anyanyelvünket is ápoljuk egy bézbólütővel), jót nevettem rajta. Holnap jön egy interjúalany, az ő története a Palettába kerül, csütörtökön délelőtt a fodrász jön házhoz.
    Ha volt egy kis luftom, akkor gyorsan kézbe vettem a gyöngyöket, sikerült is huszonkét csillagot megfűznöm. Mosás is volt, ami kész tortúra, kellett nekünk szipiszupi, túlérzékeny mosógép. Egyébként nem tudom, mi van, amit már írtam, hogy áramkimaradásunk is volt, nos, a televíziónk ma azt bírta produkálni, hogy szépen kivilágoskékesedett szép csíkokkal. A hang nem ment el, csatornát is lehetett váltani, aztán nagyjából öt perc múlva fokozatosan visszatért a kép, hogy másfél óra múlva ugyanez megismétlődjék. Azóta ez van.
    Aztán pénteken még papírügyek, szombaton takarítás, vasárnap leendő nászéknál ebéd. S eztán keddig kicsit szomorkodás, mert ugye temető és ez az első halottak napi megemlékezés, amikor már mindkét szülőmet csak ott "láthatom"...
    Szóval jó nap volt :)

    Szeretem a rejtvényeket; klasszikusokat elég sokat írtam, de a fotós feladványokat is kedvelem, úgyhogy csak rakjál fel minél többet. Skandinál is olyan jó elmélázni. Nem baj, ha nem találom ki, szeretek tanulni.

    És a Te napod milyen volt?

    VálaszTörlés
  8. Beus: most láttam, hogy írtál, én bejegyzést szerkesztettem:-) mostmár lefekszem, mert holnap időben kell kelnem.
    De holnap mesélek!

    Örülök, hogy jó napod volt, a mosógépet meg regulázd meg:-))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails