Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2012. november 20., kedd

Cserépben főtt, fejtett babfőzelék vele főtt tojással, pirított-füstölt sertésnyelvvel (lisztmentes recept)





Ahogyan közeledünk az igazi tél felé, a sok finom frissen sült után egyre gyakrabban gondolok a füstölt hússal készült babos téli ételekre. A tettek mezejére léptem és egyet el is készítettem.

Kuktában pillanatok alatt elkészülnek a hagyományos eljárással több órás főzési folyamattal elkészíthető ételek, én most a hagyományosra szavaztam. A babfőzeléket komótosan, cserépben készítettem el.

Érdemes időnként egy-egy ételt kíméletes főzéssel elkészíteni, hiszen ekkor döbbenünk rá, hogy minőségileg mekkora különbség van egy gyorsan és lassan elkészült étel között. Mind az íze, mind az állaga összehasonlíthatatlan.
10 órán át főzni egy szimpla babfőzeléket? Egy-egy alkalommal mindenképpen megéri.

Hagyományos füstölésű szűzpecsenyét és sertésnyelvet vettem a piacon, úgyhogy mindenképpen megérdemelte az étel az időráfordítást. A füstölteket előre megfőztem, hogy a levében hűljön ki, majd szeletelhessem, zsírban felpirítsam, és így kerüljenek a főzelékre.
Aki nem próbálta még, feltétlenül próbálja ki a főtt-füstölt nyelvet, csülköt, szűzpecsenyét felpirítva feladni feltétként. Egy egészen más állag és íz világ, mint szimplán főve.

A babfőzelék elkészítésénél átvettem néhány fogást a sóletből, mondhatom, hogy nagyszerű lett a végeredmény.


Hozzávalók 8 adaghoz:

2 füstölt sertésnyelv
2 füstölt szűzpecsenye
1 nagy vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 babérlevél
6-8 szem feketebors
1 ág rozmaringból, 3-4 ág kakukkfűből és egy kis csokor petrezselyemből álló fűszercsokor

1 kg tarka fejtett bab
1 nagy fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
1 evőkanál mangalica vagy libazsír
2 teáskanál fűszerpaprika
1 babérlevél
4 érett paradicsom
2 liter füstölt alaplé
2 liter víz (körülbelül)
4 dl tejföl

8 alaposan ledörzsölt héjas nyers tojás


A füstölt húsokat hideg vízben feltettem főni a hagymákkal és fűszerekkel. Puhára főztem, majd hagytam a levében kihűlni. Tálra szedtem őket és lefedve hűtőbe tettem, míg a főzelék elkészült. A füstölt alaplevet leszűrtem és hűtőbe tettem.
A zsíron megdinszteltem a hagymát, majd hozzáadtam a fokhagymát, kettőt kevertem rajta, majd megszórtam a fűszerpaprikával, elkevertem és felöntöttem egy kis vízzel. Zsírjára pirítottam és a cseréptálba öntöttem.
Hozzáadtam a babot, a meghámozott és apróra vágott paradicsomot, a babérlevelet és felöntöttem a füstölt lével, majd annyi vízzel még, hogy egy ujjnyira ellepje. A tojásokat a babos lébe ültettem és betettem a sütőbe és 180 C fokra kapcsolva felmelegítettem. Visszavettem a hőt 120 C fokra és a levet folyamatosan pótolva úgy 10 órán át főztem. Addig, amíg a bab tökéletesen megpuhult, és néhány közüle szét is esik. Ez fogja besűríteni a bab sűrűre főtt levén kívül a főzeléket.
A tojásokat kiszedtem és hagytam kihűlni a babot a levében, hogy, ha még akar magába szívni levet, akkor szívja fel. A tojásokat hűtőbe tettem.

Visszamelegítettem a babot a cserépben és felöntöttem az alaposan elkevert tejföllel, majd  hagytam kicsit összefőni vele.
 A tojásokat megtisztítottam és félbevágtam. A nyelvet és a szűzpecsenyét felszeleteltem és zsíron, forró serpenyőben néhány perc alatt átpirítottam.
A főzeléket tojással és a pirított füstölt húsokkal tálaltam. Alaposan kikevert tejfölt és frissen sült kovászos kenyeret kínáltam mellé.



Ugye, hogy mire a recept végére értünk mindenki megértette, hogy mi az értelme 10 órán át főzni egy „szimpla” babfőzeléket...





4 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails