Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 4., hétfő

Reggeli spanyol módra: baszk rántotta zsömlén tálalva







Mielőtt magáról a receptről beszélnék, fontos előre bocsájtanom, hogy a spanyolok nem esznek efféle ételeket reggelire.
Spanyolországban nem indul túl korán az élet, délelőtt inkább kávéznak és hozzá édes kekszet, galletas-t ropogtatnak. A baszk rántotta inkább egy könnyű, délutáni tapas étel, tipikusan spanyol hozzávalókkal.
Érdekes, hogy nálunk itthon inkább chorizo szalámit lehet kapni, chorizo kolbászt, az én tapasztalatom szerint csak elvétve, viszont jól helyettesíthető gyulai kolbásszal. A chorizo szalámira már nehezebben tudnék helyettesítőt ajánlani a magyar szalámik között.






Viszont a baszk rántottához chorizo kolbász szükséges, így, akár holnap kipróbálhatja bárki, chorizo híján, gyulai kolbász felhasználásával.
Hagymának használhatunk természetesen vöröshagymát, de én a simább ízű, fehér, vagy sonkahagymát jobban kedvelem. Most viszont édes, kibédi lilahagymát használtam, amit a napokban hozott a férjem Erdélyből.
Zöld és piros húsú paprika, édes, napérlelte paradicsom, friss tanyasi, vagy mélyalmos tojás, olívaolaj, só és bors szükségesek még hozzá.
Nem érdemes az általam továbbiakban felvázolt technológiától eltérni, mert ez esetben egy magyaros, zöldséges, kolbászos, tojásrántották kapunk végeredményül.

Forró olívaolajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát, és a kétféle, felkockázott paprikát, egyszerre. A paprika süljön, és csak puhuljon át, ne essen szét. Tegyük hozzá a felkockázott paradicsomot, és süssük együtt, de csak egy percig.
Szedjük ki a zöldségragut a serpenyőből és tartsuk melegen.
A visszamaradt zsiradékban, melyet pótoljunk, ha szükséges, pirítsuk át a vékony karikára vágott kolbászt, de csak annyira, hogy meginduljon a zsiradék belőle. Tegyük ezt is a zöldség raguhoz.
Közben verjük fel a tojást, sózzuk, borsozzuk és a visszamaradt kolbászzsíron, alacsony hőmérsékleten készítsünk lágy rántottát. Vegyük le a tűzről.
Keverjük össze a rántottát és a kolbászos zöldségragut.












Tálalhatjuk úgy is, mint a rántottát, de eredetileg pirított parasztkenyéren illik feltálalni.
A saját adagomat forró levegőn, egészben átpirított, kétharmadánál kettészelt császárzsömlére halmoztam, és a kalapját mellé tettem.








Színes, ízletes, zöldséges tojásétel, mely, amennyiben a fentiekben leírt módon készül, akkor nem azonos a magyaros tojásrántottával.

Hozzávalók négy adaghoz: egy piroshúsú, és egy zöldhúsú paprika (kápia, vagy kaliforniai) 1 nagy, vagy két kisebb fehér, vagy sonkahagyma, 2 közepes paradicsom, 10 dkg kolbász, 8-10 db tojás, só bors, olívaolaj. 4-8 vastag szelet parasztkenyér.

16 megjegyzés:

  1. ...hozzámtartozó gyakorta adja fel nekem -igaz, nem reggelire-, de vacsorára, házi-füstölt-fokhagymás-kolbásszal...

    ..."A rántotta már vállalkozás, nagyobb és bátrabb befektetés. A rántotta sárga hullámaiban a koleszterin bomba gyújtózsinórja a remény aranyfonalából van szőve. [...] A rántotta vallásos étel. Hisz Istenben, sőt mindenféle istenekben hisz, hiszi, hogy meghódítható az óceán, a világűr, és a három éve magányos, kissé mogorva, de még mindig izgalmasra ondolált szomszédasszony. A rántotta okos, intelligens, őrangyali természettel megáldott étel"...
    (lehet találgatni, kitől való idézet?!) :))

    VálaszTörlés
  2. Spájzcetli,
    szerintem sem Krúdy, sem márai nem lehet. Váncsa Istvánra tippelek.
    Ha jó a megfejtés, ha nem, Nevamesz(a)nak köszönöm a remek receptet! :)

    VálaszTörlés
  3. Spájzcetli: tegnap bealudtam délután, sajnos nem vagyok túl jól, mondhatni mocskosul rosszul vagyok. Késő este, amikor magamhoz tértem, természetesen körül néztem, hogy mi történt, míg "nem voltam magamnál", és azonnal rákerestem az idézet forrására:-)))
    A lányom is fent volt még, ő is rákeresett tőlem függetlenül, büszkén mondta, hogy anya XY-tól van az idézet, amit Spájzcetli a megjegyzésben írt:-)))

    Bea: nem Váncsa Istvántól van az idézet, bár tőle is lehetne, de hagyom, hogy mindenki maga találjon rá:-))))

    A férjem jó fej volt ma, mert amikor hazajöttünk a klinikáról, azt mondja nekem: ha nem vagy annyira rosszul, csinálnál nekem olyan színes rántottát, mint a múltkor?
    Úgyhogy férfigyomor hódító a baszk rántotta:-)))

    Amúgy arcüreg gyulladásom van, ami nem ritka nálam, de szerencsére nem vonult át a tüdőmre, mert ilyen is elő szokott fordulni.
    Extra erős antibiotikumnak köszönhetően, remélhetőleg hamarosan talpra állok.

    Igyekszem mielőbb összeszedni magamat:-))

    VálaszTörlés
  4. Újra csak gyógyulást kívánok!
    És várom a megfejtést.
    Eszembe jutott még Stahl Judit és Nagy Bandó András is, de a stílus alapján nekem akkor is Váncsának tűnik... :)
    Biztosan nézek egy nagyot, ha kiderül, ki írt ilyen szépen a tojásrántottáról.
    Sajnos nincs időm az interneten kutakodni, pedig szeretek nyomozni :)
    Szóval???

    VálaszTörlés
  5. ...klinikai, címzetes főfelcsered bizonyára szakszerű diagnózist állított fel és a "kór" pontos, érdemi ellenszereit is definiálta, javallotta... Kérlek, tanácsait vedd komolyan...
    A kiegészítő, kényeztető terápia gyakorlati alkalmazását hagyd szeretteidre...
    ...remélem, aggódó "fáradozásuk" hamarvást beérik...
    ...Mielőbbi jobbulást!...

    VálaszTörlés
  6. Hopsz, még egyvalakire gondoltam, az maga Hobbiszakács, de most már tényleg ne csigázz, Spájzcetli!!!

    VálaszTörlés
  7. Beus: szerintem Spájzcetli nem idézne Stahl Judittól:-))) legalábbis szerintem.

    Darvasi Lászlótól idézett A rántotta című egyfelvonásosból:-)

    Fogalmam sincsen, hogy képes ennyi mindent olvasni, idézni, és ennyire otthon lenni a gasztronómiában, amikor egyik sem a szakterülete! Ezt hívják sokrétűségnek?

    VálaszTörlés
  8. Spájzcetli: olyan aranyos vagy, ha másért nem a kedvedért mielőbb meggyógyulok:-))
    Egyébként tényleg rendesen ápol a kis családom, ilyenkor mindig megijednek, hogy kiesek hosszabb időre a műszakból:-))

    Holnap következik egy kacsalakoma, nagyon izgulok, hogy hogyan fog tetszeni Neked! Már meg is szerkesztettem.

    Beus: szerintem Spájzcetli Hobbitól sem idézne:-DDDD

    VálaszTörlés
  9. Nevamesz, köszi.
    Spájzcetli Neked is, hogy felhívtad a figyelmemet a nevezett íróra. Tetszik a stílusa, olvasni fogom őt.

    VálaszTörlés
  10. Beus: Ez a csoportterápia, hogy gyorsabban gyógyuljak:-))
    Olvastalak ma is, igen termékeny vagy! Tetszett az új történés:-))
    Neked is köszönöm, hogy gyógyírként szolgálsz, mi lenne velem nélkületek?

    VálaszTörlés
  11. Nevamesz, lehet, hogy nem esnél vissza annyiszor... :DDD
    Köszi, aranyos vagy! :)

    VálaszTörlés
  12. Nevamesza: ... már többfelé "idéztem" skandi fotóit -ha nem is kommentekben, de baráti levelekben,- természetes hivatkozva a forrásra!... (van már néhány, általam beszervezett "alvó*" rajongója!)

    *nem kommentelő, de rendszeres olvasó

    VálaszTörlés
  13. Bea: ...hogy még inkább kedvet csináljak Darvasihoz:
    ..."Gyerekkorom kerti csapjának szeretnék emléket állítani, nem nagyot, éppen csak akkorát, mint amekkora ő volt. De a szülővárosomban a poros, akácos utcák sarkain még most is ott állnak a nyomós kutak, azoknak is iszonyatosan jó vize volt, aláhasalsz edzés után, vagy lemosod a véres térdedet, és kút mellett hajolsz szőke Anikó fölé is egy nyári este, aki nem ellenkezik, de másnap már nem jön ki játszani. Az ember próbálkozik, kalandos lény, van hajlama misztikára és praktikumra, én például ismerek olyan nőt, aki csak azért akar a mennyországba jutni, hogy ott a bútorokat átrendezhesse. Szerény személyemet mentette már meg tequila, sóval és citrommal, ahogy illik, és ittam már tizenötfokos belga sört, és olyan pálinkát, amelynek párájától elájult egy anyakomondor, és egy meghatározhatatlan fajtájú töménytől tíz percig egy másik országban voltam, nem tudom, hol, mintha Iránban és Amerikában egyszerre, hát igen, lehetne mesélni. Ám hogy letudom ezeket a kalandos, misztikus és nagyon gyarló dolgokat, azt kell mondanom, hogy folyadék sok van, de a víz az víz. Mint a bibliai istenmeghatározás: az, aki. Mert azt éreztem, hogy a víz szeret. Nem azért, mert benne van az Isten. Ő a sörben is benne van, csak szőke, hosszú hajú és kövér. A borban is benne van, de ott kreolbőrű gitáros, penget, mint Hernandez, aki már három napja nem evett. A vodkában meg úgy néz ki, mint egy prémvadász, Vlagyimir, egy kicsit tuskó, de nagy szíve van. A vízben nem tudom, milyen az Isten, de benne van. S ahogy visszagondolok a mi kerti csapunkra, a csobogásra, a kerti porban szétfolyó patakocskára, ahogy visszagondolok arra az ízre, elfog valami időtlen gyengeség és valami mélységes fájdalom, hogy azt a drága ízt már soha, soha nem érezhetem. Hát, barátaim, például ezért iszik az ember sört. Vagy bort. Vagy tequilát."

    ...szerintem varázslatosan érzéki, bódító fogalmazás!...

    VálaszTörlés
  14. Nevamesz, Neked bódulat az élet :)))
    Ez az, ezt szeretem, amikor valaki így ír "egy kis semmiség"-ről!
    Spájzcetli, hálám örökké üldözni fog!
    (Miközben pedig természetesen mélyen pirulok...)

    VálaszTörlés
  15. Beus, Spájzcetli:
    Jó reggelt, bár úgy tűnik én vagyok ma az "utolsó", aki bekapcsolódik:-)

    Kivételesen röviden:-))valamint következetlenül fogalmaztam a korábbiakban.
    Pusztán az én véleményem szerint, ami ugyebár csak gondolat, megérzés, következtetés, semmi más, a Stahl Judit által képviselt konyhaművészet, vagy inkább gasztroprojekt nem biztos, hogy az, amiből Spájzceti idézne. Ugyanis, ha valakitől idézünk, akkor én azt gondolom, hogy azzal nem csak azonosulunk, hanem valamilyen szinten magunk fölé emeljük, vagy tartalmában, vagy megfogalmazásában.

    Hobbiszakáccsal kapcsolatban VISZONT, és a fentiekkel ellentétben, inkább a hasonlóan megalapozott és sokrétű egyéniségek közötti apró rivalizálást vélek felfedezni, ami jótékony, természetes és időnként szórakoztató is:-))) és nem utolsó sorban, az egymás közötti, kölcsönös tisztelet, az mindig jól körvonalazódik benne.
    Tehát, a részemről történő két "idézet elvetés" oka, az olyan messze áll egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

    Hobbiszakácsra az első mentoromként, valamint minden tevékenységére csodálattal tekintek, és "nála" mindig nagyszerűen érzem magamat, hiszen az nekem, a nyugalom szigete:-)))

    Itt a vége fuss el véle:-DDD

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails