Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 25., hétfő

Házi fűszerkeverékkel pácolt, ropogós csirkeszárnyak, görög joghurtos friss salátával








Nincsen nagyszerűbb része a pipinek a szárnyától!

Paellát, csirkegulyást van, hogy csak csirkeszárnyból készítek. Pácolva elég gyakran készítem, mert újabban, a csirkeszárny a kisfiam kedvence lett.
Mindig nagyobb mennyiséget pácolok, annyit sütök ki egyszerre, amennyi frissen elfogy, mindig felteszik a kérdést, hogy holnapra ugye maradt még belőle:-)

Most kétféleképpen pácoltam a szárnyakat, az egyik adagot a saját, szárnyas fűszerkeverékemmel.

Már egy ideje minden fűszerkeveréket magam készítek, és magam állítok össze.
Több okból is jól járok, egyrészt lényegesen olcsóbban előállítom, másrészt a saját ízlésemnek megfelelő arányokat tartok, valamint nincs benne só, így nyugodtan pácolhatom benne a húsokat anélkül, hogy dehidratálódna, így a végeredmény mindig szaftos, és ízletes.

Most már annyi fűszerkeverékem van, hogy fogok róla készíteni egy külön bejegyzést, szívesen közreadom a saját fűszerkísérleteim végeredményét.

20 egész csirkeszárnyhoz a következő fűszerkeveréket készítettem:
20 szem zöldbors, 2 teáskanál durva, szárított rozmaring, 2 teáskanál kakukkfű, 2 evőkanál édes vagy csípős fűszerpaprika, 2 evőkanál durva fokhagyma granulátum.

Mozsárban összedolgoztam, és a csirkeszárny darabokat ezzel fűszereztem be.
A csirkeszárnyakat 3 részre daraboltam, én a szárnya hegyét is kedvelem ropogósra sütve, így ez is ment a pácba.







4-6 órát mindenképpen jó, ha pácoljuk a szárnyakat, én körülbelül 12 órán át pácoltam, de egy-két napig is lehet. Ez szárazpác, nem szükséges hozzá olaj, ugyanis 200 fokon, bő olajban fogom ropogósra sütni.
Ez esetben nem kell a szárnyakat hamarbb elővenni a hűtőből, csak akkor, amikor az olaj már forró.
Frissen, durvára őrölt tengeri sóval alaposan megszórom, valamint megkeverem a szárnyakat a tálban, hogy a só egyenletesen érje.
Kisebb adagokban, 200 fokra előmelegített, bő olajban, 10-12 perc alatt ropogósra sütöm.

Közben elkészítem a salátát.

Egy doboz görög joghurtba nyomok 2 fej fokhagymát, enyhén megsózom, valamint adok hozzá egy evőkanál olívaolajat.

Paradicsomot és kígyóuborkát kisebb kockákra vágok. Most volt még apróra vágott kibédi lilahagymám, ezt adtam pluszban a zöldségekhez, majd a joghurtban alaposan átforgattam.









A fűszeres csirkeszárnyhoz mindig hűsítő saláta vagy öntet illik, ezért nem kell túlízesíteni és túlbonyolítani.
Nos, nekem most ez sikerült, a csirkeszárny kellemesen fűszeres és ropogós, a saláta pedig ízletes, és hűsítő volt. Szétválasztó diétánál mesterfogás ez az étel!










15 megjegyzés:

  1. A görögjoghurtos salátát én is kipróbálom. (asszem, hogy teszek citromot és borsot is bele.)

    VálaszTörlés
  2. Mi is szeretjük a csirkeszárnyakat, hol hangsúlyosan fokhagymásan, hol kissé lekvárosan. Prevej gyakran kéri, ha jönnek hozzánk "vendégségbe" :)
    A gorog joghurtos salátát szintén kipróbálom.

    Off: jelentem egyre nagyobb kedvvel várom a munkába állásomat. Ma is bent voltam a melóhelyen önszorgalomból. Jó vót :)

    VálaszTörlés
  3. Skandi: igen, igen, egy pár csepp citromlé, és egy hangyányi bors, nem rontja el:-)

    Nem tűnik nagy extrának a fűszerkeverék, pedig ez hosszasabb alkotómunka eredménye. A túlzottan sokféle fűszer szerintem káoszt, az alulfűszerezés hiányérzetet kelt, én ebben a keverékben találtam meg azt az egyensúlyt, amit kerestem.
    Más szárnyasételek tekintetében is szívesen használom, van, hogy az arányokon változtatok.



    Beus: tudtam, hogy munka van a láthatáron, szerintem lemaradtam a részletekről, mesélnél egy kicsit bővebben?

    Nagyon, nagyon örülök, hogy örülsz!:-)))))

    A napokban a másik pácban érlelt szárnyakat is bemutatom, nagyon rendebn volt!:-))

    VálaszTörlés
  4. Nevamesz, mesélnék :)
    Egykori gimnáziumom kollégiumában leszek nevelő. Bár ez csak a megnevezés, nem hiszem, hogy különösebben nevelni kéne a delikvenseket :)
    Ami jó még, hogy este tíztől reggel hatig fogok dolgozni egy évig egyelőre. Ez passzol az életmódomhoz, tehát ugyanúgy tudok írni, mint eddig, ami nekem nagyon fontos szempont, sőt egyik feltétele volt a munkavállalásomnak.
    Nagyon kedvesek és segítőkészek a kollegák. Jó lesz újra fiatalok közt lenni :)

    Köszi, hogy velem örülsz, így még jobban örülök, aminek remélem, örülsz!? :D :D :D

    VálaszTörlés
  5. Nevamesza: „Nincsen nagyszerűbb része a pipinek a szárnyától!”
    …deeeee, vaaaan!!! A csirkefarhát!… E kardinális gasztro-dilemma tekintetében –nagyvonalúan!- felajánlok egy DÖNTETLENT: Pipiszárny=csirkefarhát…:))
    …6-10 éves fűfickó koromban elképedve figyeltem, a nagyanyáim-nagyapáim miért mindig a kaparóját, nyakát, farhátát halásszák ki a levesből, pörköltből, sültből? Akkor úgy gondoltam, nekünk, gyerekeknek kívánnak kedvezni a tálban hagyott mellekkel, combokkal, szárnyakkal. Ma már tudom, ők jártak jobban… :))

    VálaszTörlés
  6. Bea: ...őszintén örülök örömödnek én is!...

    VálaszTörlés
  7. Spájzcetli, köszönöm szépen!
    A döntetlen jogos :) Plusz még a levesből, pörköltből a láb szopogatása sem semmi élvezet ... :)

    VálaszTörlés
  8. Bea: ...felsorolásomban ottan van a láb is az élvezkedni valók között, csak nálunk a leánykori neve: kaparó... :))

    VálaszTörlés
  9. Jó a jó házi csibe a feje búbjától a lába körméig:)
    Hétvégén csabai kóbifeszt:))

    VálaszTörlés
  10. Spájzcetli,
    hm... megláttam közben, de reménykedtem, hogy átsiklasz a bejegyzésem fölött :) Látszik, hogy Anyu mindig nekem adta a csibe eszét... Öcsémnek bezzeg nem kellett.

    VálaszTörlés
  11. Azt hiszem, hogy tönkre fog menni a laptomom, ma másodjára tűnt el a képernyőm, most egy fél oldalnyi komment írása közben, újra kellett indítanom:-(, úgyhogy most már rövidebb leszek:-)

    Spájzceli: természetesen kiegyezek döntetlenben:-) a csontos részek mind a kedvenceim.
    Talán azért nagyobb a szárny jelentősége számomra, mert ez az egyetlen a combon és a mellen kívül, melyre kereslet mutatkozik a családban, szerencsére a többi része a csibének mind nekem jut:-))

    Beus: nagymamám a tyúk eszét volt, hogy négyfelé is "darabolta", mert több unoka is igényt tartott rá:-)

    Megfordult a fejemben, amikor a galériára feltöltöttem a húslevesről a képeket, hogy lesznek finnyásak, akik dobnak egy hátast, hiszen a fejét, és a lábát is belefotóztam:-)) de én így eszem és így szeretem a húslevest.

    Annyira élethű a kép, hogy még csigatészta sincsen a tányérban, ugyanis én nem eszem tésztával a húslevest, csak zöldség, lé, és a mennyei cupákok:-))

    VálaszTörlés
  12. Beus: akkor éjszaka tudunk dumcsizni, ha úgy jön ki a lépés?
    :-D
    Bár, ma is azért maradtam ki az esti beszélgetésből, mert a kisfiam dackorszakát éli, így a bepakolás, fürdés, fekvés programmenet most nem zökkenőmentes.
    A lányom pedig későn jár haza, sok órája van, utána angol, edzés, és természetesen egy kis barátkozás:-) akkor tudunk szót váltani, amikor a kicsi elszenderül.
    Úgyhogy most jutottam géphez.

    Tényleg annyira boldog vagyok, hogy jó a kedved, és kedvedet leled abban, amit csinálsz.
    Én belepusztulnék, ha nem csinálhatnék olyasmit, amit szeretek.

    VálaszTörlés
  13. A lába körméről az jut az eszembe, hogy amikor tavaly Kínában voltunk, akkor az egyik srác nagyon finnyás volt, és az étkezések nagy része nem a'la carte volt, hanem hoztak, amit hoztak, vegyesen.
    Amikor kikészült ebben a nagy bizonytalanságban:-) akkor úgy döntött, hogy étlapról rendel. Sült csirkét kért.
    Kihoztak neki - már nem emlékszem, hogy egy kisebb egész, vagy egy nagyobb fél - csirkét, amin a lába és a lába körmei is rajta voltak!
    Attól fogva a srác nem kerülte el a mosolygó tekinteteket a csapatban:-DDD

    Ja, és egy falatot sem evett belőle:-)

    VálaszTörlés
  14. Nevamesz, igen, tudunk majd beszélgetni :)
    Egyszer a Fruzsival belakkoztunk nem tudom, hány csirkelábat szép vörösre...
    Aztán persze levágtuk és megfőztük kocsonyának. Nem a körmöket.
    Muszáj volt játszani a lábakkal, mert a Fruska félt a "kaparós"ától. Ezután már nem, bár a csibéktől most is. Én is kicsit, olyan gonoszul tudnak nézni...

    Ti főztetek már csirkéből kocsonyát?

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails