Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. október 12., kedd

Párolt színes zöldségek hagymás-szalonnás-sütőtökös raguval, kecskesajttal





Nos, ez egy olyan étel, melyet izgalmas, elegáns, és bonyolultnak tűnő címe ellenére egyszerű elkészíteni, és a végső ízhatás pontosan olyan izgalmas és elegáns, mint a címe.
A parajdi töltött káposzta fesztivál után a férjem kérte, hogy húsmentes ételeket főzzek, ez az étel is így indult.
Valahogyan nem jött össze bennem, hogy mitől lesz ízes és pikáns, a kecskesajtot önmagában kevésnek ítéltem. Úgy éreztem, hogy egy kis hagyományos füstölésű kolozsvári szalonna nem árthat meg senkinek, a végső ízhatást viszont pontosan oda kormányozza, ahová el szeretnék jutni.
Úgy voltam vele, hogy amennyiben rájön a csalafintaságra, színt vallok és mosolygok, ha nem említi meg, akkor pedig még inkább igazolást nyerek az elhatározásomhoz.

Egyébiránt ez az étel két funkciót is be kellett, hogy töltsön, hiszen mi, a család többi tagja köretként fogyasztottuk.

Külön-külön, lobogó, forró, sós vízben egészen roppanósra pároltam a zöldbabot, a brokkolit, és a karfiolt. A karfiolt és brokkolit akár együtt is főzhettem volna, 2-3 perc alatt roppanósra párolódnak. A zöldhüvelyű babnak körülbelül 5 perc szükséges. Fedő nélkül, forró, sós vízben.





Apró kockára vágott kolozsvári szalonnát arany barnára sütöttem, egy nagy fej kockára vágott sonkahagymát addig sütöttem, míg karamellizálódott.
Hozzáadtam a kockákra vágott sütőtököt, az áttört fokhagymát, sóztam, borsoztam és két késhegynyi őrölt gyömbérrel és szerecsendióval fűszereztem.
Amikor kicsit átpuhult a sütőtök is, akkor félretettem.





Alaposan kivajazott cserépedénybe először a zöldbabot rétegeztem, majd vegyesen a brokkoli és a karfiol rózsákat rendeztem el.






Rákanalaztam a ragut, rámorzsoltam 10 dkg lágy kecskesajtot, 2-3 dkg vajat, és meglocsoltam 2 dl zsíros tejszín, és 2 dl zsíros tejföl keverékével, melyet enyhén sóztam.





Nem akartam agyon áztatni a zöldségeket a krémmel, ezért nem úsztattam el többel.
180 fokra előmelegített sütőbe tettem, és 30-40 perc alatt sütöttem meg.
Nem hagytam, hogy megpiruljon a teteje, könnyű, selymes csőben sült zöldségkompozíciót céloztam meg.


Miközben készítettem az ételt, lehet, hogy lelkiismeret furdalásból a csalafintaság miatt, illetve, mert van néhány szívemnek nagyon kedves vegetáriánus olvasóm, egyfolytában azon járt az eszem, hogy a húsos szalonnát mivel váltanám ki, ha ez lenne a feladat.
A válasz egyértelmű, lecsöpögtetett, sós-füstölt ajókával kitűnő vegetáriánus étel, ugyanazzal az ízhatással, mintha füstölt szalonnával készült volna.

A férjemnek burgonya chipszel tálaltam. A család többi tagjának pedig különlegesnek mondható rakott húsféle mellé szolgált köretként.



A rakott hús nem volt kevésbé színes, ízes, és különleges, úgyhogy erről a következő részben számolok be.

Kevésbé zöldségfüggők is próbálják ki ezt a receptet, mert könnyű, színes, és nagyon ízletes!

8 megjegyzés:

  1. Szín- és kalóriagazdag, friss és mmmm...
    :-)

    VálaszTörlés
  2. Isteni egyveleg nagyon finom lehet

    VálaszTörlés
  3. Nevamesz, őszintén sajnálom a férjedet, hogy mindig ilyen galádul túljársz az eszén! :)
    Nekem nagyon szimpatikus az a kis császárszalonna! A brokkoli nálunk nem épp Neoex kedvence, de szerintem nem fogja észrevenni, majd elrejtem a tejszín és a tejföl alá :)
    Ahogy Skandi írta, szín- és kalóriagazdag. Ebből legalább egy mindenképpen ajánlott nekem is és az nem a kalóriagazdagság, de olykor azért lehet vétkezni, nemdebár?
    Köszi a receptet!

    VálaszTörlés
  4. Nevamesza: "Valahogyan nem jött össze bennem, hogy mitől lesz ízes és pikáns, A KECSKESAJTOT ÖNMAGÁBAN KEVÉSNEK ÍTÉLTEM."
    ...hhmmmm! Akkor ez a kecskesajt nem Buzás Attila (Magyarszombatfa), vagy Balla Enikő (Károlyfalva) kecskesajt manufaktúrájából való volt!...
    Ugyanis, amennyiben az említett mester és mesternő készítményeit használod alapanyagnak-adaléknak: ízei-illatai finoman, de határozottan hanyatt löknek, jóságosan és kéjes érzetet előidézve benned, agyagba döngölnek, majd miután magadhoz tértél, már más tapasztalatokkal-élményekkel, egy új-szebb-gazdagabb világban találod magad!!!... Hazánkban ők készítik a legütősebb gasztro-tudatmódosítókat!!!...

    VálaszTörlés
  5. ...bocs'! Fentebb szerencsétlen helyre került a kötőjel, tehát helyesen: "gasztrotudat-módosító"...
    :))

    VálaszTörlés
  6. Spájzcetli: egyébként rátapintottál egy gyenge pontomra, mert valóban, valahogyan nem találnak rám különlegesen ízletes magyar kecskesajtok, én pedig valóban nem törtem magamat úgy utána, mint pl. a különlegesen jó minőséű húsok beszerzése után.
    Viszont, amíg volt készletem a Cabra de Malaga sajtból, amit a lányom hozott nekem Spanyolországból, addig nem volt okom a panaszra, csak ajánlani tudom mindenkinek.

    Egyébként ennél az ételnél semmiképpen nem elégedtem volna meg a zöldség-sajt-krém kombinációnál, valami pikánsat akartam összehozni, és "titkon" tudtam, hogy a sütőtökre alapozom, amihez a kolozsvári szalonna és fűszerek (gyömbér, szerecsendió)valamint a sonkahagyma és fokhagyma jó "csapatnak" bizonyult. Szerintem ez a ragu adta meg a sava-borsát, amitől másnap majdnem összeverekedtünk a maradékon:-))))

    Köszönöm a sajt tippet, mindenképpen nyitott szemmel járok, hogy beszerezzek belőlük.

    Gondoltam ám Rád a hétvégén, mert olyasmit ettem, ami különleges élmény volt a számomra, és egyfolytában arra gondoltam, hogy mennyire megosztanám Veled az élményt.

    No, de ezt egy másik "csatornán" folytatom, mert készülök válaszolni......:-)

    VálaszTörlés
  7. Beus: végülis megállhatsz a receptnél a főzzük roppanósra a zöldségeket résznél, csak nem biztos, hogy ez esetben hálát adsz, hogy megszülettél:-DDD

    10 dkg kecskesajt, 10 dkg kolozsvári szalonna, 2 dl tejszín és 2 dl tejföl, 5 dkg vaj 2200 kalória, és 4 adag étel azaz 550 kalória van egy adagban. Zöldségekkel együtt 600.

    15 dkg főtt rizs ennyi kalória önmagában.

    Szerintem jól számoltam, de majd még leelenőrzöm.

    2500 kalória a normál felnőtt napi kalória bevitel, ebből a csőbensült zöldségből 4 adagot megehetsz egy nap. És szalonna is van benne:-)))))

    VálaszTörlés
  8. Hál' Istennek! :)))
    Majd lábjegyzetben írd oda az ételekhez, légy szíves, hogy mennyit ehetek belőlük. Nem szeretném, hogyha esetleg háromszor repetázhatnék, de csak kétszer mertem... :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails