Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. november 22., hétfő

Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból. Újabb pizza variációk: tartalmas, színes kölyökpizzák.










A pizza sütést az Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból: „piros”, csípős pizza az uraknak, tonhalas, „bézs-lila” pizza a hölgyeknek…Csajszi néni melléklettel bejegyzésemben leírtak szerint kezdtem.
4 db nagy pizzához készítettem elő a pizza tésztát, természetesen a gyerekeknek is a saját kívánságuk, valamint a konyhai tartalékok szerinti feltétekkel sütöttem meg a pizzájukat.
A lányom a magyaros pizzaféléket kedveli leginkább, a finom, francia szalámin kívül kis kockákra vágott kolozsvári szalonna, lilahagyma, csemege uborka, zöld kápia paprika, mozarella, és enyhén füstölt sajt került, rá pedig vékony bacon szeletek.







A kisfiam elég ragaszkodó a feltétek tekintetében, neki szalámival, apró kockára vágott kolozsvári szalonnával, lilahagymával, mozarella sajttal raktam meg a pizzáját, majd néhány szelet vékony baconnal koronáztam meg.









A lányom például felhívott, hogy az ő pizzáját süssem ki először, mert azonnal itthon van, és nagyon éhes. Az elsőségért mindig harc folyik:-)

Majd néhány perc múlva visszahívott, hogy még találkozik valakivel, mégis csak későbbre hagyjam a pizzáját.
Ilyenkor nincs ok a pánikra, egyszerűen fóliával betakarom, és beteszem a hűtőbe.
Egy kicsit magasabbra emelkedik ilyenkor a tészta, de az élvezeti értéke ugyanaz.

Hálás feladat pizzát sütnöm, hiszen a család apraja-nagyja nagyon várja, a megelégedés mondhatnám már rutinszerű.

Korábbi bejegyzéseimben is sok hasznos tanácsot, különböző pizza variációkat találhatnak olvasóim.

Hűtő takarítás pizzával. Eredmény: kölyök, katalán, férfi pizza
Újabb pizza variációk, pizza tészta teszt, és recept
Folytatom a pizza tészta tesztet. Mini pizza fánkocskák, pizza lepény

7 megjegyzés:

  1. Hmmm, imááááádom a pizzát! :))))))
    De inkább enni, mint csinálni...

    VálaszTörlés
  2. Isten hozott Chanti itt!
    Merre jártál? Hiányoztál!

    Pedig egy közös pizza sütés a gyerkőccel, nem utolsó program...amikor pedig csak a Te pizzádat követeli...az már édes kötelesség!...:-))

    VálaszTörlés
  3. Jó reggelt ! (Inkább napot :-)

    Csak köszönök és megyek is - Van Dógom.

    Igazolt távollétre: még a jógát végigcsináltuk, aztán özönvízben haza - de ez elég is volt; valahogy nekünk is nyomottabb lett a nap vége a vártnál. Reggelre legalább az eső elállt...

    Pizza meg jöhet - a képek tanúsága szerint igen jó a tészta-feltét arány :-) Nem jó, ha a tésztába fulladnak az ízek - de az se, ha papírvékony. Bár ettem olyan papírvékony tésztát, ami kiválóan ropogós volt, az íze is remek - de érzésem szerint az már egy másik műfaj, nem igazán pizza :-)

    VálaszTörlés
  4. Mormogi Papa!

    Most linkelek pont "Tőled" egy dal, hogy mindenkinek jókedvvel induljon a napja (csak köben megint vacakol a képernyőm:-(((!

    http://www.youtube.com/watch?v=ClQepFF-Sr0&feature=related

    Honnan ismered egy csomó kedvenc dalomat?...

    :-)))

    Azért még nézz ma be! Várlak!

    VálaszTörlés
  5. Szép napot itt is!
    Kérem szépen átfáradni a kakaspörkölthöz...:-)))

    VálaszTörlés
  6. Nézegetlek, olvasgatlak, vagyok is, meg nem is, csak a szokásos... :)
    Kettőnkre nem állok neki sütni-főzni, nincs értelme, hogy aztán én egyek meg mindent, egy héten keresztül ugyanazt, mert én nem tudok kis adagokban gondolkodni... Majd egyszer, ha több embert kell étkeztetnem, nekiállok. :)
    Addig meg csurgatom a nyálam... ;)

    VálaszTörlés
  7. Drága Chanti! Én "hivatalból" kapacitállak...:-)))...Te tudod, hogy mit tudsz az ételeimből gyakorlatban is hasznosítani...
    Korábban én is mindig túl lőttem a célon, mostmár jobban gazdálkodom, a mennyiségekkel is, és az időmmel is...
    ...viszont sok energiámba került, míg megtanultam...:-)))

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails