Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. november 17., szerda

Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból. Egy bolognai ragu, két étel: bolognai spagetti, és lasagne II.







A bolognai ragu, és a spagetti elkészítését az Olasz ízek, egyszerű olasz ételek a konyhámból. Egy bolognai ragu, két étel: bolognai spagetti, és lasagne bejegyzésemben írtam le. A lasagne a kisfiam kedvence, azt a verziót, amit leggyakrabban készítek az Expressz lasagne bejegyzésemben már közzétettem. Pusztán azért expressz ez a lasagne, mert kivételesen nem előző nap készítettem össze. Szeretem előző nap összekészíteni, hiszen így nagyszerűen összeérnek az ízek, másnap viszont úri dolgom van, mert csak az előmelegített sütőbe kell betennem.
Most viszont azt készültem tesztelni, hogy amennyiben klasszikus lasangnét készítek, a kosztosaimnak melyik ízlik majd jobban, az általam kissé átdolgozott verzió, vagy a hagyományos, klasszikus verzió.
Giorgio Locatelli receptje alapján dolgoztam nagy vonalakban, a bolognai ragu mellett, most besamelt használtam, nem pedig a saját fejlesztésű lasagne krémemet. Igyekeztem kevés tölteléket használni, „úgy kenni, mintha lekvárt kennék a kenyérre”, az előírt adag besamel nekem kicsit szűkösnek tűnt, sőt, már eleve több tejjel készítettem, valamint még egy dl tejszínnel felöntöttem a tésztát mielőtt eltettem pihenni éjszakára.

Besamel:
(250) 350 ml tej
20 g vaj
20 g liszt
Csipetnyi szerecsendió

A teszt körülményeire is odafigyeltem, legutóbb is a család és a barátnőm a kisfiával együtt ebédeltünk, most is éppen egy ilyen ebédre terveztem be a lasagne tesztet.

Tényleg nagyszerűen sikerült a ragu, illatos, ízletes, ugyanakkor semmi ordító körülmény, szelíd, zamatos lett.
A jó minőségű, száraz tésztalapokat forró vízben pusztán „áthúztam”, a kivajazott cseréptálba leraktam az első adag tésztát, ragu, besamel, tészta ragu, besamel tészta besamel rétegekben használtam el a hozzávalókat. A középső réteget még egy kis frissen reszelt parmezánnal szórtam meg, a pecorino jobban illett volna, de most parmezán volt készleten. Sok parmezánnal megszórtam a tetejét, és egy éjszakán át pihentettem hideg helyen.
Sütés előtt néhány kis darab vajat szórtam a tetejére, még egy kis friss parmezánt, és ment a 170 fokra előmelegített sütőbe, úgy 40 percre. Ha nagyon pirul a tészta teteje, akkor fóliával nyugodtan fedjük be, de ne túl szorosan.











Most is csodaszép tésztát kaptam, amikor szeleteltem már egyértelmű volt, hogy kevésbé szaftos, mint ahogyan én általában készítem. A kevesebb paradicsomtól, és a kevesebb krémtől alacsonyabb rakott tésztát kaptam, egyértelműen.





Azt mondhatom, hogy az ízhatás kiváló volt, talán egy kicsit ízletesebb volt, mint a krémesebb, paradicsomosabb változatom, viszont kevésbé lett összességében szaftos, zamatos. Mindenki szóvá tette, hogy szárazabb, mint amilyet készíteni szoktam, a krémesebb, paradicsomosabb verzió maradéktalanul mindenkinek jobban ízlett.

Sokat elmélkedek azon, hogy tradicionális ételeknél hol a határ, amennyiben eltérhetünk, az eredetileg ajánlott verziótól, talán egy olasz étel esetében dupla adag paradicsom megbocsájtható, a krém, pedig csak követi a töltelék selymesítését.

Legközelebb bemutatom az általam készített verziót teljes mivoltában, azt, amellyel a szeretteimet babonázom meg időről, időre.

6 megjegyzés:

  1. Most mindjárt leemelem a monitorról...!!!

    VálaszTörlés
  2. Hűűűűű, de guszticsek! Nyami!!!!! :)))

    VálaszTörlés
  3. Harmadik reménybeli kóstoló!

    Mi több: pofátlanul zabáló :-)

    Szerintem nem lehetett olyan száraz, hogy be ne faltuk volna :-D

    Milyen sütőd van? Csak a pontos hőfokok miatt kérdezem... Nekünk csak egy "hűséges" Karancs gázos, ami már a harmadik lakásba követ minket :-)

    VálaszTörlés
  4. Mormogi Papa:...nekem villanysütőm van, mi tagadás minden funkcióra képes, amit eddigi ételeim megkívántak tőle...én minig légkeverést használok, arra szoktam kitérni, ha nem...most utána néztem "szairodalomban", gázsütőben ez a 170 fok, olyan 3-as fokozat...a lényeg, hogy ne süljön nagyon intenzíven, mert akkor a rakott tészának nincs ideje összeérni, túl hamar megkapja a tetejét, és nem áll össze a lelke...ha viszont alacsony hőfokon párolod, az sem jó...3-as fokozat...ha állítani kell fölfelé, akkor azt Mormoginé tudni fogja...;-)))

    Nem volt ez "száraz", de nem is az a kicsit elmászó, krémes szaftban fürdő rakott tészta, amit én már családi ízlésünk alapján "kitanultam"...

    VálaszTörlés
  5. Nevamesz, még jó, hogy csak a villanytűzhelyed képes mindenre.. :) A mienk is majdnem. A forgatható grillcsirkén kívül mindent megcsinál. Lehet, hogy nem jó, de a grill és a légkeveréses funkción kívül nem nagyon használom a többit. Baj ez?

    VálaszTörlés
  6. Beus: a többit én is ritkábban használom, de a hagyományos sütés funkciót, és a több tepsi funkciót is szoktam néha használni, de a sláger a forró levegő, és grill program kombi....elégedett vagyok vele.

    Minden sütőt ki kell tapasztalni....nekem eddig mind másképp "jött be".
    Az enyémben sincs grill forgató ( a légkeverősökbe nem tesznek), viszont a faszenes sütőmhöz van grill forgató...:-))), így faszenen grillezett csirkét is tudok....az nagyon király!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails