Szenvedélyesen szeretek enni, főzni és utazni. Egy ideje itt írok ezekről a szenvedélyekről ...

2010. december 30., csütörtök

B.Ú.É. K.! Készül az első szilveszteri bigos (Bygos) a konyhámban…

Egy nagyon kedves olvasóm, sőt mi több, barátom volt az ihletadó, hogy a számtalan szilveszteri étel koronája az idén a bigos legyen. Legyek őszinte? Nem is ettem még, de még hallani sem hallottam róla, pedig én is, de különösen a férjem számtalanszor megfordult Lengyelországban.
Kedves barátomtól kaptam több, kipróbált receptet is a megvalósításhoz, illetve gyakorlati és erkölcsi útmutatást is, ezekből mostanra csaknem egészében összeállt az én bigosom.
Érintőlegesen hasonló étel a mi székely, lucskos, vagy toroskáposztánkhoz, de leginkább hasonlóan gazdag francia földről származó unokatestvéreihez.
Ahány ház, annyi szokás, ahogyan ezt az étel készítik, így nagy szentségtörést én sem követhettem el, hogy én a saját íz világomat, saját arányaimat követtem.
Ez még nem az ételt konkrétan bemutató poszt, ez még csak az illatfelhő, a kedvcsináló körülötte.
Fele-fele arányban savanyú és édes káposztából készítem, főtt-füstölt sertésnyelv, csülök, és csontozott köröm hús kerül bele apróbb darabkákban. Valamint páclében érlelt vadnyúl, szarvasborjú borda sütve-párolva sütő szaftjával, párolólevével, pirított kolozsvári szalonnával együtt készítve.
Került még a káposztához áztatott aszalt szilva és szárított vargánya, a fűszerezés gerincét pedig a borókabogyó, babérlevél fekete és zöldbors, valamint zöldségek, citrom, némi kakukkfű, rozmaring alkotja, de még egy fél rúd fahéj is van a fűszerek között, no és sok vöröshagyma és némi fohagyma.
Külön poszttal jelentkezem erről az ételről, most csak néhány kép az előkészületekről…





















Folytatása követekezik...B.Ú.É.K!

9 megjegyzés:

  1. Én már a hozzávaló finomságok felsorolásának az olvasásától jóllaktam :-)))

    VálaszTörlés
  2. ...már össze is állítottam...nagyon finom lett (bár fogalmam sincsen, hogy milyennek kellene lennie, még nem ettem!:)...
    ...még egyszer-kétszer össze kell melegíteni, állítólag akkor lesz a legfinomabb...
    Alig várom, hogy megírjam a posztot róla!

    B.Ú.É.K.! Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  3. Viszont kívánom ! És minden kedves látogató jótét léleknek is !

    VálaszTörlés
  4. Kedves Nevamesza! …Kívánom, olyan sikerült legyen az Újéved, mint a fentebb felvázolt Bigosod: tartalmában bőkezűen gazdag, összetevőit illetően „pazarlóan” színes, ízeiben diszkréten pikáns, zamatában többszólamúan izgalmas, kellemes összhangját tekintve pedig felejthetetlen! :))
    Ezt kívánom a kommentelő társaimnak és olvasóidnak is!...

    VálaszTörlés
  5. Boldog új évet kívánok!

    VálaszTörlés
  6. Sok boldogságot kívánok ez Új Esztendőre a ház gazdájának, s minden kedves vendégének nemkülönben !

    :-)))

    VálaszTörlés
  7. Kedves Mindenki!
    Nagyon boldog Új Évet kívánok az újév első napján (még egyszer:)mert ezt nem lehet elégszer kívánni...
    Némileg kimerítő volt ez a két nap, de már alig várom, hogy visszatérjünk a "régi kerékvágásba"...
    Jó éjszakát, szép álmokat Nektek!

    Kívánom, hogy minden vágyatok, minden álmotok teljesüljön az Új Esztendőben...

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails